A francia nők és mi
2019. december 01. írta: KapuZs

A francia nők és mi

Mireille Guiliano: A francia nők nem híznak

 a_francia.jpg

Kövéren, soványan…

Úgy gondoltam – afféle szakkönyvként – kielemzem Önöknek Mireille Guiliano „A francia nők nem híznak” című nálunk először 2006-ban és az idén újra megjelent kötetét. Szisztematikusan az USA-val hasonlítja össze a francia szokásokat; nem véletlen, hosszú (hízlaló) időszakot töltött a másik kontinensen. Én saját szokásainkra szeretném adoptálni - vagy éppen elvetni - javaslatait, ajánlatait. Dr. Csoda (kilétét homály fedi…), akitől a törvények származnak, megkülönbözteti a divatos és a jóléti testsúlyt. Ez utóbbi elérését tűzi ki célul, és ezt határozza meg így: „jól érzem magam és jól nézek ki”. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy a túl sok leadott kiló – a mi korunkban – életveszélyes (vagy legalábbis az a külsőnkre nézve az, hiszen gondoljanak a lefittyedő bőrredőkre, és nem is kell más, hogy erről mindenkit lebeszéljek…).

Első „törvénye” rendkívül szimpatikus: csak semmi diéta! Semmi tiltás! ’68 szelleme! Mennyire igaza van! Az önsanyargató megvonások rövid időn belül visszaesést eredményeznek, és mindig több jön fel, mint amit képesek voltunk leadni, és ehhez még Murphy közbeavatkozása sem szükségeltetik…

Bármit, csak keveset, de azt alaposan. Ezzel sem akarunk vitába szállni, egyetlen gasztroenteorológus sem kérdőjelezné meg törvényszerűségét. (Egy csúnya gyomorműtét után is azt a „parancsot” kaptam, hogy mindent lehet – a szélsőségeket leszámítva -, de keveset!) És ott vannak a csábító démonok, az apró bűneink, amik kísértenek, hisz ez a dolguk. Nos, ezekkel kell szembeszállnunk, és ellenállni csábításuknak. Apró trükköket javasol legyőzésükre: egészséges (és minimális!) nasikat, amik nem ugrasztanak rögtön kilókat ránk. Az „alaposan” esetünkben azt az egyszerű tényt takarja, hogy ne csak az ízlelőbimbóinkat használjuk az evésnél, hanem mind az öt érzékszervünket kápráztassuk el. Én ugyan csak hármat tudok elképzelni (szem, orr, száj), de – szerintem ez is elég lesz. Lelki szemeim előtt meg is jelent a szépen terített asztalon egy tál töltöttkáposzta kanálnyi tejföllel feldobva… Na, látják és érzik Önök is?!

almale.jpgNemcsak az öltözködésben, de a táplálkozásban is léteznek divatok. A molekuláris gasztronómiát ugyan nem a franciák „találták fel”, és nem is igazán újkeletű, hiszen betörését 1969-re datálják, de hogy közel áll a szívükhöz (és a gyomrukhoz), az biztos. Minimális adagok maximális befektetéssel. Mert a technofood nemcsak az alapanyagokat tálalja szokatlan összeállításban, de laboratóriumi módszereket és eszközöket is bevet az előállításhoz. Mitől lenne így olcsó, megfizethető?! Szerencsére csak a legkifinomultabb ízléssel, valamint a legkövérebb pénztárcával rendelkezők körében tudott elterjedni. De erre ne is vesztegessünk több szót!

 

 

Frisset és hazait – szól a következő parancsolat, ami ugyancsak közel áll hozzánk. Régebben anyukámmal minden pénteken kötelező volt a piaclátogatás (még szerencse, hogy állandó délutános voltam!), ahol a hétvégére és következő hétre is beszereztünk – szinte – mindent. Fel sem merült, hogy készételt (anyám rá se nézett volna ilyenekre), vagy – a déligyümölcsökön kívül – külföldről származó zöldséget vegyünk. Arra pedig végképp nem volt példa, hogy idényen kívül pl. epret vegyünk! (A minap – vagyis késő ősszel – kaptam egy csodálatos rózsacsokrot, piac.jpgamin származási helyként valamelyik afrikai ország szerepelt. Másfél napig tartott a virág is, az élvezet is…) A szezonális dicséreteként álljon itt kedvenc zöldségesem aranyköpése: lecsót télen is lehet főzni – egy Wellington bélszín áráért! Manapság a multik (és az időhiány) alaposan átírja szokásainkat. A kiskereskedők is szeretik őket kárhoztatni forgalmuk csökkenése miatt, de hogy igazuk van-e…? A kényszer mindenképpen afelé terel minket, hogy igyekezzünk egy helyen beszerezni mindent. És a nagy cégek is szponzorált reklámokkal kínálják a friss hazait. Úgyhogy… De higgyék el, Hölgyeim, még mindig tud szemet gyönyörködtetni - és pénztárcát üríteni - egy jó kis piaci séta!

Ne csak együnk, igyunk is!

Ezt már annyiszor és annyian a szánkba rágták, hogy csak kiegészíteni tudom. Az ásványvizek évszázadát éljük, amivel nem is lenne semmi gond, csakhogy a tárolás… 15 éve még halkabban kongtak a vészharangok, még nem figyeltük a PET palackok környezeti lábnyomát, na, de ma már! Higgyék el: Magyarországon tényleg finom a csapvíz, tehát igyuk azt vagy ízesítsük kedvünk szerint. Késő-tavaszi túránkat például össze lehet kötni bodzaszedéssel, amit elég vízbe áztatni, hozzá egy kis citrom, és kész a fergetegesen üdítő üdítő! Szeretem, ha egy étteremben nem néznek teljesen idiótának, ha limonádét kérek, ami ugyebár nem újkeletű találmány. Otthon is könnyen elkészíthetjük; déli gyümölcs minden évszakban akad, és ha esetleg a szomszédasszony kertjében citromfű is terem…! Próbálják ki!

Persze megtapasztalhatják a Guillano által kötelezően előírt pezsgőt is, de mi nem így vagyunk szocializálva, és az esti egy-egy pohár (vörös)bort sem folyadékpótlásként fogyasztjuk általában…

Ugyan nem törvény, de feltétlen említést érdemel bűneink ranglistájának első két helyezettje: a csoki és a kenyér. Tízből kilenc nő bevallja, hogy imádja a csokoládét, a tizedik hazudik – állítja kötetünk szerzője, és ezzel mi sem vagyunk másképp. A minőség ebben az esetben (is) a legfontosabb. Nem kell feltétlenül a kézműves csokik világában körülnéznünk, elég, ha a kakaótartalmat vesszük figyelembe a beszerzésnél, hiszen az ipar is rákészült már az új elvárásokra. Viszont a tejcsoki felejtős, sajnos!

A kenyér esetében fasorban sem vagyunk a franciákhoz képest, ott ugyanis törvény (az 1993-as Balladur-törvény) szabályoz mindent, amitől a kenyér igazán jó lesz. Hogy mi süssünk otthon?! Próbáltam már, de pl. a franciák három napos előkészületi cécója egy friss vasárnapi croissant érdekében nekem kicsit macerás. Hölgyeim, ha Önöknek van egyszerű de nagyszerű receptjük, kérem, osszák meg velünk, többiekkel!

Nem kell feltétlenül konditerem! – ez a francia előírás, ami alapján ők a mindennapok természetes mozgását használják edzések gyanánt vagy helyett. Igen, számunkra is hasznosítható, hogy gyalogoljunk többet, jó tempóban; hogy biciklizzünk, ha arra lehetőségünk van (és ha tudunk egyáltalán…); hogy kíméljük meg a lifteket és lépcsőzzünk; hajoljunk és guggoljunk, ha éppen úgy adódik! De! Senkit nem akarok lebeszélni a rendszeres órákról, ha már egyszer hozzászokott. Spinning, aerobik, cardio, stretching…, a sor hosszú, és erre is vonatkozik, hogy elkezdeni sosem késő.

Erről jut eszembe a magyar televízió első sikersorozata: az „Idősebbek is elkezdhetik”. Főleg annak paródia-verziója, ami – szinte – azonos volt a franciáknak javallott módszerekkel… És valljuk be: sokan beszálltunk annak idején abba az ötperces futamba!

Ugyan nem az 50+-osoknak, de heti 150 perc intenzív tornát javasolnak az okosok mindenkinek. Magam a callanetics híve vagyok. 15 éve űzöm kis kényszerszünetekkel. Javítja a tartást, a közérzetet, és ha bárki azt gondolná: ez olyan csajos lazulás, akkor vegyen részt egy edzésen, és másnap megbeszélhetjük: hol nincs izomláza. De van szobabiciklim és stepperem is. Előbbit előszeretettel használom akkor, ha valamilyen kerékpárverseny megy a tv-ben, utóbbi focimeccshez (angol, ha lehet!) passzol – mármint időben. Mellé egy kis ritmusosabb zene (rock&roll a generációm szellemében!), és had’ szóljon!

 De újabban a jógával kacérkodom– a mostanában oly heves kirohanások ellenére is! Nem démonokat akarok megidézni, inkább a sajátjaimat legyőzni a koncentrált mozgás által. Hogy hajlékonyabb, karcsúbb is lehetek? – ez a hab a tortán!

55 felett már jóval bölcsebben vagyunk képesek élvezni mindazt, ami adatott. Élni és nem visszaélni kell frissen elnyert szabadságunkkal, némi önzéssel állni a kihívások elé, személyre szabva követni a törvényeket és tanácsokat, hogy a francia nők még mindig csábító külsejét ölthessük magunkra az amerikaiak botox-szörny kinézetével szemben. Ne akarjunk kivetkőzni bőrünkből, jól ránk van az szabva – már egy ideje…

A francia nők nem híznak” szerzője ma 75 éves. Könyve első megjelenésekor sem volt már fiatal. De nemcsak a kora és élettapasztalata miatt hihetünk neki. Tanácsait (a megfelelő módosításokkal) úgy tudjuk elfogadni és hasznosítani, ha azt az – mostanában gyakran hallott – alapelvet is hozzáadjuk: „a hatvanasok a mai negyvenesek”, és ez ránk, nőkre fokozottan igaz…

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvklub50plusz.blog.hu/api/trackback/id/tr3615332834
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása