Három generáció.

Két kaszt.

Egy esküvő.

Chicago és Dél-Karolina nem is lehetne messzebb egymástól, mint Benton Frank két családja.

 Fényűzés és gondtalan luxus az egyik oldalon, kemény munka, de boldog családi együttlét a másikon. De az ivadékok – ez a dolguk – persze, hogy egymásra találnak. Már csak össze kell házasodni. Hogy az nem olyan egyszerű? Ezt tudjuk mindannyian. Az örömanyák – az egyik! – saját (láz)álmait és a túlköltekezős társadalmi elvárásokat látja megvalósulni ebben az eseményben. A másik persze igyekszik a túlméretezett terheket vállalható méretekre igazítani.

 De persze, melyikünk ne álmodozna (vagy álmodott volna) leszármazottja világra szóló mennyegzőjéről?! Ki nem tenne meg mindent, hogy a nagy nap valóban felejthetetlen legyen a számára?!

Lássunk egy kis financiális kitekintést!

Szirupos játékfilmeken és pl. a „Mondj igent a ruhára!” című ismeretterjesztő műsorban láthatjuk, hogy Angliában illetve az USA-ban 1000 font és 2000 dollár alatt senki se induljon még csak esküvői ruhavadászatra se! (Legfeljebb kellemes meglepetés éri, ha még fátyolra is jutja!) Nálunk ezeket a számokat ne csak a valutaszorzóval, hanem még kettővel vagy tízzel is megszorozhatjuk, ha igazán igényes (vagy puccos?) esküvőt akarunk...

Az esküvőknek újabban nemcsak helyszínük, de témájuk is van. Sőt! A menyasszonyok már nem Barbie-babák akarnak lenni, hanem pl. az Alkonyat főszereplői, vagy éppen Kate Middleton. Így a ruha ne csak a menyasszonyra passzoljon, hanem a környezethez is!

És ne higgyék, hogy ez a hullám csak a tengeren túlra jellemző!

Ruhát kölcsönözni nálunk 130 és 290 ezer forint között lehet, az új kicsit drágább: 1000-3300 eurót kóstál. Csodás színhelyek 100 és 400ezer forint között. Meghívó 3500-tól 8500 forintig (ja, ez 10 darabra vonatkozik). A torta (16 szeletes) 10ezer, extrák nélkül.

A lista még korántsem teljes! Elő a papírt és a ceruzát, valamint a számológépet és a pénztárcát! Persze, ha mindez csak gond, akkor ott az esküvőszervező! Mennyiért is?! Mindezeket még kettővel vagy tízzel is megszorozhatjuk, ha igazán igényes (vagy puccos?) esküvőt akarunk...

Hölgyeim! Most jött el a pillanat, hogy rehabilitáljuk méltatlanul száműzött józan eszünket, és mélyen elgondolkodjunk azon: tényleg taccsra akarjuk vágni a családi kasszát ennek a – egyszer sem mondom, hogy nem - kivételes eseménynek a kedvéért?! Nincsenek a jövőt inkább megtámasztó, ugyancsak sok pénzt igénylő elképzelések?!

Hiszen:

• Először is: Ez NEM A MI ESKÜVŐNK! Hagyjuk kiteljesedni a fiatalokat, és csak akkor szóljunk bele, ha kérik, vagy ha éppen nagyon elgaloppírozzák magukat.
• Másodszor: tengernyi alternatív megoldás létezik, érdemes ezeket is számba venni.

Visszatérve a regényhez: ismét csak morzsányi ízelítőt adtam a cselekményből. Még annyit, hogy az élet bizony zajlik az esküvőn kívül is. Egyszer fenn, egyszer lenn, akár a valódi életben. Innentől kezdve a „Belépés csak meghívóval!” már csak Önökre vár.

(Egyetlen kritikai megjegyzésem ezzel a derűs, könnyed és élvezhető regénnyel kapcsolatban mindössze annyi, hogy a két főszereplő (a két örömanya) túlságosan is feketére és fehérre sikeredett, és a „megoldásban” kissé hirtelen színesedtek ki…, na de sebaj!)

Étvágygerjesztőként álljon itt két kiragadott idézet a könyvből:

         „Az ember sohasem lehet túl sovány, se túl gazdag.”

         „Minden tiszteletre méltó nő volt már bolond legalább egyszer életében.”