Régi ismerőseimnek általában azaz első kérdése hozzám, hogy mit olvastam mostanában, és mit tudnék nekik ajánlani? A rövid válasz az, hogy gyerekkönyveket. Méghozzá remek gyerekkönyveket.
A szerzők közül – bevallottan – Mészöly Ágnes a kedvencem. A „borzongató szekcióban” már ajánlottam Gota sztorijait, és ebbe a rovatba is bekerültek már Hanga és Várkony történetei, most pedig (ha lehet ilyet, márpedig Mészöly ezt gyönyörűen bebizonyítja) még magasabbra emeli a lécet A kupolák titkával és A kazamaták rejtélyével.
Nemhogy a kamaszokat nem becsüli le, de az én figyelmemet is folyamatosan fenntartja (márpedig ebben a műfajban elég válogatós vagyok), és rittyent két olyan sztorit, amit látva Spielberg, Chris Colombus vagy David Yates is megnyalná mind a tíz ujját.
Én simán eltévedek a Csillagok háborúja, a DC és a Marvel univerzumban, de srácok hibátlanul fújják: melyik szereplő melyik galaxis lakója és milyen extrákkal rendelkezik. Mészöly Ágnes viszont nem is törődik ezekkel, hanem teremt egy saját szuperhőst magának: egy mai magyar tizenévest, Seress Pannit, aki mindenféle szuperképességgel rendelkezik (és kifejezetten szórakoztató momentumként az erejét is fel kell tölteni időnként…), de nem sebezhetetlen. Ám különlegességét különcségnek tartják az osztálytársai. Ami teljesen természetes, hiszen ő nem vegyül. Ha belegondolunk egy nyolcadikos osztályközösség rejtett hálózatába, akkor nyilvánvaló, hogy vannak a menők, a kockák és a kívülállók. Közöttük viszont szinte áttörhetetlen a fal. Az együvé tartozáshoz elkötelezettség és eltökéltség szükségeltetik, és hát mindig akad olyan, aki nem ért egyet teljesen a csoportnormákkal, csak kényszerből és a valahová-tartozás, a kötődés végett van a csoportban. Ilyen Hárs Dóra is, akit a menő csajok szívesen fogadnak, mert remek kézilabdás, ráadásul szép (de nem a legszebb). Eleinte ő sem beszél Pannival, pedig egy házban laknak. Na, éppen ez lesz a „veszte” (de erről többet a történetben). Aztán ott van HB, akinek anyukája tévés celeb, és tele van vele a média. Ezért a fia simán csak túl gazdag és túl menő, és fel sem tételezik róla (hiszen nem vág egybe a profiljával), hogy ugyanakkor okos, gondoskodó, figyelmes és nagylelkű. Az újonnan formálódó csoport negyedik tagja Szasa, akiből a többiek csak annyit látnak, hogy kocka, hogy matekzseni. Pedig milyen hasznos ez a két tulajdonság! Informatikai ismeretek terén már az alsósok is ránk vernek jónéhány kört, úgyhogy ne csodálkozzunk azon, hogy a fiú simán tör fel számítógépet és telefont, rejt el kamerafelvételeket és digitális nyomokat (ezért mindenki nézze át a saját jelszavait, és nem javaslom, hogy életük fontos dátumaival, állataik nevével vagy gépjárművük rendszámával játszadozzanak!). Mondhatjuk, hogy neki ez a szuperképessége. De Mészöly Ágnes felhívja a figyelmet a közösségi média veszélyeire is, és mivel ezt nem szájbarágós, tanárnénis módon teszi, talán (de csak talán) az ő üzenete célba ér a fiataloknál.
Ahogy folydogál a történet (mit folydogál?! rohan, süvít és tarol!), úgy lesznek ők – megtörve minden csoportdinamikai törvényszerűséget – igazi, „harcban edzett” barátok, mert nekik aztán mindenkivel meg kell küzdeniük, legyen akár természetfeletti lény vagy gyarló ember, és a tét nem kisebb, mint – ha nem is a világegyetem, de – Budapest megmentése.
Miután unokám, Kristóf mindenképpen hallani akarta az első történet spoilerét, kénytelen voltam „rákeresni” az ő szuperképességére. (Ne aggódjanak, megtaláltam.) Azt viszont sajnáltam, hogy nem olvashatom máris neki ezt a két kötetet, mert ezekhez ő még 9 évesen túl kicsi. És nem is a gyerekszereplők képességei miatt, hanem azért, mert van itt más is bőven. Például olyan természetfeletti lények, akik – legyen akármilyen jó is az eredeti szándékuk – gyilkos ösztönökkel bírnak (és azt kell mondanom, a gyilkosság csak eufemizmus). Na és itt a politika is; akik ismernek, tudják, hogy nem politizálok, de véleményem azért van. Ahogyan a szerzőnek is. Erich Kästner után szadon jó korán megismerteti a srácokat ezzel a világgal (vegyék csak kézbe az Emil és a detektíveket, rögtön látni fogják, miről beszélek). Az első kötet egyik szálában nem-is-olyan-képzelt szereplőkkel dolgozik: dúsgazdag, hatalomvágyó vállalkozóval, korrupt médiaszereplőkkel, és egy szürke eminenciással, aki az ördöggel is lepaktál, hogy befolyását mindenre és mindenkire kiterjeszthesse. Önöknek is ismerős? És nem, ne becsüljük le a kamaszokat, ilyenekről ők is hallottak már, és hogy véleményük is van, az tuti. De felnőttek és a hivatalos személyek között akad nem korrumpálható börtönigazgató és szilárd erkölcsi normákkal megáldott (vagy megvert?) rendőr is, valamint egy jószándékú főpolgármester, akit ugyan gyorsan félreállítanak az útból, de félig-lényként még aktív szereplő marad. Valamint nagymamák (akik nagyon tudnak főzni!), és boltosnéni, akinek a kedvesség és az odafigyelés a szuperképessége (meg persze a veszte is ez lesz…), és újságírók jó és rossz oldalról egyaránt.
Ahogy a felnőtt regényeknél szokásommá vált, most is csak a szereplőket mutattam be, de a „Ha kell egy jó gyerekkönyv” rovatban többet is olvashatnak a sztoriról.
Két nap alatt „ettem meg” a könyveket, de csak azért, mert – hiszik, nem hiszik – volt más elfoglaltságom (és kötelezettségem) is, és feltételezem, Önök sincsenek ezzel másképpen. De ezt a két könyvet ajánlom akkor is, ha eszük ágában sincs gyerekkönyvet olvasni, és nem érik be mással, mint igazán felnőtt irodalommal, mert higgyenek nekem, semmiben sem marad el az „érett” korosztály igényeitől. Csak azt remélem, hogy Mészöly Ágnes sem unta meg, és nem teszi talonba szereplőit, folytatódnak a kalandok, ahogy az – szerencsére – Gotáékkal is megtörtént.
