Akik ismernek, vagy olvassák könyvajánlóimat, tudhatják rólam, hogy a bűnügyi irodalom elkötelezett híve vagyok. Gyakran és sokat olvasok, csak néha érzem szükségét egy-egy lazításnak, krimikerülésnek. Ez főként akkor fordul elő, ha túlságosan is megérint vagy éppen elborzaszt a téma. De félre is tudom tenni averziómat, amennyiben nagyon jól megírt könyvvel találkozom. Ilyenkor keresem a szerző többi művét; meg szeretnék bizonyosodni afelől, hogy azok éppúgy székhez szögeznek, mint az eddigiek. Persze, ehhez az is kell, hogy ne ismétlődjön benne az alaphelyzet, valamint képes legyen szakítani eddigi sémáival; sőt szerencsésebb esetekben ne is kövessen bejáratott utakat. Ne lássam előre, mi fog történni a szereplőkkel, ne tudjam az első 20 oldal után, ki a tettes. És ha már sorozat – merthogy újabban ez igen nagy divat! -, akkor ne kötődjenek annyira egymáshoz a darabok, hogy csak a teljességgel legyenek érthetők/értelmezhetők.

Ebből már látszik, hogy válogatós vagyok. Számos kötetet soroltam ezáltal a „futottak még” vagy éppen a „felejtős” kategóriába.

Bevallom, kezdek elkényelmesedni (legalábbis a cipekedést illetően) - na meg csökkenő kálcium-tartalmam is ebbe az irányba vezet -, így az e-bookok között nézelődtem.

Ezúttal azonban nagyon beleválasztottam. Kedvenc letölthetős bloggerem oldaláról találomra választottam Angela Marsons Elfojtott sikoly című könyvét – ami azért is szimpatikus volt, mert - sikeres kísérlet esetén – folytatásokkal is szolgált.

A környezet akár lehetett volna ismerős is, hiszen Közép-Anglia festői dombok és rétek között elterülő falvak, nagy rezidenciák és kastélyok által jellemzett híres környéke: Costwolds (nem mellesleg itt játszódnak Agatha Raisin kalandjai is!) alig 50 kilométerre található helyszínünktől,  Black Country-tól. Itt azonban a szénbányászat és a nehézipar fénykorának leáldozása okán a körülmények már korántsem idilliek.  Tombol a bűnözés, és rendőreink életében nincsenek üresjáratok. Kim Stone felügyelő(nő) jelenlegi csapatunk karizmatikus vezetője. Mellé elengedhetetlenül szükségeltetik egy higgadt, udvarias fazon – esetünkben Bryant őrmester -, aki hősnőnk barátjaként annak szangvinikus vénáján tartja kezét, illetve veszi át helyette a szót, ha eldurvulna a párbeszéd, amire pedig bőven akad predecens a tanúk és gyanúsítottak kihallgatása során. A stresszlabda sem kerül ki Woodward főfelügyelő, a csapat főnökének kezéből, miután még egy politikai potentát is célkeresztbe kerül. Állandó munkatársai mellett remek mellékszereplő a kórboncnok és a macedón származású, az angol nyelvet olykor kerékbe törő antropológus is. De, hogy az elején kezdjem: az első kötet első fejezetének végén már ott is első halottunk - akit még követnek jópáran. Az áldozat egy tanárnő, aki hajdan egy zűrös tinik otthonaként számontartott gyermekotthonban dolgozott. Aztán kiderül, hogy a másodikként elhalálozó pedig ebben a műintézetben volt szakács. És a jelen felfejtéséhez szükségesek a múlt szálai: egy régészeti ásatás területén - ahol aranyleletet sejtettek – emberi csontok kerülnek elő. Először egyetlen emberé, aztán… Hát, igen. Az áldozatok száma és az izgalom egyre fokozódik.  Vajon ki áll bosszút a hajdani növendékekért, és ki követte el ellenük azokat a borzalmakat, amik már-már inkább egy szörnyetegre, mintsem emberre vallanak? Vagy mégis valami egészen más van a háttérben? Talán csak egy rózsaszínű kardigán… Alapos nyomozómunkával és a nélkülözhetetlen ráérzéssel Kim felügyelő és csapata a dolgok végére jár, és nem maradnak bűntetlenül a bűnösök. Sőt, új célt kap Kim azon kedvenc elfoglaltsága, hogy régi motorokat szerel össze. De, majd meglátják…

Bizton állíthatom, hogy a sorozat kötetei felcserélhetők, hiszen – némi olvashatósági probléma következtében – magam a harmadik résszel folytattam: az Egy élet árával.

Edzésükről elrabolnak két kilencéves kislányt, és egy pokoli játék kezdődik: a szülők egymásra licitálhatnak a váltságdíj mértékében, mivel a gyermekrablók tudatosítják: csak az egyik gyermek menekülhet meg. Néhány évvel korábban már elkövették ugyanezt a tettet, a körülmények és követelmények ott is ugyanezek voltak. Kim Stone-nak bőven akad alkalma, hogy felbőgesse Kawasakiját, lecsapolandó a benne fortyogó indulatokat. Hiszen gondoljanak bele a szülők helyzetébe! Melyikük maradhatna nyugodt és kitől várhatnánk el racionális viselkedést ebben a helyzetben? Összezárva, hiszen a lányok barátnők, de ellentétes célokkal? Ki bontja meg elsőként a kezdeti összhangot?  Még szerencse, hogy segítségükre van egy kompetens személy, aki a kapcsolatokért felel. Vagy nem is annyira szerencse ez? Brutalitás és racionalitás egyszerre jellemzi az elkövetőt, így jogos a feltételezés: nemcsak egy ember van benne a buliban. Az egyetlen azonosítható társtettest hamarosan a kórboncnok asztalán láthatjuk, így szinte semmi követhető nyom nem áll rendelkezésükre. Hacsak nem a néhány évvel ezelőtti emberrablás áldozatának édesanyja, akinél ott van a szalmaszál, amibe bele lehet kapaszkodni. Őrült hajsza indul, hiszen a csapat kizárólag egyetlen végeredményt fogad el: mindkét kislányt meg kell menteni. Egyikük sem kíméli önmagát – a szó fizikai és mentális értelmében; a túlórát sem Kim, sem Stacey Wood, az informatikai zseni nem ismeri. De így van ezzel a csélcsap Kevin Dawson őrmester és a higgadt Bryant is. És ugyan kinek jutna eszébe (vagy kinek nem?), hogy létezik egy agy, aki az egész őrületet vezérli? És aki talán nincs is olyan távol…

Egy pszichiáterhez ugyebár mindenki segítségért fordul. Kinek jutna eszébe, hogy a remélt gyógyító ördögi kísérletének alanyait látja csak betegeiben? Márpedig ez a helyzet Alexandra Thorne esetében, aki verbális szuggesszióval akarja rávenni pácienseit, hogy azok életük megrontói ellen forduljanak. Méghozzá megbánás nélkül! A tetteket elkövetik: a nemi erőszak áldozata halálára késeli megrontóját, a megcsalt férj szörnyű bosszút áll volt feleségén és annak új párján, ám a remélt eredményt, hogy ne bánják meg véres cselekedetüket, nem tudja elérni. Új és új alanyokra vadászik, és belefut Kim Stone-ba, aki maga lenne a megtestesült ideál a számára. Hiszen hősnőnk élete egy merő tragédia. Egyetlen sorozatszerző sem tudja kihagyni, hogy egy-egy részben ne a nyomozók egyike legyen a célkeresztben. Angela Marsons az Ördögi játszmákban teszi meg ezt hősnőnkkel. Véres macska-egér harc indul meg közöttük, és amellett, hogy Kimnek bizonyítani kell a pszichiáter bűnösségét az által vezetett nyomozásokban, még önmagát és személyiségét is kénytelen állandóan védelmezni. Ebben a részben mindent megtudhatunk a felügyelőnőről, és folyamatosan szorítunk neki, hogy ha sértetlen nem is maradhat, de legalább ép elméjét megőrizze a küzdelem során. És vajon életben marad-e a csecsemő, akit anyja annyira félt az élettől, hogy halállal akarja megajándékozni…? Fergeteges és letehetetlen; jól felépített, krimihez méltón agyalós történet ez is, ahol a szereplőket csak még jobban meg tudjuk kedvelni, hiszen nem kevésbé sérülékenyek, mint maguk az áldozatok. És az általam kiemelt események mögött mindig ott van egy vagy több egyéb bűneset, nem kevésbé drasztikus - hisz gyermekmolesztálásról, bandaháborúról beszélünk -, amiket szintén le kell zárni. 

Nyugodt szívvel adom Angela Marsons regényeit minden krimikedvelő kezébe azzal, hogy az első három részt még továbbiak is követték (Halálos játék, Vérvonal, Holt lelkek), melyek szintén az Önök figyelmére várnak…