Figyelmeztetek mindenkit: ez a könyv két kötetből áll, és ne kezdjen bele senki úgy, hogy nem várakozik mellette a második is, mert úgy fog járni, mint én: éktelenül dühös lesz a szerzőre!

New York egy csendes kis utcájában található egy kedves kis üzlet: a Walker és lánya. Egy fonalbolt.  Tulajdonosa – és névadója – Georgia Walker, aki egyedül neveli félvér kislányát. Úgy tűnik, nemcsak a francia nőkre jelentenek komoly veszélyt a szép néger férfiak (lásd Marie-Aude Murail sármos pszichológusát!), de a fehérbőrű amerikaiakra is komoly vonzerőt gyakorolnak, főként, ha azok skót származásúak…

Miután az apa megfutamodott a felelősség és az elköteleződés elől - ismerős? - , egy szerencsés és véletlen találkozásnak köszönhetően Georgia nem futott vissza szégyenével és kislányával a szülői házba, hanem belevágott ebbe a vállalkozásba: fonalboltot nyitott. A kötés szeretetét még skóciai nagymamájától hozta az Újhazába, a kezdőtőkét Anitától, a 60+-os, nemrég megözvegyült mentőangyalától kapta, aki a kislány, Dakota fogadott nagymamájává és az anyuka legkedvesebb barátnőjévé válik az együtt töltött évek folyamán.

De ez a hely nem csak egy bolt, ahol az ember (vagyis inkább az asszony vagy nő) leveszi az árut és már megy is a kasszához. Óh, nem! Itt tanácsot adnak, segítenek a fonalválasztásban, megmutatnak egy-egy bonyolult – vagy éppen teljesen egyszerű – mintát, és segítenek visszafejteni a szemeket, ha hibáztál. (Vannak, és hiszem, hogy lesznek például olyan könyvtárak is, ahol mindez megfelelője szintén kapható lesz…) A tulajdonos mellett állandó segítség Anita, aki ideje nagy részét az üzletben tölti, és a főiskolás Peri, a mindenes, aki saját készítésű táskáit is itt készíti.  A bolt állandó vásárlója a gyártásvezetőből rendezővé avanzsáló Lucie, akinek keze alól villámgyorsan kerülnek ki a szebbnél szebb darabok. A „lányok” elhatározzák, Péntek esti kötőklub címen állandó programként ajánlják be a kötést a törzsvendégeknek. A nassolnivalókról Dakota gondoskodik, aki 12 éves korára tökéletesen uralja a konyhát és a finomságokat. Mivel a kötés egy idő után automatizmus, így bőséggel jut idő – és figyelem - a csevelyre is, mely elengedhetetlen kiegészítője a csapatmunkának, és rövid időn belül kedves és kellemes közönség gyűlik össze a Walker és lányában. Az igazi kakukktojás Darwin, aki lelkes feminista, és doktori disszertációjához gyűjt anyagot, azaz azt tanulmányozza, hogyan választhatják intelligens, vérbeli mai nők ezt az idejétmúlt és unalmas foglalatosságot. Tűt sosem vett még a kezébe – tűket pedig végképp nem! -, és nehezen bár, de bevallja: ő bizony ellenük dolgozik. Georgia „holdudvarából” többen is csatlakoznak; így Catherine, aki fiatalkorában legjobb barátnője volt, és aki élete – egyik –legnagyobb csalódását okozta. Aztán előkerül James, Dakota édesapja, aki lassan „visszaszivárog” anya és lánya életébe. A másik Georgia régi barátnője, KC, aki soha egyetlen – hibátlan - sort sem képes megkötni, de lelkesen készül jogi diplomája megszerzésére, miután szerkesztőként cége megvált tőle. A lányok élete nem fenékig tejfel; mindenki apróbb-nagyobb gondokkal küzd, és ezeket megosztják egymással. Minő meglepetés: bármilyen terhet könnyebb elviselni, ha tudjuk, nem egyedül csak mi vagyunk bajban.

Mi, olvasók, mintha részesei lennénk a történetnek; együtt gondolkodunk a megoldásokon, és – olykor – együtt sírunk és együtt nevetünk a szereplőkkel. Mindez Kate Jacobs, a szerző érdeme, aki kiválóan navigál az egyes klubtagok életének fordulatai között minket is. Remek írói vénáját nem is kritizálom, de azért van mit a szemére vetni, hiszen az első kötet végére elkél a papírzsebkendő. (Azért közlöm ezt Önökkel, mert jobb, ha mindjárt szembesülnek ezzel a ténnyel, és nem járnak úgy, mint én.) Szerencséjére megírta a második kötetet is, így a frusztráció felvállalható, hiszen az élet megy tovább…

A néhány évvel később játszódó folytatás nem kevésbé érdekes és cselekménygazdag. A barátnők útja péntek este még mindig a Walker és lányába vezet. Talán megért volna egy külön bejegyzést a második rész, de annyira összetartoznak a kötetek, hogy én sem választottam el a szemeket. Ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy a történések zöme ezúttal Olaszországban, Rómában játszódik, akkor már értik, miért kell elolvasni ezt is.

A fordulatokat és felvetéseket – szokásomhoz híven – nem fogom Önök elé tárni. Hol maradna akkor az élvezet?!

A kezdetben ellenséges és cinikus Darwin így fogalmazza meg doktorijában a kézimunka lényegét: „Rohanó világunkban a kötés egy kapocs kollektív múltunkhoz… ugyanakkor a kötés nemcsak munka, hanem tisztelgés is nagyanyáink és dédanyáink előtt.” De ebben a két kötetben sokkal nagyobb hiátusra leltem. Hiányolom azokat a kis köröket, klubokat, amik lehetőséget adhatnának nekünk, magányosan olvasóknak arra, hogy kibeszélhessük magunkat. Hová tűntek a nagy hagyománnyal bíró fonók például, ahol erre volt alkalom és lehetőség? A világ minden táján léteztek ilyen „intézmények”; gondoljanak csak a foltvarrás mibenlétére, aminek éppen az a lényege, hogy nem egyedül kell létrehozni valamit: össze kell dolgozni a tagok által gyártott darabokat…

A „traccsparti”, az „ötye” helyett nekem itt van a könyvklub, ahol mód nyílik arra, hogy adott téma, vagyis könyv kapcsán ki-ki elmondhassa - saját tapasztalatain átszűrt - véleményét. Ugyanakkor kedvenc festőköri barátnőimnek a keze is jár!!! Csak egyetlen keresőszóval próbálkoztam a Google-ban, és találtam is olyan webáruházat, ahol egy-egy rendezvényt vagy tanfolyamot is kínálnak a fonalak mellé. Teszik ezt, persze, pénzért. De én nem ilyet keresek, és nem ilyet ajánlok! Pénztárca-vezérelt világunkban a spontán, baráti társaságok nem hivalkodnak a neten, tehát megtalálni is nehéz ezeket. Lehet, ha alaposabban körülnézek, találtam volna olyant is, ami megfelel kényes igényeimnek, de beértem egyetlen böngészéssel és ez számomra azt jelenti, hogy megelégszem szeretteim és barátaim társaságával.

Nem tudom, mit szólnának könyvklubom tagjai, ha legközelebb egy kosárnyi fonallal és néhány tűvel is „felfegyverkeznék”??? Lehet, nem is lenne annyira ellenükre? Ideje kipróbálni!