Rövid bloggerkedésem alatt ez a második olyan könyv, amit azért választottam, mert annyira furcsa volt a címe; nem sablonos, semmi „emlék”, semmi „szerelem”, semmi flört, semmi rózsaszín. De hát nem is ilyen a regény; ha akarom családregény, ha akarom fejlődésregény, de bárhogy ragozzuk: egy míves…

Ha nem tört volna ránk tavasszal ez a pandémia, akkor – gyanítom – honfitársaim jó része most pénzt dobálna a Trevi-kútba, alulról lesné a Vezúv felett elvonuló fellegeket, próbálna meg nem lecsúszni a Cinque Terre kanyargós ösvényeiről, vaporettóról csodálná Velence hajdanvolt palotáinak megkopott…

Mit szólnának hozzá, Hölgyeim, ha egy napon levelet (vagy e-mailt, kinek mi a kézenfekvőbb) kapnának hajdani legjobb barátnőjüktől, aki arra kéri Önöket, hagyjanak ott csapot-papot, és hátralévő életüket töltsék együtt egy varázslatos szigeten? Persze, ha mondjuk Madeirán vagy valamelyik édeni…