Charlotte Link, akit mára a „feszültségkeltés királynőjének” kiáltottak ki, legújabb, Bűntelenül című krimijében (rá annyira jellemzően) a lélektani hátteret is alaposan kidolgozza.

Tudva tudjuk, és jó, ha nem a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy a magányosság olyan népbetegség, ami a világon mindenhol felütötte a fejét. Ez a könyv nekem elsősorban erről szól.

A magányt nem könnyű orvosolni, hiszen annyira sokféle, és gyakran észrevehetetlen. A „betegek” közül sokan keresnek gyógymódot, a leginkább egy társat, aki mellett nem lesznek többé egyedül. Napjaink körülményei igencsak kedveznek a virtuális társkeresőknek. De kedves Hölgyeim! Csak óvatosan keresgéljenek társat az online térben! Mert nem elég, hogy a megadott profil fasorban sincs a valósággal, de egyéb „ártalmakat” is tartalmazhat. Azt már tudjuk (még akkor is, ha sosem próbálkoztunk ezzel), hogy a férfiak többsége – társkeresés ürügye alatt - szexpartnert keres. Tudják, olyant, akivel utána nem kell beszélgetni. Ezt már eleve bele is kalkulálhatjuk. De hányan vannak olyanok, akik ingyen cselédet akarnak „fogni”, akinek még szabadnapot sem kell kiadni?! Ha úgy gondolják, ez a fajta már a múlt században kihalt, akkor nagyot tévednek. Csak gondoljanak egy-egy lestrapált barátnőjükre, az ő tökéletes tiszta kis lakására, vagy arra, hogy sosincs ideje Önre, pedig nem is dolgozik. Mert ezt sem engedi ura és parancsolója. Megtört ambíciókkal és elhanyagolt testtel már lassan fel sem tudja emelni fejét az igából. Ez lett Xenia sorsa, aki még egy távoli rokont sem tud felmutatni, hiszen a messzi Oroszországból jött, ahová nagyon nem akar visszatérni. De miért nem hagyja el zsarnokoskodó férjét? Fél az egyedülléttől? A magánytól biztosan nem, hiszen ennél magányosabb már nem is lehetne.

Mint ahogy magányos Kate is, történetünk nyomozója. Túlságosan is visszahúzódó, olyan, aki egy pillanatig sem szeret előtérben lenni; sikereit is inkább átadja kollégáinak. Olyan, akinek sikerül mindig előnytelenül öltözködnie, hogy véletlenül se lássa meg benne senki a nőt. Ő is megpróbálkozott az online társkeresőkkel, és kicsit szerencsésebben járt, mint Xenia, mert legalább egy barátra lelt, akinek dögunalmas munkája mellet Kate nyomozásai visznek színt az életébe. Kate West Bromwich-ba készül, talán az egyetlen kolléga mellé, aki értékeli. De – mit adj Isten! – Caleb Hale-t éppen felfüggesztik egy balul sikerült túsztárgyalás miatt, amiben persze, némi alkohol is közreműködött.

Nyugodtam mondhatjuk, hogy ő a következő magányos a sorban, hiszen munkája és stresszkezelési megoldása (azaz az alkoholfogyasztás) miatt felesége néhány éve elhagyta. ahogyan ő is magát. És ezt már rejtegetni sem képes, sem maga, sem a kollégák előtt.

Egymástól távol, magányosan tengeti életét Oliver és Alice is. Ők ketten valaha házasok voltak, és nagyon szerették volna kis családjukat kitágítani. De nem jött össze a sokadik beültetés sem, így az örökbefogadás mellett döntöttek. És Angliában könnyebb (főleg gyorsabb!), ha a gyermek a kevésbé szerencsés országok egyikéből származik, ezért Sachát Oroszországból hozzák magukkal. De a gyermek nem fejlődik megfelelően, és néhány év múlva már ki is mondják: szellemi fogyatékos. Ez olyan teher, amit Alice nem tud elviselni, és Oliver inkább a munkába menekül, hogy minél kevesebbet kelljen vállalnia a neveléséből. Az asszony depressziós lesz, és innen már egyenes az út a különváláshoz.

De akad egy olyan szereplőnk, aki tudatosan választja a magányt; ez pedig Sophia. Fiatal, sportos tanárnő, akit mindenki kedvel. Diákjai, szomszédjai, kollégái. Sőt! Még barátja is lenne, de inkább úgy dönt, elköltözik, és új életet kezd. Egyedül.

A sor itt korántsem ér véget, de most, hogy már megismerkedtünk a szereplők többségével, ideje rátérni a cselekményre.

Xeniára a vonaton, amin egyetlen megmaradt „barátnőjétől” tér haza, rálőnek. Itt be is fejeződne élete, ha Kate nem sietne a segítségére. De ő éppen új állomáshelyére készül, és behúzza az asszonyt a vécébe, hogy biztonságban lehessen a lövedékekkel szemben. Mire kiér a rendőrség, addigra az utasok – a vélhető szemtanúk – már elsietnek, így a nyomozóknak nem marad más, mit Xenia vallomása és egy fantomkép. Mivel a támadás egyértelműen csak az asszony ellen irányult, fel kellene bukkannia egy indítéknak is. Csakhogy ilyen nincs. Xenia sosem ártott senkinek. Ugyan Kate-nek csak néhány nap múlva kellene munkába állnia, de főnöke kényszerű kiesése és a nyári szünet miatti általános emberhiány arra ösztönzi, hogy azonnal lépjen a tettek mezejére.

Ráadásul időközben egy közeli faluban Sophiát is megtámadják: szokásos bicikliútján, ahol a legnagyobb sebességet éri el, útját állja egy kifeszített drót. Hatalmasat esik, és amikor még kinyitja a szemét, egy pisztolycsővel néz szembe. Bár ő ezt már nem tudja, ez a pisztoly el is sül.  A golyót ugyanabból a fegyverből lőtték ki, mint amivel Xeniára támadtak.

Kate úgy véli, ha kideríti, miért nem hagyja el Xenia rabtartóját, miért nem válik el zsarnokoskodó férjétől, akkor az indíték mellett a tettest is megtalálja. És ugyan ki akarná holtan tudni az ártatlan tanárnőt? Ki az, akinek nem elég, hogy örök életére tolószékbe kényszeríti, de a szavaktól – egy esetleges vallomástól – is meg akarja fosztani?

Sok-sok felesleges utazgatás, eredménytelen beszélgetés, egy halott rendőr és egy függelemsértés után azért lassan körvonalazódik a múlt, ami a jelen mozgatórugóit rejtegette.

A pergő és izgalmas cselekmény mellett ez a könyv meglehetősen borúsra sikeredett. Nemcsak azért, mert a bűnügyet nem sikerült nyomozóinknak 100%-ban megoldaniuk, hanem azért is, mert szereplőink továbbra sem boldogok. De ne aggódjanak, a sötétség végén itt is felvillan egy parányi fény, ami miatt a szerző következő könyvét is el fogjuk olvasni. Én legalábbis biztosan.