Ha akad még a krimikedvelő hölgyek körében olyan, aki még nem került bele hősnőnk bűvkörébe, akkor kizártnak tartom, hogy e sorok elolvasása után is Agatha-szűz maradna.

Adott egy sikeres, és csinos (gyönyörű lába van, de derékban néha szorít a ruha…) PR-üzletasszony, aki úgy dönt: elege van Londonból, a Soho forgatagából és az állandó készültségből; vidékre költözik, és a békés hétköznapoknak él ezután. (Arra azért kíváncsi lennék: marad-e még egyáltalán Londonnak korunkbeli lakosa, hiszen olvasmányaink alapján szinte valamennyien elhagyják a nagyvárost…)

Agathánk azonban nem az az otthonkás, kötögetős, lekvárfőzős típus, és – szerencsére – nem is szeretne az lenni. Ő megmarad önmagának, azaz a costwolds-i sárban is tűsarkúban libeg, és pánikszerűen látogatja a fodrász- és szépségszalonokat, ha randi van a láthatáron. Márpedig arra mindig van kilátás. Elég, ha egy új – hímnemű! – lakó költözik a környékre, és Agathában azonnal feléled a rózsaszín leányszobák tinédzsere. „Valahol a világban van egy férfi, aki térdre fog ereszkedni előtte, és azt mondja…” Igen, itt a leánykérés szabványszövegének kellene következnie, de ez – mi, sokat tudó, tapasztalt olvasók ezt jól tudjuk -, sosem hangzik el.

„A középkorúsággal betoppan a lelkifurdalás: bűntudat az elrontott házasság, az elszalasztott esélyek és az elfogyasztott fánkok miatt.” Bizony, eléggé kínzó tudatállapotban van, azaz lehetne, mert életét a szerelembe vetett hit oly mértékben hatja át, hogy mellette eltörpülnek az egyéb lelki gondok. Viszont unatkozni sincs ideje, ugyanis ha éppen nem féltékeny fiatal és bájos asszisztensére, akkor biztos, hogy éppen meggyilkolnak valakit! A sorozat valamennyi kötetében garantált a három (de akad, hogy több) hulla; a halálnemek alkalmazkodnak a helyi viszonyokhoz, azaz a mezőgazdasági szerszámok mellett a falusi kuruzslóasszonyok tudományát is gyakorta bevetik. Miután Agatha remek érzékkel rendelkezik a bűn (és bűnös) kiszagolásához, így a megoldás felé közeledve, gyakorta kerül (élet)veszélyes helyzetbe, amiből általában valamelyik pasija segítségével menekül meg.

Merthogy igazán sosem magányos. Egyszer (kétszer) még férjnél is volt, de ezek balul sültek el; a másodiknál legalább a barátság megmaradt! Mostani életében (minimum) három állandó férfipartnere is akad: az a bizonyos második férj, James Lacey, Sir Charles Fraith, aki igazi „csak szex”-partner (?) és régi tanítványa, Roy Silver, aki mindig megjelenik, ha sajtónyilvánosságot szimatol, vagy segítségre van szüksége.

A kritikusok a szerző szemére hányják, hogy a humor néha hiányzik a cselekmény mellől. De hogyne hiányozna, hiszen Agatha állandóan szorong; hol a túl sok/túl kevés smink, hol a túl rövid/túl hosszú ruha, vagy a túlságosan is magas sarkú cipő okán. Na meg gyűrűtlen ujjai láttán. (Azt már csak én fűzöm hozzá: a hiány akár többlet is lehet…) És - valljuk be!- a gyilkosságok sem viccesek...

 Agatha mérhetetlenül sznob, aki azonnal zászlót bont, ha rangot szimatol valahol, a pénz viszont nem érdekli, abból neki is van bőven, sőt néha több is, mint a kiszemeltnek (de az mindig kiderül, hogy az angol férfiak sem kevésbé smucigak, mint társaik a világ többi részén…). „A romantika nem halt meg, csak hibernálódott” – vallja hősnőnk, és csak drukkolunk, hogy olvassza már ki valaki! Hogy amennyiben elkövetkezik a boldog vég, akkor mi lesz a történettel és velünk, olvasókkal, abba inkább bele sem akarok gondolni. Bízom abban, hogy ez sosem következik be. Ennek igazolásául álljon itt Agatha egy újabb veretes megállapítása: „A karrier örökké tart. A férfiak nem.”

Így, a végére van egy nagyon rossz hírem: a szerző, Marion Chesney tavaly, 2019. december 30-án, 83 éves korában elhunyt. Nekünk, magyar olvasóknak még az a vigaszunk, hogy akad még lefordítandó Agatha Raisin története (a sztorikból az angol televízió sorozatot is készített, mely immár a 3. évadnál tart.), ahogy a Hamish Macbeth krimikből sem fogyunk még ki egy darabig…