Milly Johnson Karácsonyi gyermekáldás című új regénye ugyan tavasszal indul, de – mint azzal mindannyian tisztában vagyunk – a csúcspont majd decemberben következik el, így nyugodtan beajánlható a téli szezon alapdarabjai közé.
Először is, rendesen zavarba hoztam a Google-t. Fogalma sem volt, mit szeretnék, amikor beírtam neki: ”cracker”. Csak akkor hozott fel értékelhető találatot, ha hozzátettem: „Christmas”, de akkor is szisztematikusan keksznek nevezte ezt a valamit, pedig ez nem az.
Nekünk minden butaságot majmolnunk kell! – mondta volna felháborodva anyukám (persze, nem ezekkel a szavakkal…). Ilyen a cracker is, amit eddig csak angolszász filmekben láthattunk, de - mennyit fejlődik a világ! – immár nálunk is elérhető. Sőt, ha valaki szeretné kipróbálni, vagyis beleélni magát a Pukkantós Műhely szereplőinek helyzetébe, akkor a Tchibo egyenesen „csináld magad cracker szettet” kínál. Valószínűleg nem telik el néhány év, és nálunk is általánossá válik, akárcsak a Halloween. Úgy kell ezt elképzelni, mint egy óriási szaloncukrot, amit ketten kétfelé húznak, a papírhenger pukkanó hang kíséretében megadja magát, és kettészakad. Aztán előkerül belőle valamilyen apró játék vagy édesség, egy papírkorona és egy vicc. Ez nem vicc, tényleg egy humoros (vagy annak szánt) szöveget is tartalmaz, na, meg egy papírkoronát. Ennek hagyománya állítólag a római korba nyúlik vissza, a Saturnáliákhoz kötődik, és a karácsonyi vacsora alatt végig viselni kell… Legyen nekik! Még a Télapó is el-elroppant egyet-egyet (valószínűleg Rudolf segítségével…) ezekből a kissé gyermeteg vicces cuccokból, de a karácsonyba még ez is belefér. Hát, ezek készülnek a Pukkantós Műhelyben.
A Pukkantós Műhely nemcsak amiatt vidám hely, ami benne készül, de a dolgozók is a „könnyebb műfajba” sorolhatók: kedvesek és jókedvűek. Élükön az olasz származású Joe-val és „álolasz” feleségével, Annie-val. Ők eleve nagyon szerettek volna gyermeket, számtalanszor kísérleteztek az évek során, és miután még a mesterséges megtermékenyítés sem hozott eredményt, az örökbefogadással is próbálkoztak. Annie már egy éve nem menstruált, de – hoppá, micsoda véletlen! – a sors csodát tett, és dologra fogta a petesejtet.
Milly Johnson több korábbi könyvének szereplőit vagy helyszínét is beleszövi ebbe e történetbe. Nincs is ezzel semmi gond, szerettem őket, egyedül a Téli lángot nem tudom még a mai napig sem megbocsájtani neki. Most némi jóvátételt szolgáltat egykori szereplőnek: Eve-nek és Jacques-nak. Ők a Winterworld tulajdonosai, vagyis az Asszonyság és a Kapitány. Ők abba a csapatba tartoznak, akik mindig halogatják a családalapítást, és a jobbnál sokkal jobb helyzetre várnak. Mi már tudjuk, hogy ilyen nincs, de az égiek is így gondolják, mert Eve terhes lesz, és többé nem kérdés, hogy mikorra kell a babaszobát berendezni.
Ezúttal sem kell a „csatolt részekben” (azaz a pasikban) csalódnunk. Mindegyik teszi a dolgát, ami nem más, minthogy szíve hölgyét – legyen bármilyen terebélyes is – boldoggá tegye. De rajtuk kívül van még a történetnek egy hímnemű szereplője, aki a Winterworld mindenese és ezermestere, a walesi származású Effin. Vele aztán akadnak gondok! De a sztorit már Önökre hagyom. Bevallom, a walesi nyelv számomra folyamatos hörgéssel kísért torokköszörülés vagy folyamatos torokköszörüléssel kísért hörgés – legalábbis olvasva. Mondhatnám, azt is tudom, hogy hangzik ez: „húgyagyú vidéki faszkalapok!”, de helyette csak egyetlen szót jegyeztem meg ezen a furcsa nyelven: hwren. Hiába, no, a nyelvtudás ott kezdődik, amikor már káromkodni is tudunk. De nem cincálom tovább a lelküket ilyen vulgaritásokkal, inkább térjünk át következő hősnőnkre.
Nála meg is szakad ez a szerencsesorozat, mert harmadik várandósunk, Palma béranya. Azért vállalkozik erre a – testvérek közt is – ambivalens feladatra, mert a gyermekért kapott pénz lehetőséget nyújt majd számára, hogy elköltözhessen abból a nyomornegyedből, ahová jelenlegi körülményei kényszerítették. Mielőtt azonban elítélnék őt, sietek megjegyezni, hogy a „megrendelők” nem kérnek a babából, és ennek ellenére Palma úgy dönt: megtartja.
A három várandós hölgy a Karácsonyi Puding Klubban találkozik, amit orvosuk hozottt létre a sorstárak számára. Zseniális ötlet, mert így nem kell egyedül szembenézniük a másállapot kellemetlenségeivel, valamint a szakmai segítségen kívül még kellemes és szórakoztató társaságot is kapnak. A Puding Klub találkozói az olvasók számára is igazi örömforrást jelentenek, mert a megváltozott testképet nemcsak keservesen és nyafogva lehet fogadni, de öniróniával és rengeteg humorral is. A „várandós agyköd” avagy „az agyból káposztát csináló hormonok” valamennyi klubtagnál beindulnak, és kacagtató tettekre sarkallják „hordozóikat”. Ráadásul három hősnőnket még közelebb hozza egymáshoz a Klub, miután Annie munkát ajánl Palmának.
És még csak az elején vagyunk annak a bizonyos kilenc hónapnak (valamint a könyvnek)! Azt már mondanom sem kell, hogy a végén hullani kezd majd a hó…
(FIGYELEM: Ha ezt a könyvet látják egy várandós kismama kezében, és a 380-adik oldal felé közeledik, azonnal tüntessék el a közeléből! Dugják el, ragasztózzák össze, vagy csináljanak bármit, de tegyenek meg mindent, hogy NE olvashassa tovább! Majd, ha megszült. Ugyanis olyan rész következik, amit a terheshormonok nagyon rosszul viselnek. Jómagam nem vagyok olyan pityergős fajta, de egy zsepiért fel kellett állnom…)
Utálom Milly Johnsont. Ezt komolyan is gondolom, hiszen nem hagyja, hogy - mint egy rendes nyugdíjashoz illik - tegyem a dolgom. Kényszerít arra, hogy hanyagolhatóvá minősítve bizonyos tevékenységeket, inkább nekilássak az olvasásnak. Így aztán 2-3 napnál nem tart tovább a több, mint 400 oldalas könyve. Na, akkor utálom igazán, amikor a végére érek, mert nagyon szeretnék még olvasni tőle. Ő az a szerző, aki tisztában van vele, hogy a szerelem és a romantika nem a házasságkötéssel végződik. Optimális esetben. De mivel ő ezekre e helyzetekre szakosodott, olvasóit is képes ebbe a (remélem, nem tév-) képzetbe ringatni. Márpedig ringatózni jó, és jó Milly Johnson könyveit olvasni.
