Rövid bloggerkedésem alatt ez a második olyan könyv, amit azért választottam, mert annyira furcsa volt a címe; nem sablonos, semmi „emlék”, semmi „szerelem”, semmi flört, semmi rózsaszín.
De hát nem is ilyen a regény; ha akarom családregény, ha akarom fejlődésregény, de bárhogy ragozzuk: egy míves bestsellert sikerült begyűjtenem. Ehhez még tegyük hozzá, hogy nem angolszász és nem is amerikai, azaz minden együtt van ahhoz, hogy szívből tudjam ajánlani Önöknek a francia szerző, Katherine Pancol: A krokodilok sárga szeme című könyvét.
És ha már arra adtam a fejem, hogy – horribile dictu! – a szórakoztató irodalom rehabilitálására törekszem, akkor keresve sem találhattam volna megfelelőbb alanyt a „krokodiloknál”. Hiszen egyszerre olvasmányos, könnyed, tanulságos és – szórakoztató!
Senkit nem szeretnék ezzel elrettenteni, de olvasás közben végig Balzac járt az eszemben. No, nem mintha a nagy realista kacsintgatott volna felém – sőt, a tényleges neorealista művekkel ez a regény mindenképpen szembe is megy -, de a karakterábrázolása, a fekete-fehér jellemek színváltása, a cselekmény felépítése, a fordulatok bősége – mind, mind „klasszikus” vénájú szerzőt sejtet. Nem tudom, Katherine Pancol ugyanannyit javítgatott-e a szövegen, mint tette ezt nagy elődje, de meseszövése gördülékeny - így az első magyar nyelvű kiadásban is, és akkor Balzac legendásan pocsék helyesírásáról már ne is beszéljünk!
Azt vettem észre, hogy folyamatosan írogattam ki az idézhető idézeteket, amik majd segítenek hitelesíteni mondanivalómat. De ne gondoljanak itt szókratészi magaslatokra, csak ilyenek kerültek fel a jegyzetbe, mint: „Az élet sokkal nehezebb, mint az iskola!”, vagy „bűntudatkeltésben anyám a nagymester”, vagy „Dugás, az bármikor jöhet, de a tündibündi etyepetyét, azt mellőzzük! – és miután ezekkel, remélem kellőképpen érzékeltettem a mélységeket és magasságokat, lássuk a lényeget!
A címben említett nővérek közül Iris az idősebb, és ő a szupersztár: karcsú és gyönyörű, ibolyakék szemével egyenesen ellenállhatatlan, csillogóan szellemes és tehetséges, Amerikában filmszakon végzett, akit várt volna Hollywood is, ám ő mégis Philippe, a feltörekvő ügyvéd mellett kötött ki. Házassága, mely hajdan mindent jelentett: pénzt és sikert, mára kissé megkopott. Ennek – no meg a társaságban betöltött szerepének újraírása végett elpöttyinti, hogy regényt ír. Méghozzá történelmi-szerelmes regényt a kora-középkorból. Renoméja ismét az egekben, már csak az a gond, hogy nem tud írni.
Húga az örök vesztes. Joséphine észbeli képességeit ugyan nem vitatja senki, de hogyan lehetne értékelni valakit, aki „csak” a francia akadémia kutatóintézetében a 12. századdal foglalkozik, azon belül pedig a nők szerepével. Két lánya van, akiket a regény elejétől egyedül fog nevelni, mivel hajdani kereskedelmi utazó férje régen kiábrándult a megereszkedett, fénytelen asszonyból. Miután 2 évig hiába keresett egy számára is megfelelő (!!!) új állást, még meg is csalta hősnőnket, és távozásakor mást sem hagyott családjára, csak tartozást. (Mi ez, ha nem „Balzac-i fordulat?!) Így aztán Joséphine-t komoly anyagi gondok között találjuk (ez sem idegen a nagy realistától…), aki a terhek alatt nemhogy megroppanna, hanem inkább magát összeszedve a talpára áll.
Ha a két személyiséget és a két problémát összeadjuk, akkor bárki kiszámíthatja a következő lépést: Iris ráveszi a húgát, hogy írja meg helyette a regényt. Ugyancsak egy-egy nagy klasszikus nyomában járva részesei lehetünk a regényírás folyamatának, annak, hogyan építi be élete szereplőit könyvébe Joséphine, hogyan válnak hősnője férjeivé az őt körülvevő férfiak.
Elkészül a nagy érdeklődéssel várt mű, és Iris egyre nagyobb helyet követel magának a médiában, Jo pedig boldog, hogy nem kell azzal foglalkoznia, miből fizeti ki holnap a számlákat. Karácsonyra pedig a könyv felkerül a legnagyobb példányszámban eladottak toplistájára.
Mindeközben Antoine, a csalfa férj, egy kenyai krokodilfarmon várja, hogy ismét megforduljon a szerencséje, és újra a győztesek között lehessen. De a krokodiloktól retteg, hiszen: „ezek látták, ahogy megjelennek a dinoszauruszok, a főemlősök, az ember, az embertelen ember, és végig ott vannak, lesben állnak.” A csúfondáros, hatalmas dögök, akik lustán cserkészik be áldozatukat, de aztán annál gyorsabban pusztítják el, még akkor is, ha meg sem eszik, hisz válogatósak, és sárga szemük bénító pillantásától mindenki hátán végigfut a hideg. De ugyanezt a pillantást láttatja Kathreini Pancol némelyik szereplőjének szemében is. (Szerintem kevesen vannak közülünk olyan szerencsések, akiket elkerültek ezek a fenevadak, akik nem látták egy-egy rokonuk vagy ismerősük szemében feltűnni azt a sárga villanást. Több szörny van az életünkben, mint azt elsőre gondolnánk!)
És ha már utaltam arra, hogy nem csupán a két nő sorsát és útját mutatja be a szerző – hiszen családregényként aposztrofáltam -, akkor itt az ideje néhány gondolatot szentelni a háttérnek is.Először is Joséphine lányai. Velük való kapcsolatáról mondhatnám, hogy különleges, de egyáltalán nem az, sőt! Iris egyetlen fiát immár a férje neveli, hiszen az asszony olyannyira elfoglalt a médiával és önmagával, hogy ilyen kicsinységgel, mint a gyereknevelés, nincs ideje foglalkozni. Édesanyjuk, aki a fenevadak csapatát erősíti (és még csak nincs is egyedül ebben a díszes társaságban!), minden erejével azért küzd, hogy böszme, ám pénzügyekben rendkívül furfangos, és ezáltal többszörös milliomos férje ne foszthassa meg őt egyetlen centtől sem. Ebből már sejthetjük, hogy régóta csak egyik lányát vallja sajátjának… És persze feltűnnek a szomszédok, a lányok osztálytársai, egy titokzatos barnakabátos férfi a könyvtárban. Sorsukat biztos és kemény kézzel igazgatja-formálja Katherine Pancol, és nem hagy magára senkit, mindenkinek igazságot szolgáltat, hiszen ez mégis csak egy bestseller!
Megelégszik-e a néger szerepével Joséphine, kitart-e az érdeklődés Iris körül, megszületik-e a várva-várt trónörökös a Grobz családban? És végül, de nem utolsó sorban: talál-e új társat főhősünk? Egyik kérdésre sem egyenes a válasz, hiszen „kell egy kis hepehupa az ember életébe”… De ezért és így születnek a regények!
A 2015-ben megjelent könyv tucatnyi példánya porosodik most is méltatlanul a FSzEK polcain. Talán nem kellett volna bedugni a SZERELMES könyvek közé, hiszen ebből van benne a legkevesebb! És nem is hiányzik! Akik ebben a részlegben válogatnak, elrettennek a furcsa címtől, és félrevezető a borító is, aminek – véleményem szerint – nem sok köze van a regény mondanivalójához. Ajánlómmal – remélem – sikerült felkeltenem érdeklődésüket, és itt meg is ígérem, nem bánják meg, ha megbarátkoznak a furcsa címet viselő kötettel.
