Hogy segítsek ráérezni a történetre, a helyszínekkel kezdem.
Lássuk először Oxfordot! Azt mindenféle külön ismertető nélkül is tudjuk, hogy nagyon régi. Na, de mennyire? Történelemkönyv helyett álljon itt egy rövid Wikipédiás zanza: a jelenleg körülbelül 130 ezres lélekszámmal bíró város első írásos említése a 912-ben kiadott Angolszász Krónikában olvasható, gyakori támadásoknak kitett katonai településként. Matthews Arnold, egy 19. századi költő és kritikus nevezte először harmonikus építészete okán az Álmodó Tornyok Városának, és ez annyira lírai, hogy még akkor is megemlíteném, ha semmi köze nem lenne történetünkhöz, de lesz… Az egyetem létesítése sem késett sokáig; a 12. századtól már fogadott diákokat.
Legrégibb mai is látható szárnya a University College. Az intézmény célja az volt, hogy összeegyeztessék a görög filozófusok és a keresztény teológia tanításait. Hogy melyik híres ember tanult itt, azt felsorolni sem lehet, érdemesebb azzal próbálkozni, hogy ki nem. A Temze szeli ketté a várost, de számos egyéb csatorna is hajókázásra csábít. Ha még mindig nem győztem meg Önöket arról, hogy Oxfordot látni kell, akkor íme egy kis hivatalos túraajánlat: https://www.visitbritain.com/gb/en/england/central-england/oxford
De ezúttal nemcsak azért küldöm Önöket városnézésre, hogy jobban megismerhessék a helyszínt; a regény főhőse, Floriana az Álmodó Tornyok Túráinál idegenvezető. Oxfordban tanult, és jelenleg is itt él, csakúgy, mint a regény többi szereplője. Az utazási irodánál tematikus utakat is vezet: a sima városi vagy egyetemi séták mellett választhatjuk a „Morse és Lewis” vagy éppen a „Harry Potter” utakat is. Csak remélem, hogy tényleg vannak ilyenek, mert mindkettőbe beneveznék szívem szerint! (Ha esetleg akadna Önök között valaki, aki nem ismeri Morse-ot vagy Lewist, az kövesse blogomat, mert hamarosan bemutatom őket. Ám, ha a Harry Potter név nem mond semmit, akkor éppen itt az ideje a „nagy találkozásnak”!)
És akkor jöjjön egy falatnyi a sztoriból.
A harmincas éveinek elején járó Floriana éppen réges-régi barátja levelén töri a fejét, amikor elsodorja egy autó, és a kórházban köt ki, ahol két ismeretlen áll mellette: egy jóképű fiatalember és egy idős hölgy. Ők Adam és Esme, akik ettől a pillanattól legjobb barátaivá avanzsálnak. De térjünk vissza arra a bizonyos régi barátra. Kapcsolata Sebastiannel enyhén szólva sem egyszerű, mint ahogy sokan abban is kételkednek, hogy létezik pusztán barátság férfi és nő között. Itt is erről van szó, na, meg arról, hogy Seb tipikus energiavámpír, aki képtelen elengedni Florianát, még úgy is, hogy a lány éppen egy esküvői meghívót tart a kezében… Finoman szólva sem érinti jól, és hosszú ideig – valamint sok-sok oldalon keresztül – tanakodik azon: vajon elmenjen-e erre a bizonyos esküvőre?
Ha már itt tartunk, Adam sem úszta meg vérző szív nélkül, de neki kicsit könnyebb elengedni Jesse-t, főleg azért, mert szép lassan beleszeret Florianába.
Ám ne gondolja azt senki, hogy a szerelem csak a fiatalok kiváltsága! Esme, az idős hölgy ugyan 82 éves, de ő is volt egyszer fiatal, és ugyanolyan elhamarkodott döntéseket hozott, mint a maiak. Ő a Comói-tónál találta meg ezt a mindent át- és felülíró érzést, éppen ott, ahová Seb azt a bizonyos esküvőt tervezi. (Nem véletlen, hogy a könyv elején ez a Liszt Ferenctől származó idézet szerepel: „Ha két boldog szerelmesről írunk, hadd legyen a helyszín a Comói-tó partja.”) Esme, úgy véli, Florianát és Adam-et a sors is egymásnak szánta, megkezdi hát finom aknamunkáját, hogy cupidói feladatkörét beteljesítse. Ehhez nem is kell más, mint elmesélni a fiataloknak, melyik olasz sármőr rabolta el a szívét annak idején. És azt, hogy szívesen visszamenne fiatalkora színhelyére, persze kísérővel! Szóval, „ha lúd, legyen kövér”-alapon kifizeti Floriana és Adam útját, így a lány eljut az esküvőre, ő pedig nosztalgiázhat a festői környezetben. Mindezt ráadásul egy megbízható, gondoskodó és felettébb látványos úriember társaságában!
Hogy képes lesz-e Esme meggyőzni a fiatalokot arról, hogy ők egymásnak lettek teremtve? Ki tudja-e szakítani Florianát Seb bűvköréből? A puszta falakon kívül talál-e még bármit vagy bárkit múltjából a Comó-i tó partján? És – ha már mobilozni megtanult – ráérez-e az e-mailben rejlő lehetőségekre?
A bonyodalmakat (mert lesz belőle jócskán!) és a válaszokat már Önökre hagyom, mert ígéretemhez híven következzen a másik helyszín dicsérete!
Olaszországban annyi az elbűvölő látnivaló, hogy a gondot inkább az okozza, melyik mellett döntsünk. Hogy segítsek Önökben még inkább növelni a tanácstalanságot, nézzünk körül a Comói-tó partján! Ez a Milánótól északra fekvő, gyönyörű tájairól híres-nevezetes tó hegyi panorámával és történelmi múltú tóparti rezidenciákkal mindazt kínálja, mi szem-szájnak ingere. Akkor is akad látnivaló bőségesen, ha arra éppen nem vagyunk kíváncsiak, hol akasztották fel Mussolinit és szeretőjét – mert az is ezen a környéken történt. Itt van mindjárt Bellagio, ez a festői kis település, ami mára ugyanúgy megszenvedi a turisták özönét, mint például Rómában a Colosseum. (Az sem lehet véletlen, hogy Las Vegasban felépítették az azonos nevű méregdrága és annál is ízléstelenebb, giccsesebb hotelt, amit csak az az olasz nem kerül el messzire, aki a játékszenvedélytől az orráig se lát.) Hogy miért is kellene feltétlenül látnunk Bellagiót, arra álljon itt ez az ajánlat: https://www.earthtrekkers.com/best-things-to-do-in-bellagio-lake-como/
Remélem, sikerült érdeklődésüket mindkét vonalon felkelteni. Ráadásul Erica James könyve éppen annyi humort tartogat, amennyit nagyon kedvelek: egy adag vidám kötözködés (ezt is lehet kedvesen művelni!) és csipetnyi önirónia teszi igazán kellemes olvasmánnyá a regényt. Csak azt nem értem, hová tűnik mindez, amint Esme történetét kezdi mesélni…? Ennek hiányát éreztem a kortárs német bestseller szerzőknél, de a hiátus akkor érződik igazán, amikor kéznél az ellenpélda! Nyugodt szívvel ajánlom hát Önöknek ezt a kellemes, derűs, ugyanakkor egyáltalán nem felszínes olvasmányt. Ha most nem is jutnak hozzá, tegyék egy listára!
