Marokkó és a sáfrány
2021. május 02. írta: KapuZs

Marokkó és a sáfrány

Rosanna Ley: Sáfrányösvény

crocus_alap.jpgKi ne szeretne eljutni a varázslatos és mesés Távol-Keletre?! Ha a gyakorlati kivitelezés okoz is némi fejtörést, egy képzeletbeli utazás mindenkinek belefér. Ehhez nyújt segédkezet Rosanna Ley és a Sáfrányösvény. Bár a szerző sosem járt Marokkóban, leírása annyira plasztikus, hogy könnyen vele tarthatunk. Casablanca és Marrákes neve merül fel elsőként mindenkiben. De ezeket a városokat már annyira tönkretette a turizmus, hogy szívesebben látnánk egy autentikusabb, érintetlen települést. Ha ilyet nem is kínálhatok, de Mogador még majdnem megmaradt annak, amit keresünk. Ugyan sikerült ide is beszemtelenkedni (és ezzel élen járt Jimi Hendrix, aki után aztán hippik tömege lepte el a városkát), de azért megőrzött valamennyit hajdani bájából. Még akkor is, ha már a Szavira nevet viseli, ami azt jelenti: jól tervezett.

Mindig lenyűgözött az építészetük, ám ezúttal a hagyományos látnivalók helyett egy különlegességet hozok Önöknek, a Majorelle-kertet. Egyik szereplőnk is ellátogat ide, és bizony alig tudja letenni fényképezőgépét. Mit mondjak, nem csodálom: https://www.vogue.fr/fashion-culture/fashion-exhibitions/story/majorelle-garden-morocco-marrakesh-peace-serenity-yves-saint-laurent-pierre-berge-jacques-majorelle/3294

crocus_1.jpgMásik csodálatra méltó termékük a kerámia. Mivel egy kis nézelődés még nem terheli túl a poggyászunkat, érdemes ebbe a témába is alaposan belemélyedni: https://www.arganiatravel.com/blog/the-art-of-moroccan-ceramics/, ha pedig inkább a látvány vonzza Önöket, akkor elég, ha a képkeresőbe ennyit írnak: Moroccan ceramic. Ugye, hogy tele lenne hazafelé a bőröndjük?! És ha már Önöket is kellőképpen elvarázsolta Marokkó, akkor lássunk egy parányit a történetből is.

Történetünk egyik hősnője Nell, aki mióta eszét tudja, kettesben él édesanyjával Cornwallban, egy sáfrányfarmon. Azonban nem sokkal azután, hogy ő férjhez megy, az idős asszonyt egy szikla lábánál találják holtan. Nell nem képes őt elengedni, főleg így, hogy nem tudja: baleset történt vagy öngyilkosság. Férje, hogy túljuttassa őt a gyászon, befizeti egy marokkói útra, ahol gazdagíthatja tanult mesterségét: a főzést, és egyben segít neki abban, hogy elengedje édesanyját és a sáfrányfarmot.  

Amy egy galériában dolgozik, de amellett, hogy mindenesként (és szeretőként) áll alkalmazásban, még kedvére hódolhat hobbijának, a fotózásnak is. Remek alkalmat kínál az előrelépéshez egy nagyszabású rendezvény, amivel az Egyesült Királyság és Marokkó között létrejött diplomáciai kapcsolatok nyolcszázadik évfordulójára emlékeznek. A galéria tulajdonosa fizeti neki az utat, ami azonos Nell főzőtúrájával. crocus_5.jpgAmy csomagol és indul is új kalandokra és új fotókra készen. Ám előbb elbúcsúzik szeretett nagynénjétől, Liliantól, aki Amerikából jött haza, hogy beteg nővérét ápolja. Lilian fájó titkot rejteget; hosszú-hosszú évek óta semmit sem tud a fiáról, Glennről, aki a vietnámi háború helyett inkább a bujkálást választotta. Egyetlen képeslap érkezett csak tőle azóta, amin kékre festett ajtó, azon egy faragott rózsa látható, és csak annyi bizonyos, hogy Marokkóból jött. Ez lehetne akár Mogador rózsája is, ám erről szöveges információt nem találtam, de előkerült egy szépséges virág, és (ebből gondolom, hogy lehet valami a háttérben) több stilizált faragvány. De azon sem lepődnék meg, ha a sivatag rózsáját ábrázolnák íly módon, ami – hiszik, nem hiszik – kőből van…

A két fiatal nő természetesen összetalálkozik az út során. Míg Nell a sáfrány múltját – és talán az édesanyjáét is – kutatja, addig Amy a fényképezés mellett megpróbál eltűnt unokabátyja nyomára lelni.

Rosanna Ley remekül keveri a lapokat; hol Nell és Amy kalandjaiba bonyolódunk, hol Lilian múltját derítjük fel, és egy másik szálon Glenn, az eltűnt fiú alakja és sorsa rajzolódik ki. De nem is árulok el többet a történésekről, mert igazán érdemes kézbe venni ezt az érdekfeszítő és inspiráló regényt.

És ha már hősnőink főzőtanfolyamra utaztak Marokkóba, akkor mi se maradjunk recept nélkül! Nem a regényből merítettem ezeket, mert Rosanna Ley nem közöl egyet sem, de – természetesen – utána mentem.

Sietek leszögezni, hogy a marokkói konyhaművészet igencsak távol áll a mi jól bevált elősütött/előfőzött konyhánktól. Alapelve ugyanis a lassúság. De ismerünk olyan hagyományos magyar ételt is, amelyhez szintén alig kell valami, de idő az aztán bőséggel! Úgyhogy ha Önöket is annyira motiválja Rosanna Ley, akkor rám már csak annyi vár, hogy segítsek egy kicsit.

Tagine így, tagine úgy, tagine mindenütt, világos hát, hogy ezt kerestem le először. Önök is meg fogják látni, hogy ez két dolgot is takar: egyrészt az edényt, amiben készül, másrészt az ételt, ami ebben az ominózus tálban sül/fő – méghozzá jó sokáig. Bármennyire is tetszetős a marokkói konyha, az nem a mi életritmusunk velejárója, hogy már reggel elkezdjük az ebédet. Ám, ha ez úgy működik, hogy ébredés után összekészítjük, aztán hagyjuk sorsára, akkor már lehet jó. Úgy vélem, a marokkói asszonyok sem kevésbé elfoglaltak, mint mi, bár valószínűleg nem ugyanazok a feladatok töltik ki hétköznapjainkat. Rosanna Ley szerint (pontosabban egyik szereplője szerint) Észak-Afrikában a nők sokkal inkább ragaszkodnak a hagyományokhoz, mint a férfiak. Legyen úgy!, még akkor is, ha furcsának tűnik… Visszatérve a tagine-hoz, itt az általam legjobbnak tartott recept, ami némi plusz információt is tartogat:

https://divany.hu/gasztro/2010/09/09/marokkoi_kincsek_zoldseges_tagine/

Biztosan eljutnak odáig, hogy szükségét érzik egy saját tagine beszerzésének. Nos, ennek semmi akadálya, a neten találtam jópárat, ugyan kellően borsos áron, de mi is manapság a drága…?

Ha már ott tartanak, hogy el is szeretnénk készíteni valamelyik ételt, akkor ott a másik probléma: a hozzávalók. Hozzávalónak tekinthető például a sóban eltett citrom. Hiába ajánlgatják hozzá a sáfrányos szeklicét, ezt még nem láttam boltban árusítani, de sáfrányt igen. Igaz, hogy aranyáron van, de minden grammja megéri! Szóval a sóban eltett citromhoz elengedhetetlen a sáfrány. (Ezért valószínűleg minden gasztroszaki megkövezne, de úgy olvastam, hogy a sáfrányos szeklicét csak színezőanyagként és ételfestékként használják, ezért gyanítom, erre a célra más, könnyebben és olcsóbban beszerezhető fűszer is megfelelne, például a kurkuma, amit ráadásul indiai sáfránynak is neveznek…) Ennek a különleges „ízfokozónak” a leírását is megtalálják a fenti linken.

És még egy különlegesség: a harissa, ami nem más, mint egy igencsak csípős fűszerkeverék. Ma már az arabok is készen veszik, de ha lenne kedvük kicsit babrálni vele, akkor íme a recept némi hozzáadott értékkel:  https://www.piccantino.hu/info/magazin/recept-harissa-paszta

Jónéhány ételt megemlít még Rosanna Ley; ha van kedvük, járjanak ezeknek is utána.

crocus.jpgÉs ha már Nell családja generációk óta sáfránytermesztéssel foglalkozik, akkor lássuk, mit is kell tudnunk erről a növényről. (Ha nem erről a különleges fűszerről szólna a történet, akkor sem tudtam volna kihagyni, amennyiben a történet Észak-Afrikában játszódik.)

Először is, az egyik legrégebben használt fűszer-, gyógy- és festőnövény, valamint – egyes források szerint – afrodiziákum is. A világon mindenhol megtalálható; megterem például a ködös és esős Albionban is.  Természetesen arab közvetítéssel jutott el Európába, ahol aztán a királyi udvarokban nélkülözhetetlenné is vált. Nálunk sem volt ismeretlen, olyannyira, hogy a déli területeken - közelítőleg Mátyás korában - igencsak elterjedt volt a termesztése. Ebből mára már kis hazánkban nem maradt semmi. Talán nem is véletlen, hiszen a fűszer előállításához kell némi zsigeri fanatizmus. Hiszen a virágot egyetlen nap alatt kell leszedni (állítólag délben!), és egyenként kitépkedni belőle a bibét, ami maga a fűszer. A hagymákat pedig négy évente ki kell szedni a földből, átvizsgálni, és az erős, egészséges egyedeket újból elültetni. Hát, ha létezik pepecs-toplista, akkor ez a művelet bizonyosan benne van az első ötben. Nem is csodálkozom, hogy inkább azzal foglalkoztunk, amihez aztán fel lehetett használni…!

Egy legenda is fűződik a sáfrányhoz (pontosabban több legenda, eltérő tartalommal), de most azt idézem, amit Rosanna Ley is. Élt valaha egy gyönyörű nimfa, Smilax. Bőszen tette neki a szépet Krókusz, a halandó ifjú. Egy darabig nagyon is tetszett ez a nimfának, ám egyszer csak megunta az udvarlást és az ifjút is, és – mivel harag nem volt benne, nem csúszómászóvá vagy varacskos disznóvá, hanem – szépséges virággá változtatta.

És ha már eljutottunk a krókuszig, akkor itt az ideje, hogy a sáfrány válfajaival is foglalkozzunk. De ahelyett, hogy kellően unalmas botanikai értekezéseket idéznék, maradjunk annyiban, hogy nem minden fajtájából lehet fűszert készíteni. Például az is alkalmatlan erre, ami a kertünkben vígan virágzik, úgyhogy hagyjuk is őt békében, viszont elgyönyörködhetünk látványában. Ám ha – mindezek ellenére – valaki arra vetemedne, hogy nekiáll sáfrányt termeszteni, szóljon, ha szüretnél kell még egy segítő kéz! Ott leszek!

És még egy jó hír (vagy rossz?): a sáfrányra is igaz, hogy a kevesebb több, ugyanis bizonyos mennyiség már mérgező is lehet.

És nem maradunk zene nélkül sem, hiszen Marokkóban az élet – és esetünkben a regény – állandó szereplője a gnawa. Ha kedvelik a repetitív hangzást, akkor ennél jobbat nem is találhatnának: https://www.youtube.com/watch?v=bnixGjMhBJE

Higgyék el, az érdekességeknek csak a töredékét tártam Önök elé, nem is beszélve a cselekményről, amiből éppen csak ízelítőt adtam, mégis „megszaladt a tollam”. De remélem, Önöket is kellően felcsigáztam, és beneveznek ebbe az egzotikus társasutazásba.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvklub50plusz.blog.hu/api/trackback/id/tr8916520088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása