Egyszer egy nagyon okos hímnemű azt mondta nekem, hogy azért olvasok ilyeneket, mert ebben élem ki a rejtett agressziómat. Nos, ha így lett volna, akkor sem tudtam volna sokáig bújtatni, és ha előtör, akkor kő kövön nem marad. Bár azt sem zárom ki, hogy csak tetszett az akkori étkészletem, és a hamutartókkal sem volt semmi bajom, vagy éppen nyomokban sem tartalmazok erőszakot… Tapasztalatom szerint galamblelkű hölgyek éppúgy kedvelik ezt a műfajt, mint hímnemű társaink, és gyanítom, egyikük sem pályázik Ted Bundy, Hasfelmetsző Jack vagy éppen a Zodiákus babérjaira. Szóval, ezt inkább hagyjuk, még akkor is, ha a sikeresnek mondott nyomozók egy része beleképzeli magát az elkövető helyzetébe, és ennek segítségével derít fényt a tettes személyére. De általában nem többismeretlenes egyenletről van szó, azaz az áldozatról legalább valamit tudunk, magától értetődik, hogy felőle indulunk ki. Optimális esetben ő a megoldás kulcsa – persze csak akkor, ha nem egy pszichopatával állunk szemben, de most nem a thrillereket elemezzük, úgyhogy maradjunk a logikus magyarázatoknál.
A krimik iránti elköteleződés oka egy másik magyarázat szerint az, hogy eltereli a figyelmünket. Igen, de miről is? Természetesen a hétköznapi gondokról. Helyettük inkább felvállalunk olyan problémákat, melyektől – tudjuk jól – igencsak távol állunk. Szerencsére! Szimpatizálunk olyan személyekkel, akiknek sanyarú sorsához és helyzetéhez képest mi a fasorban sem vagyunk. Mert nemcsak a kötelező gyilkosság áldozata lehet a balsors foglya, hisz ez a cella általában nem egyszemélyes.
Esetleg szeretünk gondolkodni?! Nos, igen, általában versenyt futunk szerzővel és oldalakkal, és az a győztes, aki előbb tudja az igazságot. Na, persze, itt jó krimikről beszélek, ahol az első tíz oldal után nem derül ki a gyilkos személye. Igazából ez „előolvasói” pozícióm nagy buktatója és nehézsége: olyan könyvet találni Önöknek, ami megfelel ennek a kritériumnak – is.
Aztán itt az izgalom! Ki ne vágyna némi adrenalinra, főként ezeken a hosszú téli estéken, amikor az extrém sportokra is kevés az esély, nemhogy valamilyen vérpezsdítő kalandra. Vannak olyan történetek, amik olvasása közben fokozottan figyeljük saját lakásunk hangjait, és kétszer is megnézzük: bezártuk-e az ajtót. Hát ha még azt is fontolóra vesszük, mikor fogunk bele az olvasásba! Mert az igazán jó krimi nem hagy nyugodni; vagy félünk vagy gondolkodunk, azaz biztos, hogy messze elkerül az álom.
Ha a fenti feltételek és körülmények sem tántorították el Önöket az olvasástól, akkor lássuk Charlotte Link legújabb könyvét a Rossz döntést!
Kezdjük az egyik helyszínnel. Bulgáriáról a napfény és a tengerpart jut elsőre eszünkbe. De képzeljük el ugyanezt -20 fokban, télen, amikor a napot alig látni! Sőt, a lakásban sincs ennél sokkal melegebb, és fáznak a gyerekek. Melyik anya nem hozna akár rossz döntést is, csakhogy sorsukon javítson?! Miután férje egy éve nem talál munkát, a kicsiknek nincs meleg cipő a lábán és a kölcsönkérés lehetőségét is kimerítették, Irina nehezen ugyan, de beletörődik abba, hogy legnagyobb lánya - egy modellkarrier ígéretével - Rómába menjen. Főleg, ha a közvetítő 1000 eurót lenget meg; a felét most megkapják a szülők, a maradék pedig a kezdethez kell. Ám a fiatal hölgy - ígéretével ellentétben - napok múlva sem jelentkezik. Hetek múlva sem. És lassan úrrá lesz a szorongás a szülőkön miután rádöbbennek, semmit sem tudnak arról, akivel elment.
Térjünk át Európa szerencsésebb térfelére: a franciaországi La Cadiere-d’Azur-be. Decemberben az időjárás itt sem sokkal barátságosabb, a hamburgi fordító, Simon mégis idetart, hogy édesapja nyaralójában töltse a karácsonyi ünnepeket. Ugyan a gyerekek már megint nem jöhettek vele, mert a válás óta volt neje ezzel tartja sakkban, de legalább kiszakadhat a megszokottból. Barátnője sem vállalkozott az útra, mert megsértődött azon, hogy a férfi még mindig nem meri őt felvállalni. De azért itt a tenger és a nyugalom. Ami egészen addig tart, míg el nem indul némi élelmet beszerezni, akkor ugyanis arra lesz figyelmes, hogy két férfi egy fiatal lányt rángat. Mint kiderül, a lány feltört egy lakást, hogy oda meneküljön. Hogy mi elől? Hát, éppen erről szól a történet. Minden esetre Simon vállalja a hős megmentő szerepét, kifizeti a kárt, gondjaiba veszi a lányt és ezzel kezdetét veszi számukra egy őrült rohanás.
De nézzük meg kicsit alaposabban a megmentettet, Nathalie-t, aki szinte bizonyos, hogy nem önszántából választotta ezt a korai bűnözői karriert. Még nincs húsz éves, koszos és nagyon sovány. Pontosabban anorexiás, ami a múltja ismeretében nem is csoda. Alkoholista anyját édesapja elhagyta, és az asszonynak nincs annyi józan pillanata, hogy törődni tudjon a lányával. Nevelőszülőhöz kerül, aki apja volt barátnője. Az ideálistól igencsak messze van ez a felállás. Nathalie megismerkedik Jerome-mal, ezzel a jóképű, de egyáltalán nem jó természetű fiatalemberrel, és - úgy tűnik – élete sínre kerül. Ugyan az érettségi előtt otthagyja az iskolát, hogy kövesse a fiatalembert Párizsba, az álmok városába, de ez egyúttal a rémálmok helyszíne is lesz számára. Jérome fuvarozik, ezzel alig keres valamit, így a lány is állást vállal. És (ha már az álmoknál tartunk!) lassan ezek valóra válni látszanak. A szállítmányozásban is van pénz, csak az nem mindegy, mi a fuvar. Gyűlnek az eurók, szépül a közös lakás, ám egy napon Nathalie-t kétségbeesve hívja a fiú, és arra kéri, ne menjen haza, meneküljön és húzza meg magát nagybátyja vidéki lakásában. És itt fut össze Simonnal.
Ha a bolondnak, habókosnak vagy éppen zavartnak tartott Nathalie nem hoz meg egy végtelenül racionális döntést, akkor a rendőrök ezúttal lezáratlan dossziéval távoznának. Bár számukra a szerző, Charlotte Link különben sem osztott nyerő lapokat…
Számítva arra, hogy Önök, Hölgyeim jó matekosok, így nem adok több információt, hiszen csak összeadásról van szó… De biztosítok mindenkit: sem a fegyverek, sem a hullák nem hiányoznak a regényből.
Mióta első könyvét elolvastam, azóta felcsillan a szemem, ha látom, új regénye van a piacon. Remélem, Önök is így lesznek ezzel.
