Ezúttal két magyar krimit szeretnék ajánlani Önöknek, melyek majdnem ugyanolyanok és mégis teljesen mások.
Ahhoz már én magam is kezdek hozzászokni, hogy nem kell alábecsülni a magyar szerzőket, különösen, ha hölgyekről van szó, márpedig Patkó Ágnes Halálos rozéja és Bánhidi Lilla Sorsod Borsod című könyve igenis említést és bejegyzést kíván.
De lássuk a hasonlóságokat! Patkó Ágnes Szekszárdon, Bánhidi Lilla pedig Miskolcon született, és nem restellik kinyilvánítani lokálpatrióta mivoltukat regényeikben sem. Szerencsére, vagyis a mi szerencsénkre, hiszen ezáltal olyan színgazdag couleur locale-t festenek meg, ami a kötetekhez igazi értéket társít. Mert nemcsak a kaliforniai, floridai, provence-i vagy dél-angliai tájak lehetnek érdekesek vagy izgalmasak, hanem kicsiny hazánk városai is. Ha eddig bőszen lapozgattunk a neten, hogy mi is „otthon” legyünk olvasmányaink helyszínén, akkor most miért is ne tehetnénk ugyanezt?! Sőt, tovább megyek, repülőre sem kell szállni, hogy közvetlenül is megtapasztalhassuk a táj szépségét, elég egy vonatút vagy autós túra, és máris látótávolságba kerül a szekszárdi borvidék vagy éppen a borsodi környék. Ha rápillantunk a két település Google profiljára, akkor az is nyilvánvaló, hogy e téren Patkó Ágnesnek nehezebb dolga volt, kisebb vízből meríthetett, viszont cserébe ott volt neki egy egész borvidék. (Tényleg csak zárójelben: „elszórhatott” volna néhány kiegészítő információt még a leírtakon kívül is, és akkor nem marad el számomra a „ma-is-tanultam-valamit”-élmény… Néhány kattintással például az is megtudható, hogy a rozé igencsak újkeletű arrafelé a hagyományos kadarka mellett; vagy beszélhetett volna arról: hogy is volt az a történet a hithű muzulmánokkal és a szőlővel…?) Bánhidi Lilla viszont tobzódik az adottságokban, és él is a lehetőséggel, hogy bemutassa szülővárosát, és annak változásait.
Főszereplőik megtapasztalták a főváros nyüzsgését, és Renáta (a Halálos rozé főhőse) örömmel, Alexa (már bizonyára kitalálták, ő a Sorsod Borsod híradósa) viszont inkább kényszerből tér vissza szülőhelyére.
Körülbelül itt véget is ér a hasonlóság a két kötet között.
A Halálos rozé egy balesetnek álcázott gyilkossággal indul, aminek áldozata a környék egyik legjobb borásza, aki éppen most nyerte el – immár sokadjára – a legjobb rozénak járó díjat. Renátával a díjkiosztón ismerkedtek meg, és lévén a lányt szakfordítói minőségében is nagyon érdekli a borászat, a férfi meghívja másnapra egy pincemustrára. De ott és akkor már csak egy holttest várja. Zsigereiben érzi, hogy a mustárgázmérgezés nem volt baleset, és legújabb-legjobb barátnőjével, Ildivel nyomozásba kezdenek. Ennek során a lány megismerkedik a kisváros lakóival, mi pedig – kimerítően – alapos képet kapunk Renáta ruhatáráról, étkezési és tisztasági szokásairól, zenei ízléséről, valamint a kertrendezés „gyönyöreiről”. Jól érzik, bár lesz majd még egy gyilkosság, és a lányt is megfenyegetik, a könyv hangulata korántsem válik komorrá, inkább a romkomok feelingje szövi át a történetet. Szívügyekben sem maradunk hoppon: először Ildi jön össze gyerekkori nagy szerelmével, és ha jól sejtem, Renáta sem marad pártában, bár a sztorinak ez a része már a következő kötetre vár.
Na, ez a hangulat tökéletesen hiányzik Bánhidi Lillánál. Nehéz gyilkosság és gyilkosság között fajsúlykülönbséget keresni, mégis erről van szó. Miskolcon ugyanis sorra tűnnek el a szép fiatal lányok. Ezeknek ered nyomába Alexa, akinek elege van abból, hogy Pesten csak a kultúra rovattal foglalkozhat. Ő oknyomozó riporter szeretne lenni, és erre van is némi alapja, hiszen évekig dolgozott a miskolci rendőrségen. De az már régen volt, és akkor sem nyomozóként tevékenykedett. Viszont ismer ott mindenkit, így elsőkézből kapott információk alapján indíthatja el saját kutatását, aminek során brutálisan megcsonkított holttestek kerülnek elő, és persze az előítéletek, a rasszizmus is, és ennek mentén nemcsak helyismereti, hanem társadalmi ismeretekkel is gazdagodhatunk. Na, ennél a könyvnél ezért nem volt semmilyen hiányérzetem! Persze az is hozzátartozik, hogy letehetetlenül izgalmas és igazi mai krimit sikerült a szerzőnek lerakni az asztalunkra. Lehet, hogy ez már szerkesztői előírás, de a szerelmi szál itt sem maradhat ki, de – legalább – a happy end igen. Viszont – ha már Miskolc! - akkor kihagyhatatlan az Edda és úgy általában a zene. Bánhidi Lilla egy ízig-vérig lokálpatrióta lejátszási listát is mellékel, és bár ez mostanában divat, ennyire telitalálatos jegyzékkel idáig még nem találkoztam.
Nemcsak a hasonlóságok miatt ajánlottam együtt a két kötetet, hanem azért is, mert mindkettő nagyon tetszett, és ebből láthatják, hogy tőlem sem idegen a romkomok világa…
