Végre elérkeztünk kedvenc gumimacskámhoz: a mozgáshoz. Mme Guiliano már előző könyvében is hangsúlyozta, hogy a francia nők nem éppen mozgáspártiak; megelégszenek a napi sétával, és nagyon büszkék magukra, ha a második, harmadik emeletre gyalog mennek fel (ha kedvenc Ybl palotámban teszik meg ezt, akkor máris kalapot emelek, hiszen ott egyetlen szint 60 lépcsőt jelent!). Barátnőim közül többen is ezt a metódust követik, de számukra a „séta” 4-5 kilométert jelent és a lépcsőzés esetében sem állnak meg 3-400-nál. Na, ez már valami! Magam hozzászoktam a heti 1-2 Callanetics edzéshez, illetve a sztepperen nyomom le a 3000 lépést. Itt a kulcsszó a „hozzászokás”. Ugyanis amennyiben kialakul a belső kényszer, a dolog magától működik. És itt a pillanat, amikor kihirdetem az én „Hétköznapi Hősöm”- kategória nyertesét: aki nem más, mint a lányom. A karantén első hetében kétségbe voltam esve a mozgás-elvonás miatt. (Aki próbálta, az igazolhat, hogy ha magunk próbálkozunk otthon a tornával, hamar feladjuk, könnyebben jelentjük ki, hogy ennyi elég volt.) De jött a megmentőm, és elküldte a heti edzésanyagot videón! Nemcsak én részesültem kegyeiből, egész csapata megkapta az adagot. (Aztán, hogy az általa
patronált gyerekek se maradjanak ki az edzésből, számukra is „legyártott” néhány foglalkozást - és igen, ha ez itt a reklám helye, akkor boldogan felvállalom – a Hópárduc Alapítvány égisze alatt.) És hogy ne unjunk bele, hetente tölt fel új posztokat. Szóval már csak magammal kell megalkudnom: mennyi időt és energiát szánok egy-egy nap mozgásra. Mindig gondosan levonom a kerti munkával eltöltött időt, de ráhúzok, ha „fenékmelengető” napom volt. És - ahogy azt Mme Guiliano előző könyvének elemzésekor beharangoztam – megpróbálkoztam a jógával is. Na, ne gondolja senki, hogy kacagva kitartom például az oldalsó varjúpózt (Pársva bakászana); amit űzök, az egy teljesen kezdőknek való gerincjóga. Ha rá tudnak szánni úgy másfél órát, azaz ki tudják zárni ennyi időre a külvilágot, akkor próbálják ki! Persze itt eljutottunk a szakember-kérdéshez. Ha találkozunk kiöregedett balettáncossal, na, az az igazi – francia mentorom szerint. Abban igaza van, hogy manapság túl sokan tartják magukat személyi edzőnek, jóllehet semmilyen anatómiai és testnevelési előképzettséggel nem rendelkeznek. Pedig komoly sérüléseket is okozhat a rosszul kivitelezett gyakorlatsor. A tartáshibák javítása, egyfajta állandó kontroll – nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valóban szebbé tegyen minket a torna, amiből napi 30-60 perc javallott, hogy lelassítsa az öregedés folyamatát. Még akkor is, ha „az idő és a gravitáció ellen nincs orvosság.”
És itt még meg kell említenem - no, nem a pilatest és a pétanque-ot, mégcsak nem is az úszást – hanem a vízitornát. Nyugodtan kacagjanak csak, de ha végigcsinálnak egy órát, rájönnek majd: ez bizony nagyon fárasztó és hatásos! És igaz ez a táncra is – bármilyen formájával kerüljünk is kapcsolatba. Mindkét esetben társas elfoglaltságról beszélünk, aminek jótékony hatását nem kell ecsetelnem, hiszen szenvedni is, kacarászni is egészségesebb közösségben! (Most éppen rátaláltam a youtube-on egy ragyogó spanyolgitár előadóra: Jesse Cookra; andalító és vérpezsdítő egyszerre. Hallgassák meg, és perdüljenek táncra!)
Akik ismernek, tudják rólam, hogy alulról verem az 50 kilót, azt is vasággyal együtt - ahogy édesanyám mondta volt. Úgyhogy igyekszem objektíven követni Mme Giuliano utasításait, még akkor is, ha magam kissé más elveket vallok a táplálkozásról. Annyi azonban közös bennünk, hogy egész életemben odafigyeltem a súlyomra. Ha feljött 1-2 kiló, máris visszafogtam magam, vagy belefogtam egy fogyókúrába – még ha a családom a fejét fogta is ilyen mértékű hülyeség hallatán.
Nagyobb vonalakban ismertetem most Mme Guiliano étkezéssel kapcsolatos elveit, hiszen ezt már bőséggel megtettem a másik könyve kapcsán. Néhány érdekességet és újdonságot azonban most is hozott.
„Ha elmúltál 45 éves” akkor a minőséget kell elsősorban szem előtt tartani. Minőségi alapanyagokból minőségi ételt! Tökéletes! Félre tehát a gyorséttermi kajákkal és irány a konyha! A három alapkövetelményt ugyanis a leginkább magunk tudjuk betartani: egyszerű – egészséges – laktató! És ahogyan az evés az egyik legfőbb örömforrás, úgy a főzés az egyik legjobb stresszoldó! Kettő az egyben!!! Egyszerre leszünk képesek magunkat elkényeztetni és a kiirtani a stressz, ami a mértéktelen táplálkozás legfőbb oka. És 50 felett már van IDŐNK főzni! A köteteben szerepel is néhány – egyszerűnek mondott – recept, de itt mégsem ezeket népszerűsítem, hanem az általam nagyra becsült Polcz Alaine szakácskönyvét. A „Főzzünk örömmel!” szórakoztatva tanít minket, és garantáltan elkerülhető használatával minden konyhai kudarc. (Kedvenceim a „kenőkék” és a sós rudacskák, amikkel még sosem vallottam szégyent, és ne is beszéljünk a főételekről!!! A hagyományos magyar konyha általa ismertetett receptjei tökéletesen megfelelnek mindhárom alapelvnek.)
„3 szín per tányér, 5 szín per nap.” Igen. Az étel akkor tetszetős, ha színes, és akkor színes, ha változatos alapanyagokkal dolgozunk. (Még a tökfőzelékbe is kell kapor, hogy ne legyen olyan hóka!) Ha jó ránézni egy ételre, akkor elvarázsolja ízlelőbimbóinkat is. Máris nagyobb kedvvel kezdjük a táplálkozást, még akkor is, ha az „ökölszabály” elvét követjük. Ezalatt annyit kell érteni, hogy akkora a porciónk, mint amekkora az öklünk, azaz a szervezet által valóban igényelt mennyiség. Egyszerű és betartható szabály. Csakúgy, mint a napi háromszori étkezés…, amivel nem feltétlenül értek egyet. Három vagy öt? Örök kérdés, és erre csak annyi a válasz, hogy kinek-kinek más. Nem véletlenül találták ki a „tízórait” és az „uzsonnát”! Hogy nem mindegy, mi kerül ilyenkor az asztalra?! Hát persze, hogy nem! Nevezhetjük ezeket nasinak is, a lényeg, hogy egészséges legyen; azaz gyümölcs vagy nyers zöldség – a chipseket el kell felejteni, de a legjobb, ha rá sem szokunk! Az alapelv viszont azonos, akár a francia, akár a magyar nőket vesszük figyelembe: soha ne legyünk éhesek, és soha nem együk degeszre magunkat!
Még néhány gondolat az ivásról. Azt már a fejünkbe verték, hogy a napi másfél, két literre szüksége van szervezetünknek. Tapasztalom, hogy az időseknél (de még magamnál is!) ez bizony probléma. Ha figyelembe vesszük, hogy testünk tömegének 50-60%-a és – figyelem! – agyunk 85%-a víz, akkor a miértet kipipálhatjuk. Mme Guiliano hosszan elemzi, mennyi volt ebből az ő életében az alkohol, és hogyan változtatott szokásain. Nem térek ki rá, mert nem hiszem, hogy Önöknek, Hölgyeim le kellene szokniuk a napi több pohár pezsgőről. Azt sem hiszem, hogy át kellene tölteniük egy palack bor tartalmának felét egy másikba, hogy azt már ne fogyasszák el párjukkal együtt egyetlen este. Szerintem az altatók és a nyugtatók helyett „beszedett” egy pohár (száraz) vörösbor jótékonyan hat az alvásra és – ezáltal - a ráncainkra is!
Végezetül annyi: a francia, spanyol és olasz nők életkora magasabb az európai átlagnál. Ezt a francia szerző az elfogyasztott hal, olívaolaj és gyümölcsök triászának tudja be. De Okinawán például a legmagasabb a 100 évnél idősebbek száma, és ugyanez igaz a görög Ikaria szigetére is. Megfelelő táplálkozás + stresszmentes élet! Hát így könnyű!
Ha még nem kezdtek bele vadul a csomagolásba, hogy elköltözzenek a két varázslatos sziget egyikére, akkor még egy kicsit folytatom...
Úgy terveztem, még egy bejegyzést szánok Mme Guiliano könyvének – hiszen volt még kb. 100 oldalam. Csakhogy olyan témákat kezdett feszegetni, ami – legalábbis legtöbbünk számára - bizony fájdalmas. Ilyenek, mint az egészségügy, a társadalombiztosítás, a boldog családi együttlétek és ezek hozzájárulása „ránctalanságunk” megőrzéséhez. Ugye, egyetértenek velem Hölgyeim, hogy ezeket inkább hanyagoljuk… Csakúgy, mint azt a matematikai játékot, hogy mennyi van még hátra életünkből. Ezeken a területeken annyira le vagyunk maradva francia kor/sorstársainktól (és még koronavírus sem kellett hozzá!), hogy javaslatai már a mesebirodalom határait közelítik. A boldog öregség négy általa említett pilléréből (egészség, jólműködő családi és baráti közösség, stabil munkaviszony, „én-idő”) így ki is lőttünk hármat. A negyedik viszont megér egy misét a számunkra is. Ez pedig nem más, mint a munka. Mme Guiliano szerint választhatunk kedvünkre; akár tájékoztató könyvtárosnak is elmehetünk (Ha!Ha!), de kinevezhetjük ennek például a hobbinkat is. A lényeg, hogy legyen miért felkeni reggel az ágyból, és az sem baj, ha fel KELL kelni!
Néhány éve megismertem egy csapat nyugdíjas hölgyet, akik egy festőkörbe jártak. Közösen alkottak, együtt állítottak ki. Egyikük sem művelte ezt aktív korában; csak felszabadult, rájuk szakadt idejük tette lehetővé, hogy eljárjanak heti rendszerességgel a klubba. Kiállítási lehetőséget kerestek a könyvtárban, és mi boldogan adtuk nekik helyet. Azóta is rendszeresen elhozzák legújabb alkotásaikat, hogy megörvendeztessék velük az olvasóinkat és minket. Van köztük olyan, akit mára a barátomnak nevezhetek. Ha nevét nem is fogják almanachok említeni, mára eljutott odáig, hogy képeket rendelnek tőle. Pénzért. Mi a személyes siker, ha nem ez?! De mindig örömmel konstatálom, ha a nálunk megrendezett kiállítás katalógusában az „elkelt” cimkét ragaszthatjuk valamelyikük egy-egy alkotásához. És ugyan csak a negyedik pillért akartam megcélozni példájukkal, de – úgy tűnik – ők a másodikat is kipipálhatják…!
És én hogy állok ezzel a pillérrel? 40 évig voltam könyvtáros. Büszke vagyok arra, hogy olvasóim kikérték a véleményemet. Nekem csak annyit kellett kérdeznem: „mihez lenne kedve?” Már akkor gondolatban megírtam egy-egy könyv ajánlóját, és vártam az időt, amikor ezt ténylegesen papírra vethetem. Erre ez a blog adott nekem lehetőséget. Most is úgy dolgozom, hogy magam előtt látom azt a kedves hölgyet (vagy urat), akinek szívesen a kezébe nyomnám a kötetet. Remélem, így is igaz lesz kedvenc mondásom: minden könyv megtalálja a maga olvasóját.
Ha még mindig sikerült fenntartani érdeklődésüket, akkor feltétlenül vegyék kézbe Mireille Guiliano bölcs és optimista kötetét, főként azért, mert francia mentorom minimum 85 évet „garantál” mindazoknak, akik elolvassák írását.
Ehhez tegyük még hozzá, az Index minap megjelent cikkét: https://filantropikum.com/igy-mukodik-egy-idos-ember-agya-igencsak-elgondolkodtato-felfedezest-tett-egy-amerikai-tudos/?fbclid=IwAR1yHnrJxkhWbFfGsO5spisGa4C6cxnlu-TCuCxNUZ1DnuJaa7KK8NlaqT0 - és máris szebb a leányzó fekvése.
A levelibéka beszéljen belőlük!
