A halált okozó környezetkárosító hatások sorában a légszennyezés mögött szorosan ott áll második helyen a zajszennyezés.

Le- és felszálló repülők. Még ha nem is lakunk reptér mellett, ennek akkor is tanúi vagyunk évente legalább egyszer: az augusztus 20-ai légiparádé alkalmával.

Aztán az autók. Kedvenceim a felturbózott motorú, alternatív karosszériájú járgányok, amik a hangjuk alapján szuperszonikus sebességre is képesek… Had’ áruljam el: csikorgó gumikat bárki képes produkálni, csak nyomd a gázt, de ne enged fel a kuplungot!

Ezekhez társulnak az orbitális hangokat kiadó motorok. Ha lehet, ők a kedvenceim. Ugyan sosem értettem, hogy míg nekem mindig kevés a benzinem, nekik hogyan telik üres –ám annál hangosabb járatokra…?!

A sort persze folytathatnám vég nélkül, de most egy csendesebb, de annál idegesítőbb zajforrásról szeretnék beszélni: a mobilokról. Ez a típusú szennyezés nemcsak fiziológiailag károsít, de mentálisan is.

Ugyan engem már a látvány is lehangol, hogy új szervet növesztettünk magunknak, - mintha nem lenne amúgy is éppen elég! – a fülekre hegesztett mobiltelefon elhagyása éppoly hiánytüneteket okoz egyeseknél, mint drogosnál a megvonás. De az sem sokkal ígéretesebb látvány, amint valaki – látszólag – magában beszél az utcán vagy a járműveken. Bocsi! Most segítsünk neki átkelni a túlsó partra…, vagy ne is vegyünk tudomást róla…?!

Eddig tartott a látszat. De most jön a java! Akarod vagy sem, hallgasd végig a leállíthatatlan beszélgetéseket rosszul sikerült randikról, elromlott mosógépekről, szülinapi partiszervezésről, és persze, arról a sz… pasiról, aki már megint… (kipontozott részt töltse ki mindenki tapasztalata szerint!)

És biztosíthatom Önöket, Hölgyeim, hogy ebben a kihívásos versenyben mi, 50+-osok járunk elől! Gát és gátlás nélkül csacsogunk mindenkivel és mindenről, tudomást sem véve a körülöttünk lévő világról. (Láttam olyan nőket, akik ha telefonálás közben találkoztak élőben egy-egy rég-nem-látott ismerősükkel, nem a telefont tették le…) Persze, mondhatnánk, hogy otthon nincs időnk beszélgetni, mivel mindkét kezünk tele a munkával, vagy éppen nem családtagjainknak szánjuk mondandónkat, vagy… A buszon, villamoson vagy éppen vonaton ellenben ráérünk! Ott úgyse lehet mást csinálni. DE IGEN! Lehet pl. olvasni csendesen, teljesen belemélyedve a könyvbe. Én is ezt tenném, de NEM LEHET, mert valaki már megint ott éli ki ferde hajlamát a mobillal! És fütyül arra, hogy engem ZAVAR!!! (Ne is beszéljünk arról, hogy biztosan ránk tartozik a magánélete?! Voltak bosszúterveim velük szemben; pl. szó szerint idéztem volna őket a Face-n, vagy az Instán, - ha lehet profilképükkel kiegészítve -, hogy ha már én tudom, akkor tudja csak meg az egész világ! Ehhez persze társul – kissé – megromlott hallásuk, vagy a rosszul beállított telefon, mert teszik ezt teljes hangerővel.

Na, a férfiak se kutyák! Kocsmatúrák és alkalmi csajok mellet náluk fontos szerepet játszik a karrierbeszélgetés! Fontos ember keresi fontos embert, életfontosságú ügyben! Persze remek fórum önmaguk reklámozására.  És legalább nincs ott az asszony, hogy rászóljon: ugyan, apukám…! De ők kevésbé részesítik előnyben a tömegközlekedést, hiszen annyira sietnek (karriert csinálni, mi mást!), hogy inkább vergődnek a státuszautóban a dugóban másfél órát, mintsem szorongjanak felet pl. a vonaton… Ők tudják.

Nincs elég tapasztalatom megítélni, hogy ez a kórság csak kicsiny hazánkban ilyen elterjedt-é vagy az egész világon elhatalmasodott már a járvány… de tuti, hogy élen járunk. Ebben biztosan!