Mártának, akinek volt szerencséje – ha megismerni nem is, de – megcsodálni a várost…

Örültem, hogy megtaláltam ezt a kötetet letölthető formátumban, még akkor is, ha komor hangulata most éles ellentétben áll azon szándékommal, hogy könnyed olvasmányokkal próbáljam meg eloszlatni a fejünk felett csoportosuló felhőket. Örültem neki, mert ez egy jó könyv. Még akkor is, ha például a műfaját nehezen tudom meghatározni; valahol a kalandregény, a thriller, a misztikus történetek és a fejlődésregények közé sorolnám. Még azt is hozzátenném, hogy nem feltétlenül női olvasmány, de hát a kalandvágy nem feltétlenül a férfiak kiváltsága. Ugyanakkor nem tudtam mit kezdeni azzal a skizofrén tudattal, hogy könyvekről, könyvtárakról, könyvesboltokról olvasok – e-book-on… Bár a legnagyobb szerencsénk ebben a szerencsétlen helyzetben a digitalizált dokumentumok megléte, és főként a digitalizált könyvek sokasága, mégsem tudtam elhatárolódni a szituáció paradox mivoltától. De ennyi elég a sápítozásból! Élnünk kell a lehetőségekkel, és nem visszasírni a papíralapot, vagy félretenni a könyveket módosult formájuk okán!

Nos! A helyszín Barcelona, de ez most nem a város-image-reklámok Barcelonája, ahol az utcákon lépten-nyomon turistákba ütközünk, mert nem is lehet másképp, hisz annyi látnivalóval csalogat minket ez a metropolis. Történetünk idején napsütés helyett szinte állandóan esik az eső, sőt, még az évszázad hóvihara is rázúdul a városra a kötet lapjain. Hiába, na! A 20. század elejét-közepét írjuk, amikor nemcsak az időjárás rajzolt komor fellegeket.

E századi történelme során szinte valamennyi európai ország „beszerezte” a maga szégyenfoltját; kinek-kinek más okból, de van oka bűnbánatra. Spanyolország számára ez nem a II. világháborús részvétel, hanem a polgárháború volt. Mennyi magánbűnt rejtettek a politika köpenye alá, mennyi vélt vagy valós sérelmet toroltak meg a háború ürügyén, hányan intézték úgy, hogy személyes bosszújuk áldozata „pusztán” elengedhetetlen harctéri áldozatnak tűnjön…?

A bevezetőm is hosszú volt, és a történet cselekményét sem tudom rövidre fogni.

A félárva Daniel Semperét 1945 nyarán édesapja - aki egy könyvesbolt tulajdonosa - kézenfogja, és elviszi az Elfeledett Könyvek Temetőjébe. Ebben a titkokkal teli épületben kaptak helyet azok a kötetek, melyeket elrejteni és megőrizni akartak. Első útján minden idelátogató (ez csak kevesek kiváltsága!) magával vihet egy könyvet, de azzal a tudattal, hogy a könyv szelleme/szellemisége egész életét befolyásolja majd. Daniel Julián Carax: „A szél árnyéka” című regényét viszi magával; egy sokak számára ismertlen szerző egyik művét. A sorsszerűséget ő sem tudja kikerülni; belemerül a regénybe, majd elkezdi keresni a szerző többi művét és magát az írót. És itt csöppenünk bele a valódi történetbe; itt indul egy sok sebet ejtő, Julián Carax kilétét és további műveit firtató nyomozás.

Julián a nagyhírű San Gabriel Kollégium diákja, ám csupán a szociális egyensúly látszatának fenntartása végett, hiszen ő csak egy kalaposmester fia, nem úgy, mint az iskola többi diákja, akik között túlsúlyban vannak a gyárosok és iparmágnások leszármazottai. Legjobb barátja, és egyben végzete Jorge Aldaya lesz, akinek – sajnos – van egy húga is, Penélope. Innentől már látszódnak az események, melyek nem feltétlenül az elvártak szerint alakulnak, de semmiképpen sem a boldog végkifejlet felé tendálnak. A csapathoz tartozik még –  másik három fiú mellett - a pedellus fia, Fumero, aki minden rezsimben megtalálja azt, akinek bérgyilkosául szegődhet.  Julián Penélope Aldayával Párizsba készül elszökni, de a találkozón a pályaudvar üres, a fiú egyedül száll fel a vonatra, hogy a vérzivataros 1936-os évben visszatérjen szerelméhez. Addig is a francia fővárosból küldi regényeit, melyek a sikerlistán méltatlanul alulteljesítenek.

Penélope és Julián regényeinek felkutatását tűzi célul maga elé Daniel (A szél árnyékának jelenlegi birtokosa…); és mondanom sem kell: nyakig elmerül a kutatásban és a kalandokban. Közben pedig egy titokzatos alak sorban begyűjti a fellehető Carax regények példányait csak azért, hogy megsemmisítse valamennyit. Lassan halad a nyomozás, mert Julián történetének szereplői vagy hazudnak, vagy csak a saját szempontjukból igaznak vélt múltat idézik fel, vagy éppen valóban mit sem sejtenek. Közben Danielt is körülveszik lányok és asszonyok múltból és jelenből; így mi sem természetesebb, hogy – szinte – valamennyiük iránt szerelemre lobban. Érzelmi ügyekben legnagyobb támasza a könyvesboltba segítőként felvett - kissé kétes múltú - Fermin, aki „szerelmi bonyodalmak fortélyairól szóló mesterkurzusban” is részesíti a fiatal fiút. Firmin a regényben a humort, a szellemességet képviseli; hasonlatai, szófordulatai citátumokként alkalmazhatóak, legyen szó, akár politikáról, romantikáról vagy éppen társadalomelméletről. A nyomozás csak közel tíz év múltán zárul le, és a történet szinte valamennyi szereplőjét kikísérhetjük a Montjuice-temetőbe.

A záróképben visszakanyarodunk az első oldalhoz: immár Daniel viszi kisfiát az Elfeledett Könyvek Temetőjébe.

A történetnek csak az egyik szálát bontottam ki – úgy ahogy -, és a másikat meghagytam Önöknek. Hogy csak a kibogózásával nem bajlódtam, vagy éppen a titkokat nem akartam felfedni? Ezt döntsék majd el Önök, ha elértek a regény végére.

 A könyv olvasása alatt mindvégig furcsa, anakronosztikus érzések kísértek. Ha magam előtt láttam a szereplőket – márpedig ezzel mindig így járok – bokát fedő hosszú ruhákat, hatalmas kalapokat, valamint szmokingokat, háromrészes öltönyöket, kravátlikat és sétapálcákat láttam magam előtt. Pedig szinte bizonyos, hogy a ’30-as, ’40-es és ’50-es években már Spanyolországban sem ez a divat hódított. Mégis. A szereplőkben szunnyadó vagy éppen feltörő érzelmek, a már-már középkori erkölcsi normák, a kor, amiben a lány még értéktárgy, az asszony már csak nyűg, és általában a családi kötelékek Jókait és Victor Hugo-t idézték. Nem is beszélve a társadalmi-gazdasági ellentétek szülte kasztosodás megnyilvánulásairól. Nos, hiába tudom, hogy a mediterrán országok szokásrendje közel sem olyan laza és rugalmas, mint Európa más országaié, mégis ezek cselekményt befolyásoló szerepe nem engedett kitörni a 19. század elképzelt világából.

De most sem (most főleg nem!) hagytam ki azt a városnéző virtuális sétát, ami – amennyiben erre a könyv lehetőséget kínál – immár szokásommá vált. Mást most úgysem tehetek, elindultam hát a világháló nyújtotta ösvényen bejárni Barcelona azon negyedét, amely a történet színhelyéül szolgált. Sétáltam a Ramba-n, az Andrássy utat idéző sugárúton; felmentem a kék villamossal a Tibidabo-hegyre, és elzarándokoltam a Montjuice-temetőbe (Cementario de Montjuic), hogy fejet hajthassak ebben a nekropoliszban, amely méltó riválisa lehetne a Pere Lachaise-nek.

(Mostanság trendinek számít, ha az olvasmányokhoz zenét is társítunk. Magam is megtettem már korábban; itt is helyénvalónak tartom, ha figyelmükbe ajánlom a kor két kiváló előadóját: Antonio Machínt és Concha Piquer-t. Előbbi Kubában született, de évtizedekig uralta a spanyol zenei élet latin vonulatát; utóbbi egészen 1990-ben bekövetkezett haláláig Spanyolország legnépszerűbb színésznője és énekese volt. Mindkettejük zenei munkásságába betekinthetünk a youtube-on keresztül!)

A szél árnyéka később trilógiává bővült, „El cementerio de los libros olvidados” (Az elfeledett könyvek temetője) címmel. Ha a fent elemzett 600 oldal – és szerény beharangozóm – nem vette el kedvüket a továbbiaktól, úgy ajánlom elolvasásra valamennyit, de egyelőre álljon csak itt "A szél árnyéka":

https://kupdf.net/download/carlos-ruiz-zafon-a-szel-arnyeka_59884013dc0d607a70300d1d_pdf