Ez egy zárójeles bejegyzés lesz, mert megígértem Önöknek, hogy csak olyan könyveket fogok ajánlani, amelyek letölthetőek. Nos, ez nem az, vagy legalábbis regisztrációhoz kötött, aminél – persze – számlaszámot is kérnek. Ezt nem kockáztattam meg, és senkinek nem is ajánlom. De most a világban - és elsősorban Európában - tomboló rettenet miatt úgy éreztem, ezzel a könyvajánlóval gondolok a mediterrán országok lakosaira – és gondoljunk mindannyian! -; ha tudnám, más módon is kifejezném együttérzésem, de nekem ez a terepem.

Nem hiszem, hogy kis országunkban akad olyan lélek manapság, aki most nyári utazását tervezné, pedig ha lenne, valószínűleg számba venné Olaszországot is, mint úticélt (nyugdíjba vonulásomat megünneplendő tavasszal Toszkánába készültem…), és ha még ráadásul a kezébe került volna Nicky Pellegrino: Olaszország, szeretlek! című kötete, akkor kérdés sem lenne a továbbiakban.

A helyszín egy Nápoly melletti kis település: San Giulio, az időpont: 1964. Ezer ágra süt a nap, és a helyi cafetteria zenegépéből Rita Pavone hangja szól. Ám a local colour-höz hozzátartozik, hogy itt még nem divat a ’60-as évek szabados életvitele; szigorú - már-már középkori – szokásrendszer alapján zajlik az élet.  A konyhában reggelente sül a kenyér, és kisvártatva készülnek az ebéd fogásai is. A napi feladatok mellett hősnőnk, Maria Domenica munkába áll a helyi kávézóban is, de mindhiába vágyik többre, másra, utazni, világot látni; még a nagy olasz festőzsenik alkotásait is csak gyenge utánzatban csodálhatja a Caffé Agneli falain. Elszánása azonban nagyon is megfelel a valós időnek: megkeresett pénzén megszökik otthonról, elindul Rómába, hogy onnan egy év múltán nyolchónapos pocakkal somfordáljon ismét haza. A szégyent helyre kell hozni, Mariát pedig hozzáadni egy falubeli fiúhoz, aki háta közepére se kívánja sem a babát, sem a házasságot, de – ő sem mehet szembe az elvárásokkal – megköttetik a frigy, és (az asszony részéről mindenképpen kényszerrel) el is hálják a nászt. Immár a gyerekkel együtt jár ismét a kávézóba dolgozni, ahol sokkal inkább szerető fogadtatásra talál, mint hitvese oldalán. Miután férje brutálisan megveri egy vélt kicsapongása okán, ismét megszökik kislányával, Chiarával együtt, és ezúttal sokkal messzebbre tart: az angliai New Brightonban telepszik le.

Remélem, már kellőképpen felcsigáztam érdeklődésüket, úgyhogy ezt a szálat most el is engedem…

Utazzunk el egy kissé távolabb: Londonban, 2000-ben Chiara már második szakácskönyve receptjeivel készül. „Honosodására” jellemző, hogy az első „A brit konyha királynője” címet viseli, és kizárólag autentikus angol ajánlókat tartalmaz.  A másodikhoz tanácsért nevelőapjához fordul: segítsen neki olasz háttere felderítésében. Egy soha el-nem-küldött levél alapján elindul Olaszországba megtalálni családi gyökereit. Már Róma is meglepi; annyira más, mint a merev és kimért Anglia, itt a pasiknak „mintha szent meggyőződésük lenne, hogy kötelességük az összes nőnek udvarolni.” „ De a rómaiak, ha nem a kocsijukba voltak zárva, akkor is mintha állandóan a kontrollvesztés peremén egyensúlyoztak volna.” Teljesen magával ragadja ez a világ, nem csoda hát, hogy nehezen hagyja ott a fővárost, és – szinte – nyögvenyelősen száll fel a délre induló helyi buszra. Ám minden aggodalmára rácáfolva – „otthon” kitárt karokkal fogadják; jóllehet olaszul alig pityeg valamit, nagyanyja és nagyapja boldogan ölelik keblükre régen látott unokájukat. Persze, hogy azonnal asztalhoz ültetik, és innentől kezdve nincs kétség, miről is fog szólni az a bizonyos második könyv: a „cucina poveráról”, a rusztikus olasz konyháról. Ha valaki e derűs kezdetből arra gondol, hogy minden megoldódott, nincs mit ragozni a továbbiakban, nos, az nagyon és nagyot téved!

Ha bármit, ami éppen azért csodálatos, mert autentikusan régimódi és érintetlen -  pusztán a meggazdagodás érdekében - turistalátványossággá, olcsó bazári áruvá silányítanak, akkor onnan eltűnik a varázs. Bár sejthető volt, de ez derül ki a történet utolsó fejezeteiből, és vonatkoztathatjuk Itália járvány előtti helyzetére is. Belegondolni sem merek: mi lesz az olaszokkal a járvány elmúltával, hogyan és mikorra sikerül kiheverniük ezt a rettenetet… Félek, semmi sem lesz már ugyanolyan. De mentse Isten, és mentsük meg mi is Olaszországot a katasztrófaturizmustól, a legkevésbé erre van szükségük a vész elmúltával, bár elképzelni sem tudom, mivel tudják majd pótolni a kiesett bevételeket.

A címlap ajánlója beígéri „az itáliai konyha titkait” is. Igaz, csakhogy nem jut tovább az ételek nevénél (illetve a könyv végén megtalálhatóak ezek magyar fordításban), de a receptek… Na, azok hiányoznak. Így kénytelen voltam más forráshoz nyúlni, hogy Önök elé tálalhassak néhány – hazai alapanyagokból is elkészíthető - receptet.

Íme az édes mártogatós a reggeli kávéhoz, a biscotti : https://www.nosalty.hu/recept/biscotti-cantuccini,

aztán jöjjön egy melanzane alla parmigiana hússal: https://femina.hu/recept/rakott-padlizsan-recept/,

és a vega változat: https://streetkitchen.hu/vegetarianus-etelek/vega-rakott-padlizsan/

Nem is keresgélek tovább; nézegessenek olasz recepteket, és válasszák ki az Önöknek tetszőt! A hozzávalókról csak annyit: meg vagyok róla győződve, hogy a magyar fokhagymában, paradicsomban és padlizsánban méltó ellenfelére találnak ezek olasz kihívói, viszont az olasz (vagy görög, spanyol) olívaolajért és a parmezánért le kell menni a boltba…

Ezúttal nem hagyom le a zenei ajánlót sem: sokat segített a bejegyzés megírásában, hogy közben – Rita Pavone helyett – Adriano Celentano és Gianni Morandi 2012-es San Remo-i koncertjének felvételét hallgattam: (https://www.youtube.com/watch?v=c40aRZDGQhE&list=TLPQMDEwNDIwMjBU7NZN3EzkJA&index=1 De a két „öregfiú” önálló albumai is igazán megfelelnek a háttérfestéshez (előbbi 82, utóbbi 75 éves…, és – lévén egy nő életkorát nem illik firtatni – ezért legyen elég annyi: Rita is ehhez a generációhoz tartozik).

Ha ajánlóm alapján valaki mégis eltökélte, hogy elolvassa a művet, úgy javaslom: kezdjen vezetni egy listát (az enyém is gyarapszik szépen!), hogy a kataklizma elmúltával majd elővehesse, és felkészülten állhasson a könyvtáros vagy a könyvesbolti eladó elé!