Ugyanabban a cipőben
2021. augusztus 31. írta: KapuZs

Ugyanabban a cipőben

Emily Henry: Strandkönyv

strandkonyv_1.jpgHát az időjárás most rendesen keresztbe szervezett nekem. De nemcsak velem szúrt ki, hanem jól odatett Emily Henrynek és a Strandkönyvnek is. Merthogy ez a könyv nem attól viseli ezt a címet, mivel szereplői a tengerparton múlatják napjaikat.

Azaz majdnem, bár tenger helyett ezúttal egy tópart játszik. A helyszín valós: Michigan államban tényleg található egy Bear Lake és a hozzá tartozó kis település. A tó vize itt is langymeleg – legalábbis a megfelelő évszakban, de hőseink nem azok a csobbanó-lubickoló, hullámokon lovagló vagy éppen szikláról vízbe pottyanó típusok. Mint kiderül, inkább télen járnak (majd) ki a partra elgyönyörködni a megdermedt és hóval borított hullámokban. Egy szó mint száz: ez a regény arra született, hogy a strandon, pálmafák (de minimum napernyők) árnyékában önfeledten olvassuk.

De kik is a hőseink? Nem is beszélhetnénk igazán csajos könyvről, ha a főszereplő nem ehhez a nemhez tartozna. January szép és fiatal regényíró, aki a romantikus könyvek piacán hódít. Azonban a magánélete éppen padlón, és oda az ihlet sem kucorodik le szívesen. Másfél hónapja van az ötödik könyvére, amiből idáig egyetlen sor sem sikeredett. De hogyan is lenne képes egy romkom-szerző rózsaszín flitteres világot álmodni, ha éppen rémálmai vannak?! (A „romkom” némi magyarázatra szorul. Bár első találatra a wiki kidobta a romantikus komédiát, viszont a következőkben vég nélkül a romkocsmákat kínálgatta. Senkit sem beszélek le ezek látogatásáról, de ezúttal maradjunk az első találatnál.) Édesapja nemrég halt meg, miután teljes szívével és erejével támogatta feleségét a rákból kivezető kőkemény úton. Az asszony kétszer is felgyógyult, ám ő elment. A temetésen egy ismeretlen nő egy borítékot nyomott a kezébe azzal, hogy ez édesapja születésnapi ajándéka. A boríték egy michigani ház kulcsát rejtette. Miután January „álompárja” nem volt olyan kitartó lelkének ápolásában, mint az édesapja, így a szakítás és az írói válság elől North Bear Shores-ba menekül. Még akkor is, ha a helyzet kellőképpen paradox. Hiszen a nő, aki erre a vidékre vezette, nem más, mint apja szeretője. January pedig nem az a típus, aki könnyedén megbocsájtaná a botlást, hiszen az ő számára ez felér a családdal szembeni árulással. A házat is csak részletekben képes belakni, nemhogy kiüríteni, és ekként szembesülni a megcsalás bizonyítékaival. És akkor az írásról már ne is beszéljünk, főként, ha kiadója utasítása szerint a következő regénybe „több alélt gyönyör és kevesebb balvégzet” szükségeltetik. Ki tudna így leírni akár egyetlen sort is?!

Aztán arról már ne is beszéljünk, hogy tőszomszédságában lakik az a híres regényíró, aki magasröptű, ám sivár könyveiről híresült el. Zordon (később Gus, aki Augustus Everettként látta meg a napvilágot) már az egyetemen is ismerőse – na, ennél azért jóval több! – volt, akivel felváltva nyerték el a különböző írói pályázatokat és díjakat. Rideg-kanos személyisége és hasonló stílusban íródott történetei azóta is komoly konkurenciát jelentenek a lánynak, aki „csak” az időtálló szerelem szadomazohisztikus amerikai álmát álmodja újra és újra. Azonban – minő meglepetés! – a férfi is krónikus alkotói válsággal küzd. Meg is engedjük neki, hiszen sem a gyerekkora nem volt álomszerű, sem a párkapcsolatai – pontosabban egy darab házassága – nem sikerült valami jól.

Ők ketten különös szerződést kötnek: műfajt cserélnek, és az írói verseny vesztese promózza majd a győztes könyvét is. Viszont mindketten vannak annyira korrektek, hogy saját területükről bőséges információval szolgálnak a másiknak. Mindez abból áll, hogy Gus – kvázi kutatási segédmunkatársként – magával viszi Januaryt születendő könyve színhelyére, egy hajdani szektába, az Új Édenbe. Pontosabban annak romjai közé, hiszen a település leégett, és magába temette jónéhány tagját is. És nemcsak a helyszínt, de néhány szereplőt is a lánnyal együtt interjúvol meg.

A „Bevezetés a romkomba” sem kevésbé elgondolkodtató és ihlető; Gus komoly románchős kiképzésben részesül; January olyan eseményekre rángatja el, ahol – szerinte – a romantika táptalajra találhat. Mindezt olyan nemrandik alkalmával, ahol a közelség már nem is lehetne közelebb…

Viszont – és itt jön a lényeg! – bármilyen inspiráló is a szituáció, a lány nem lehet újra szerelmes. Nem hiányzik egy újabb csalódás. Mindezek célja nem más, mint az új könyv. Na, persze! – mondhatnánk, és olvasás közben mi sem gondoljuk ezt komolyan.

Lehet, hogy úgy tűnhet, ezúttal sokkal többet árultam el a cselekményből, mint szoktam. Higgyék el, nem így van. Bőséggel hagytam felfedezendő területeket, szereplőket és szituációkat, és ez a műfaj azt sem engedte meg, hogy hőseink szellemes és szórakoztató verbális riposztjaira, sokatmondó SMS-eire vagy éppen a papírra írt, fel/bemutatott üzeneteire kitérjek. Emily Henry fiatal és friss hangot hozott erre a már – olykor unásig - ismert terepre.

Szóval, ezúttal feledkezzünk meg arról, hogy lustán olvasgatunk a nyugágyban, miközben „nyárvégi csönd napozik az álmos kerteken” - mivel épphogy nem kell befűteni. És ne várjunk arra sem, hogy betoppan az indián nyár a maga teljes fegyverzetében, és a szabadba csábít. Nem, Emily Henry Strandkönyve van annyira jó, hogy az előírt körülmények híján is bátran olvashatjuk.

Bár ezt a blogot általában kortársaim, azaz az 50+-osok olvassák; viszont a könyvet bátran merem ajánlani a 20-as, 30-asoknak is, hiszen a helyezetek, a párbeszédek az ő számukra is élvezetesek lesznek. Csak jusson el hozzájuk is…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvklub50plusz.blog.hu/api/trackback/id/tr1216675580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása