Alice
2021. május 23. írta: KapuZs

Alice

Lewis Carroll: Alice Csodaországban

alice_alap.jpgNe gondolja senki, hogy valamilyen poszt-Covid tünet késztetett arra, hogy elővegyem Lewis Carroll Alice Csodaországban című meseregényét!

Remekül kitaláltam ugyanis, hogy egyszerre három legyet is fogok ütni: bevezetem unokámat eme klasszikus mese rejtelmeibe + megírom ajánlómat a gyerekoldalra + Önök elé tárom ezt a történetet, hiszen alig akad olyan lektűr, amiben ne lenne utalás a történet szereplőire.

Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna; még sosem küzdöttem ennyit egyetlen ajánlóval sem. Az első (aztán a második és harmadik) olvasatomra is csak azon gondolkodtam: vajon milyen szer hatása alatt állt a szerző műve megalkotása közben? Merthogy ehhez kell némi drog, lett légyen az ópium vagy morfium – bármit is használtak a viktoriánus Angliában. Persze utánajártam személyének is, és a megoldás máris ott állt előttem: lehet, hogy elég ehhez az is, hogy Charles Lutwidge Dodgson (merthogy ez az eredeti neve) foglalkozását tekintve matematikus volt?! Az biztos, hogy ha a Grimm-mesékhez pszichológus, akkor Carrollhoz addiktológus kell.

Utólag áldottam a szerencsémet, hogy nem Oxfordban tanultam, ahol önálló kurzusokat rendelnek az Alice köré, és ahol az irodalmi parnasszus csúcsán – Tolkien  és C.S. Lewis mellett – Lewis Carroll uralkodik. (Hogy valóban így van-e, arra nem tudok 100%-os bizonyságot szolgáltatni, de épp a minap láttam egy (angol!) krimiben, és miért is ne lehetne igaz?! Mint ahogy az viszont valós tény, hogy létezett az „Inklinks” – magyarul Tintafiak – elnevezésű társaság, ahol többek közt a fent említett szerzők cseréltek gondolatokat egymással: https://szo-beszed.org/tollforgatok/konyvajanlo/lewis-carroll-alice-csodaorszagban/)

Azt azért sajnálom, hogy gyermekirodalomból sem tárgyaltuk annak idején, mert tanulságos lett volna egy-egy véleményt megismerni. Sőt, bár már születésemkor több magyar kiadást is megélt, nem találkoztam vele egészen mostanáig. De hajlok afelé, hogy ezt a könyvet mindenki úgy magyarázza, ahogy akarja. Úgy vélem, kellőképpen ihletett állapotban bárminek lehet mély, filozófiai (vagy mélyfilozófiai?) jelentést tulajdonítani. Nem is kell ehhez más, mint kellőképpen pihent elme, egy jó partner és már indulhat is a magasröptű csevely. A végtelenségig lehet elemezgetni egy mondat vagy tett értelmét, jobbról is, balról is lehet benne némi rációt találni. A kérdés inkább az: van-e kedvünk ehhez? Mert ha nincs, akkor olvassuk csak úgy az Alice-t, mint egy mesét egy furcsa-furcsa álomról.

Mert nem árulok el semmi extrát azzal, ha elmondom, hogy mindkét történet – mind Az Alice Csodaországban, mind a Tükörország - egy-egy álom. Ha engem kérdeznek: rémálom.

De kezdődjék a történet!

Három kislány várja epedve, hogy édesapjuk végre elkezdje meséjét. (Ha a lányokat nem is, az én éberségemet rendesen elaltatta a bevezető bájos versike. Annyira lírai és meghitt volt, hogy azt feltételeztem, a folytatás sem lehet másmilyen.)

Alice, attól kezdve, hogy elalszik, nyomban belepottyan a nyúl üregébe, ahol fantasztikusabbnál fantasztikusabb kalandokba keveredik. Először is, ha iszik valamit, összemegy, ha eszik, óriássá növekszik. Hogy lehet megbékélni ezzel az állapottal? Szerintem sehogy, mert azonmód klausztrofóbiám lett, amikor beszorult egy házba, és kisebbségi érzés kerített hatalmába, amikor apró lett. Ezt valahogy – egy varázsgomba segítségével – kontrolálni tudja, és így keveredik - némi úszkálás és egyebek után - a Kalapos és Április Bolondjának asztalához. Hogy éppen melyik napszak étkezéséhez fognának neki, az nem teljesen világos, mivel számukra maga az idő is csak játék. Innen – majdnem – egyenes út vezet a királynő krokettmeccsére. Érdemes utánanézni ennek a labdajátéknak, mivel annyira népszerű volt, hogy (egyetlen egyszer!) még az olimpián is szerepelt. Igaz, hogy Csodaországban az ütő élő flamingó és a labda pedig sündisznó (hol voltak akkor az Állatvédők?!), valamint a mérkőzésnek nincs se nyertese, se vesztese, de így legalább – miután a Hercegnőt és annak kevésbé kellemes társaságát maga mögött hagyja – megismerkedik a Fakutyával és az Ál-Teknőccel is. Némi versmondás után bírósági tárgyalás következik, ahol a bűnöst – és több tanút - a királynő halálra ítél. Utoljára Alice, mint tanú is erre a sorsra jut. De mielőtt feje porba hullana – felébred. Temérdek csacska feladvány, bugyuta versike, szomorú(nak szánt) óda és se-eleje-se-teteje beszélgetés színezi hősnőnk álmát.

Számomra a csoda a kislány személye. Mert Alice kedves, udvarias, kíváncsi és nagyon figyelmes, tisztelettudó, akivel mindenki csak kötekedik. Így aztán állandóan és folyamatosan magyarázkodni kényszerül. Egyetlen egyszer veszti csak el a türelmét, de ki ne tenné, ha éppen halálra ítélik?! A két legjellemzőbb mondat, ami segít Önöknek is élővé varázsolni így hangzik: „Alice rendszerint jó tanácsokat adott önmagának, de sajnos, ritkán követte őket.” és „ … már annyira megszokta, hogy mindig valami rendkívüli dolog történik vele, hogy már érthetetlennek tartotta, ha a dolgok a maguk rendes kerékvágásában haladtak.”

Valaki azt javasolta, olvassam el a folytatást is, mely Tükörországban játszódik, attól megvilágosodom. Hát, erre nem került sor (mármint a megvilágosodásra), de megismerkedhettem az angol irodalom legnagyszerűbb nonszensz versével: a Gruffacsórral (vagy, ha úgy tetszik, Szajkóhukkyval). Minden szavalóverseny non plusz ultrája – feltéve, hogy a zsűri hajlik az elhajlásra… Ehhez inkább nem fűznék további magyarázatot, de feltétlenül olvassák el mindkét fordítását: https://szorpepe.blog.hu/2008/10/27/gruffacsor_vagy_szajkohukky

(Sajnos, nem tudtam leellenőrizni, melyik a pontosabb, de – lévén mindkettő kellőképpen érthetetlen – úgy vélem, egyik jobb, mint a másik!) És, ha már a fordításnál tartunk, gyakran emelem ki, hogy ez nagyot tud dobni egy-egy regényen. Nem is akárki vállalkozott a feladatra, mint (többek között) Kosztolányi, aki az én parnasszusomon feltétlen a tetőn csücsül. Ezúttal ráadásul honosította is a szöveget (https://www.olvaslak.hu/2014/07/14/lewis-carroll-evike-tunderorszagban-kosztolanyi-dezso-forditasa/). Lehet, hogy nem kellett volna...

Szinte minden forrás megemlíti, hogy a két meseregényből képet kaphatunk a korabeli iskolarendszerről. Nos, ha arra gondolnak, hogy Alice tanult földrajzot (hibákkal tarkítva), matematikát (azaz elemi számtant), valamint idegen nyelvet (az elsőként megtanult francia mondat valóban nélkülözhetetlen: „Ou est mon chat?”, azaz „Hol a macskám?”), akkor igazuk van, de ennél többet nem tudtam kiolvasni a sorok között.

Az pedig, hogy tükrözné a viktoriánus Angliát, érdekes kérdést vet fel. Szereplői közül ugyanis a Hercegnő és a Szív Királynő igencsak harsány személyiség. Előbbi folyamatosan visít és dobál mindent, ami a kezébe kerül; utóbbi pedig nemes egyszerűséggel minden alattvalójának fejét vetetné. Hogy akkor vajon hogyan hajbókolnának előtte, azt nem tudom. Szerencsére Szív Király utólag mindig közbelép, és érvényteleníti a parancsokat. Nos, Albert herceg (merthogy állítólag róla formázta a figurát Carroll) valóban vajszívű volt. Ám nagyon kíváncsi lennék, hogy fogadta Viktória királynő ezt a meseregényt. Ha felismerte önmagát, akkor ott – szerepe szerint – fejeknek kellett volna hullani…

Ha nem érik be az én elemzésemmel, és úgy gondolják, kissé vitriolosra sikeredett és csak az én olvasatomban ennyire értelmezhetetlen, akkor nézzenek bele ebbe e két „ajánlóba” is: https://vasarnap.com/archivum/lewis-carroll-alice-csodaorszagban, https://utoszo.wordpress.com/2019/02/14/alice-csodaorszagban-es-ami-mogotte-van-lewis-carroll-kulonos-elete/

Mindig különös gondot fordítunk csemeténk esti meséjének kiválasztására. De! Kedves Anyukák! Szeretnék mindenkit megkérni, hogy ne engedjék férjüknek -. s egyben apukának -, hogy alkoholos befolyásoltság alatt mesét mondjon! Ha mégis megkerülhetetlen, akkor adjanak a kezébe egy könyvet, és eskessék meg, hogy szóról-szóra fogják azt felolvasni. Ám ez a könyv semmiképpen se az Alice legyen! Ha pedig a szóban forgó úriember netalántán matematikus lenne…, akkor csak menjenek ki a szobából, és készüljenek hosszú magyarázkodásra.

Szóval buktam a meseolvasást, mint ahogy buktam a gyerekkönyv-ajánlót is, mert legyenek a kicsik bármilyen nyitottak is a csodavilágra, nem kockáztatom meg, hogy valamelyikük ne merjen elaludni attól való félelmében, hogy álmában majd társalognia kell a Fakutyával, meghallgatni a Kalapos énekét, vagy éppen krokettezni a Királynővel…

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvklub50plusz.blog.hu/api/trackback/id/tr4116569340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.05.23. 17:06:58

A baj csak az, hogy az angol gyerekek ezen nőnek fel. Meg Dickensen. Igaz, hogy mi is megkaptuk a Kincskereső kisködmönt, de még akkor is óriási előnyben vagyunk.

KapuZs 2021.05.24. 16:19:15

A kötelezők listáját sikerült mind a mai napig a padló alatt tartani, mert bármilyen zseniális munka is a Kincskereső, a gyerekeknek már semmi közük hozzá. Kicsit aggódom, hogy esetleg beválasztják az Alice-t..., Azért kíváncsi lennék, mit kezdenének vele a pedagógusok?
süti beállítások módosítása