Lehetne ez a könyv egy könnyű, derűs történet három barátnőről, akik megosztják egymással titkaikat.
Lehetne három anyatigris ábrázolása, akik gyermekeik védelmében kieresztik körmeiket.
Lehetne egy kisváros története, ahol húsba-vérbe vágó hatalmi harcok dúlnak a háttérben.
Lehetne három asszony regénye, akik mindhárman másképp élik meg a szerelmet.
Lehetne, és az is. Vagyis valamennyi együtt, de annál sokkal több.
Liane Moriarty Hatalmas kis hazugságok című regénye tipikusan az a könyv, ami könyvklubos megbeszélésre kívánkozik. Persze nem olyanra, amit sokan csak úgy jellemeznek, mint l’art pour l’art csevegés, vagy inkább parttalan locsogás. Nem is egy irodalmiaskodó, szöveganalizáló diskurzus, amit azok folytatnak, akiknek nincs jobb dolguk. Vagy olyan pletyka-ízű sutyorgás, ami azok sajátja, akik imádnak mások szennyesében turkálni, csakhogy a sajátjukat ne kelljen tisztába tenni. Nem. Ebbe a könyvklubba azok jöjjenek, akik így vagy úgy, de érintve érzik magukat. Hogy éppen melyik vonalon? Nos, arra kínál megfelelő választékot a szerző.
Vegyük először szemügyre a három hősnőt.
Kezdjük Jane-nel, aki kisfiával, Ziggyvel most költözik Monterey-be. Tipikus, gyermekét egyedül nevelő anya, aki könyvelésből tartja fenn magukat. Az apa? Nos, Ziggy egy egyéjszakás kaland gyümölcse. Már ha lehet egyéjszakásnak nevezni egy gyors, brutális numerát egy hotelszobában, ami még olyan durva verbális sértéssel is társult, ami egy életre megsebezte Jane-t. Nem is csoda, hogy hat év elteltével sem képes feldolgozni a történteket. Éppen beiratkozásra indulnak a Pirriwee Általános Iskola előkészítőjébe, amikor…
Amikor meg kell menteniük másik hősünket, Madeleine-t. Ő – nincs rá jobb szó – a megtestesült tyúkanyó, akinek fészekalja olyan tágas, hogy szűk családján kívül még baráti körét is képes befogadni és istápolni. Éppen a vezetés közbeni mobilozás veszélyeire hívja fel az előtte haladó autó ifjú sofőrjének figyelmét, amikor kibicsaklik a lába. Megmentőjét, Jane-t azonnal a szívébe is zárja, és amikor kiderül, gyermekeik egy osztályba fognak járni, már semmi sem szabhat határt túláradó figyelmének.
Az előkészítő osztály másik két új tanulója Céleste két fia, az ikrek. Céleste gyönyörű asszony, aki visszahúzódó, csendes, ám irigyelt főállású anyuka. Kevesen tudják róla, hogy jólmenő ügyvédi praxisát áldozta fel a gyermeknevelés oltárán. Férje gyakran van úton, de ennek eredményeként családjuk Monterey gazdag kisebbségét gyarapítja. Annyit kell még tudnunk róla, hogy Madeleine legjobb barátnője.
Szépen indul a nap és a cselekmény, ám az iskolában rögtön az első napon történik egy incidens: az egyik kislányt, aki ráadásul a gazdag nősténycápa, Regina gyermeke valamelyik osztálytársa megharapja. Nem lehet ennyiben hagyni a dolgot, és hosszas faggatózás után Amabella Ziggyre mutat, mint molesztálóra. A kisfiú tagadja a dolgot, és nem foglalkozik vele, de nem úgy az anyukák!!!
A kisváros azonnal két részre szakad, és az „ellentábor” odáig megy el, hogy petíciót nyújtanak be az iskolának Ziggy eltávolításáért. Sejthetjük, mi a másik oldal válasza. Ha harc, hát legyen harc! Méghozzá olyan nőiesen furfangos és blikkfangos, de mindenképpen kellően aljas. Ennyivel azonban nem lehet megtölteni egy regényt, így belenézhetünk a családi színfalak mögé is.
Madeleine a negyedik iksz „áldásain” kívül még egy volt férjjel is harcol, aki most – miután új partnerre talált – visszaédesgeti a születése utáni első napon otthagyott lányát. Gondolhatjuk, mit jelent ez egy anya számára. A teljes összeomlást. Ráadásul az említett ifjú hölgy olyannyira megfertőződik a jótékonyság eszméjével, hogy egy weblapot indít, ahol a saját szüzességére lehet licitálni. A befolyó összeget az Amnesty International gyermekprostitúció elleni harcára szánja. Mintha ez egy anya számára elfogadható lenne…
A csodaszép Céleste pedig gyakorta „túlöltözik”. Teszi ezt azért, hogy elfedje azokat a kék-zöld foltokat, amiket férje okoz. Nem egyszerű az ő szerelmi életük; állandó velejárója a bántalmazás. Hogy meddig mehet ez el? Céleste elindul kivezető utat keresni, és a pszichológus tanácsára kibérel egy lakást, ahová majd a válás után elköltözhet az ikrekkel.
A történet csúcspontja a jótékonysági bál, ahová a szülők Elvis Presleynek vagy Audrey Hepburnnek öltöznek. És ahol történik egy gyilkosság. Erről nem szabad, de nem is tudunk elfeledkezni, hiszen minden fejezet végén meghallgathatjuk a szemlélődők véleményét.
Rendeződik-e Ziggy helyzete? Mi lesz Jane-nel? Kiderül-e, ki a kisfiú szülőapja? Mi lesz az ominózus weblappal? Van-e olyan jó apa Perry, hogy ez felülírja a bántalmazás sérüléseit? És képes lesz-e Céleste elköltözni, mielőtt valami végzetes bekövetkezik? Ennyi és még több kérdésre is választ ad Liane Moriarty.
Már a borító is árulkodik arról, hogy ennek a könyvnek bizony filmadaptációja is született, hiszen három ismerős arc tekint ránk: Nicole Kidman, Reese Witherspoon és Shailene Woodley bájos pofija. (Utóbbi neve számomra nem mondott semmit, de ha belenéznek filmográfiájába, akkor láthatják, hogy igazán sokat foglalkoztatott színésznőről van szó.)
Először csak azon törtem a fejemet, hogyan lehet ebből a könyvből 7 részes tévésorozatot készíteni? Nincs ebben annyi, hogy megtöltsön tartalommal közel hat órát. De – lévén tetszett a könyv – „megkívántam” a filmet is, ami nemhogy csalódást okozott volna, de jelentem: feszült izgalommal vártam, mikor lesz végre időm a folytatásra. A forgatókönyvíró, David E. Kelley remek érzékkel egészítette ki Liane Moriarty sztoriját. Mintha csak arról faggatta volna a szerzőt, mit gondol egy-egy szereplőjéről, és mivel színesítené személyiségét, ha újra írhatná a regényt. Amellett, hogy ráérzett arra, nem három, hanem öt nő áll a középpontban, és őket is gondosan meg kell rajzolni, még a három főhős is árnyaltabb múltat kapott. Nem is beszélve arról, hogy a férfiakat sem ártana alaposabban kidolgozni! Ők kicsit sablonosak lettek a könyvben, olyan kétdimenziósak, vagyis vagy jók vagy rosszak. Megértem, hogy ez nem maradhatott így, és átalakításuk sikerességét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy például Céleste férje, a Perryt alakító Alexander Skarsgård szintén helyett kapott a díjazottak listáján. A forgatókönyvírón, a szereplőkön és a rendezőn kívül feltétlenül említést érdemel az operatőr és a zeneszerző: Michael Kiwanuka. Utóbbit hallgassák egy kicsit: https://www.youtube.com/watch?v=nOubjLM9Cbc, és ráérezhetnek film hangulatára is.
De – lévén Hollywoodban minden a túlzásokról szól! – a minisorozathoz még egy második évadot is leforgattak. Nem tisztem itt méltatni a színészi alakításokat, ezt megtették helyettem a filmes szakemberek, de jelzésértékűnek tartom, hogy ide már Meryl Streep is beszállt. Ahogy belenézetem az előzetesbe, úgy láttam, éppen azt a rést tágították ki, ami az elsőben még szűkre sikeredett. És most szólok, hogy a tervbe vett harmadikat még nem kezdték el forgatni…
Olvashatjuk ezt a könyvet kellő távolságtartással, hiszen Monterey messze van. Számunkra most túlságosan is testközeli a járványveszély. Az állandó és mindenütt jelenlévő félelem az eddigi legsúlyosabb és a legtöbb halált okozó vírustól. De ott a karantén és a home office. A családban élők számára ez lehet egy jó alkalom egymás újrafelfedezésére, a kapcsolatok erősítésére. De mi van, ha csak a feszültség nő? Minimálisra redukálódott a személyes tér, és elveszett az „énidő”. Sokak számára tovább nőtt a frusztráció, amiről tudjuk, hogy olykor robban. Eddig sem volt ismeretlen nálunk a családon belüli erőszak. Mi van, ha ezek száma most radikálisan megnőtt? (Nem én vagyok ilyen okos; számos tanulmány jelent meg a mentális problémák felszaporodásáról, és ezek mind-mind erre utalnak. Olvassanak erről kicsit bővebben: https://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/files/2020/11/Perczel-Forintos-D_A-j%C3%B3t-keresd-ne-a-rosszat_megk%C3%BCzd%C3%A9s-j%C3%A1rv%C3%A1ny-idej%C3%A9n.pdf,
vagy sokkal közérthetőbben Bagdy Emőke gondolatait: https://index.hu/belfold/2021/04/04/bagdy-emoke-az-indexnek-amirol-nem-akarunk-tudni-azt-nem-vesszuk-eszre/?token=5609bf04c229908b777e8cbda8568fdb)
Nem ragozom tovább a nyilvánvalót: ezek a témák minket sem hagynak érintetlenül. Álljon itt inkább egy kivonat a Pirriwee Általános Iskola küldetésnyilatkozatából:
„Nem zaklatunk senkit.
Nem hagyjuk, hogy zaklassanak minket.
Sosem titkoljuk el a zaklatást.
Van bátorságunk szót emelni, ha a barátainkat zaklatják.”
És ha szakcikkek helyett inkább valami szépirodalmit vennének a kezükbe, akkor most nem is tudok jobbat Liane Moriarty hazugságainál.
