Adott egy rendkívül szórakoztató, sokszor nevetésre ingerlő, a krimi izgalmát kínáló ízig-vérig mai lektűr. A lapokon a főhős, Sauveur Saint-Yves pszichológus esetei kerülnek feldolgozásra, akinek egyedi keresztneve: Megváltó, egyesekben feltétlen bizalmat, másokban azonnali ellenszenvet generál. „Sauveur háromnegyed óránként drámát és világot váltott, miközben a papírzsebkendős dobozának tartalma egyre apadt.” - jellemzi a szerző a doktor „napirendjét”. (A címe az is lehetne: „Vallomások a heverőn”, de akkor más célközönség olvasná; és ilyen unalmas, semmitmondó, szakmaiságot sugalló kötetet kevesen vennének kezükbe, és ráadásul más célzattal…)  

Könyvismertető helyett álljon itt inkább néhány ötlet és gondolta, amit a mű sugallt:

Tudomásul kell(ene) vennünk, sőt, beépíteni az otthoni valamint az iskolai oktatási folyamatba a mai világ információszolgáltató eszközét, nevezetesen az Internetet. Ebben a tekintetben a pedagógia csúnyán lemaradt; előbb szerepel a tiltás, mint az, hogy megtanítsák/megtanítsuk okosan használni ezt a lehetőséget. Sauveur kisfia, Lazare okos és érdeklődő gyerkőc. Kihallgatja apja terápiás üléseit, és az ismeretlen fogalmaknak megpróbál utánanézni – az Interneten. A nyelvi hiányosságok bizony még gondot okoznak a keresésben, de információéhsége – sokszor túlzott mértékben is! – kielégül. Kezdő szinten, már harmadikos kisdiákként az iskolában is szerkesztenek újságot számítógépen (az iskolafóbia, valamint az önvagdosás témáját a tanítónéni ugyan mereven elutasítja, de az eszközhasználatra legalább némi hajlandóságot mutat), de pl. az orléans-i gyerekek mit sem tudnak az Orléans-i szűzről…, nos, érdeklődésük ebbe az irányba nem terjed ki.

Ki gondolná, hogy a hajdan hatalmas gyarmatbirodalommal bíró, ezért a különböző nemzetiségek befogadására régóta felkészült Franciaország még mind a mai napig ennyire rasszista?! Saint-Yves doktor - aki 190 centi magas, 80 kiló tiszta izom, ideális férfi – Matinique szigetéről származik, és FEKETE. Praxisában nem okoz hátrányt bőrszíne – hiszen kiváló szakember -, de a lakó- és az iskolai környezet megítélése bizony már nem ennyire pozitív. Tudatlanság és rosszindulat munkál olykor a gyerekben, de – és ez a rosszabb! – néhány szülőben, akik még szakmai kompetenciáját is kétségbe vonják, pusztán külseje alapján. A legkeményebb támadás azonban közvetlen családjából fenyegeti a doktort és fiát, hiszen „ki akarta fehéríteni a fajt”, és ez – egyesek számára -megbocsáthatatlan. Mennyivel szerencsésebb, ha a problémát csupán pigmentkülönbségnek minősítik… Annak idején hihetetlen hatással volt rám Mathieu Kassovitz Gyűlölet című filmje, ami Párizs külvárosában játszódik, három, különböző színű srác mindennapjaiba enged betekintést. A dokumentumfilmek eszköztelenségével sokkoló alkotás központi témája a rasszizmus, és az ehhez kapcsolódó előítéletek. Sajnos, úgy tűnik, a közel egy emberöltő alatt nem sok változás történt a megítélésben…

A szabad szelleméről elhíresült Franciaország nem áll készen például a homofóbia elfogadására sem. Tizenéves (!) lányok hajlandóak megbocsájtani apjuknak, hogy egy velük egykorú partnert keres a válása után, de anyjuk választása, aki egy azonos neművel akar kapcsolatra lépni megbotránkoztató és megbocsájthatatlan. Csak a legkisebb gyermek vállalja büszkén, hogy neki két anyja is van, de hát: „Jó lenne, ha a társadalomban csak annyi előítélet lenne, mint egy ötéves gyerekben…”

Mi, akiknek ez nem jelentett gondot, el sem tudjuk képzelni, hogy akadnak olyan tizenévesek, akiknek problémás velük született nemi identitásuk elfogadása. De talán kevésbé meglepő, ha az apát, annak korán meghalt öccsét és nővérét is Camille-nak hívják… És ezt az egyhangúságot nem a tudatlanság generálta. A kicsik szerepjátékokat játszanak, képzelt világokat építenek fel maguknak. Mindez szellemi fejlődésük velejárója. Azonban az már lehet intő jel, ha a való világ elől menekülnek ide.Na, és a hörcsögök! Hogy is kerülnek a képbe? Azon kívül, hogy terápiás állatokként is bevethetők, ráadásul emberi tulajdonságokkal is rendelkeznek; például igencsak morcosak reggel, és jó időbe telik, mire elnyerik nappali formájukat. Valamint igen sok dologra van szükségük a komfortérzés kialakításához; nem csoda hát, ha Sauveur doktor így nyilatkozik: „Most már értem, miért is csinálunk inkább gyereket.” 

De valamennyien hörcsögök vagyunk, akik tehetetlenül tűrik, hogy magánéletük titkait kívülállók fürkésszék, ítéletet alkossanak rólunk, vagy éppen megkérdőjelezzék döntéseink helyességét, kinevessék cselekedeteinket.

(Mennyire elfajzott ez a francia társadalom! – vonhatnánk le az elhamarkodott következtetést. De ne tegyük! Olvassuk el inkább az Index minapi cikkét a hazai viszonyokról: https://index.hu/belfold/2019/12/30/egyre_tobb_az_snis_diak_mikozben_egyre_kevesebb_a_gyogypedagogus Egyből ki fog derülni, hogy nálunk sem jobb a helyzet… És vajon hány szülő nem is tudja/látja, hogy gyermeke nem csak szimplán rossz, hanem segítségre van szüksége?!)

Csak néhány esetet idéztem Sauveur Saint-Yves gyakorlatából, és nem szándékozom valamennyit kielemezni, ezáltal lelőni a kötet összes poénját.

De hogy ne akarjunk feltétlenül öndiagnosztizálni, arra álljon itt saját példám: Kiscsoportos óvodás volt a lányom, amikor cégem beiskolázott egy bentlakásos mentálhigiénés tanfolyamra. A hét leteltével úgy jöttem haza, hogy: Te, Szent Ég! Van egyáltalán olyan mozzanata a nevelésnek, amit NEM rontottam el?! Egy hétig kétségek között vergődtem, aztán lassan visszaállt minden a régi kerékvágásba, és jól-rosszul, de felneveltem a lányom, ahogy most ő is felneveli az unokámat…

Összegzésként had’ idézzem az egyik beteg éleslátó gondolatát: „Jobb megváltottnak lenni, mint megváltónak.”

Ez a regény szétfeszíti a csupán 50+-osoknak általam ajánlott olvasnivalók kereteit, mert kötelező irodalomként iktatnám be minden szülő, nagyszülő, valamint valamennyi érző és gondolkodó olvasó számára! 2019 irodalmi felfedezettje – számomra - Marie-Aude Murail. A sokat látott, 3 gyermekes anyák minden bölcsessége felkerült A lélekdoki lapjaira. A kötet hazájában sorozattá bővült; immár az ötödik résznél tart. Ha módomban állna, kérném a Magyarországi Francia Intézetet és a Kosztolányi Könyvtámogatási Programot, hogy folytassa nálunk is a megjelenés finanszírozását. Ritkán találkozunk ilyen szórakoztatva gondolkodtató kötettel! Nem mások nyomorán akarok csámcsogni; sokkal inkább eltanulni Docteur Saveur Saint-Yves végtelen empátiáját és hihetetlenül pozitív hozzáállását.

Ha a címben felsejlett némi hasonlóság Steinbeck klasszikusa és jelen mű között, az csupán a véletlen műve. Vagy mégsem?...