Eddig a színek közül csak a feketét említettem – a „kis fekete” kapcsán, ami ugyebár nem is lehet más. De VIGYÁZAT a feketével! Bármennyire is ez volt a kedvencünk még néhány évvel ezelőtt is, van egy rossz tulajdonsága: öregít! (Ha nem hiszik, akkor irány a tükör egy régi darabbal, és láss csodát…, azaz a csoda fordítottját, sajnos.) Ezért még ezen alapdarab viselését is egészítsék ki egy élénkebbel; legyen akár zakó, akár vállkendő vagy csak egy sál, a lényeg, hogy elütő színű és harsányabb legyen. A kevesebb itt is több, azaz módjával például a nagy mintákkal! Azok ugyanis – bár ránk irányítják a figyelmet – de nem éppen kedvező módon.
(Persze, mindig akadnak ellenpéldák. Egyik kedves régi kolléganőm előszeretettel visel nagymintás darabokat. És neki jól áll! Hogy csinálja? Pedig még alacsony is, ami – a tervezők szerint – megint csak kizáró tényező.)
De térjünk vissza alaptémánkhoz. Mme Guiliano azt javasolja, hogy tavasztól őszig a pasztellszínek domináljanak öltözködésünkben; engedményt egyedül a rózsaszínnek ad a halványrózsa és a mályva esetében. Én ezekből inkább a fáradtrózsát és a púderrúzsát tudom csak elviselni – azt is minimálban. Milyen jó, hogy nem vagyunk egyformák! Őszi-téli időszakra a sötétkéket, még inkább a mélykéket teszi hozzá a palettához, amivel egyet is értek – egy bizonyos szinten. Hiszem, hogy mindenkinek van kedvenc alapszíne; általában ezeket és ezek árnyalatait viselik a leggyakrabban. (Nekem ifjúkoromban volt kék-korszakom, aztán lett zöld, most kezdek visszatérni ismét a kékekhez. Ennek oka a megunhatatlan farmer, ami számomra alapdarab, főként, mivel minden színt elvisel kiegészítésként.) Zenghetném itt külön-külön valamennyi szín dicséretét, de inkább arról írok: magam mit NEM javaslok. Nos, ezek a barna és a bordó. Lehet, a múltamban kell keresni ennek okát, de ezt a két színt mindig is az öregséghez társítottam. Tudom, hogy a konfekciós házak előszeretettel használják mindkettőt, és lehet, hogy egyesekhez valóban passzol, de az nem én vagyok. Ahányszor elcsábulok, és beszerzek valamit ezekben a színekben, mindjárt meg is bánom.
Aztán itt a szürke! Aminek – mint tudjuk jól -, minimum ötven árnyalata létezik… Nincs is vele semmi baj; csak nehogy beleszürküljünk! Magam például szanáltam a grafitszürkéket, és csak a világosabb árnyalatokat hagytam meg. De itt mindjárt el is értünk a színskála másik végéhez: a fehérhez. Ezt érdemes mindenkinek kipróbálni, hiszen egyszerre elegáns, kellőképpen – de visszafogottan – feltűnő, és mindenkin jól áll. De itt most magukra is hagyom Önöket a próbákkal, hiszen annyi minden befolyásolja, melyik színt hordhatjuk bátran, és melyiket kerüljük el messzire. Ezek: a bőrünk, a hajunk, a szemünk színe, de még a kedélyállapotunk is abszolút befolyással bír.
Nekem az öltözethez feltétlenül hozzátartozik az ILLAT. A megfelelően – és diszkréten - alkalmazott parfüm magabiztosabbá teszi fellépésünket; előbb-utóbb személyiségünk részévé válik.
Ahogyan a színeket váltom évszakok szerint, úgy teszem azt az illattal is. A téli mindig kicsit „mélyebb”, erősebb, a nyári légiesebb, könnyedebb. Évekkel ezelőtt kaptam lányomtól Egyiptomból lótuszolajat. Ez lett a téli. Mivel olaj, ezért minimális mennyiség kell a kellő hatáshoz, de tíz év alatt azért sikerült kiürítenem az üvegcsét. (Nem megy valaki mostanság a Királyok Völgyébe???) Nyárra Elisabeth Arden Green Tee-je a nekem való. Citrusos, olykor orgonát idéző, és én imádom, aminek persze az is oka, hogy idegenek is megkérdezték már tőlem a nevét. (Azért merem ezeket nevesíteni, mert Mme Guiliano is megteszi például a kozmetikumokkal.) Ezen kívül nagyon tudom ajánlani a Cerruti 1881-et, főként mivel beszerezhető. Elárulom: életem legfinomabbja a Moshus Wild Love elnevezésű parfümolaja volt, de – blogok alapján úgy tűnik – beszüntették a gyártását. (Ez utóbbi már csak azért is lehetett a szívemnek olyan kedves, mert egy, a szívemnek oly kedves férfitól kaptam…)
De ne felejtsük el- akárcsak a színek esetében -, mindenkihez más és más illat illik. Nem is beszélve arról, hogy amiről a drogériákban „szagmintát veszünk”, az másként érződik otthon a bőrünkön. Ezért sem tartom jó vásárlási taktikának az illatcsíkok alapján történőt, mert az illóolajok összekeverednek az általunk kiváltott szagokkal és egészen eltérő hatást is képesek produkálni. Utánozzuk a tinilányokat, és – illatfelhőt húzva magunk után – próbálgassuk az üzletek kínálatát! Egy kis „segítséget” azért adok: mint általában a túlzásokat, kerüljük itt is a nagyon dizájnos üvegeket! Szinte biztos, hogy bántóan tolakodó illatot rejtenek, és csak a külső kedvéért – ugyebár – nem vesszük meg… (Másfél éves unokámmal egyik játékunk az volt, hogy az Avon katalógus illatosított oldalait tanulmányoztuk - elvégre egy férfinak is tisztában kell lennie az illatokkal! Azonban, bármíly megnyerő formában, azaz küllemben jelennek is meg ezek a termékek, használatukról mindenkit lebeszélnék; ugyanis annyira illékonyak, hogy már az első sarkot sem élik túl.)
Akik többet szeretnének megtudni a különbségről parfüm, kölni és az eau de toilett között, azoknak idemásoltam egy vonatkozó cikket: https://index.hu/tudomany/til/2016/07/01/kolni_vagy_parfum_mi_a_kulonbseg/
(Megosztok Önökkel még egy kis műhelytitkot: írás közben mindig zenét hallgatok. És nagyon nem mindegy, milyent. Most éppen kellőképpen stílustalanul választottam: Adriano Celentano után egy Carmelo Zapulla nevű – szintén olasz – popénekes zengett teljes hangerővel. Javaslom a Suona Chitarra című dal meghallgatását; a klipp ráadásul remekül bemutatja: melyik életkorban hogy áll egy nőn a fekete. Persze, általában instrumentális zenét keresek, mert az nem zavar a koncentrációban. Hogy ez milyen nagyképűen hangzik!!! Bocsánat!!!)
Legközelebb Mme Guiliano nyomában keressük a nekünk leginkább megfelelő kozmetikumokat, azaz: újabb folytatása következik…
