„Soha ne becsüld alá egy nő erejét”
Ajánlóm szlogenjét Karma Brown egy, A tökéletes feleség receptje című regényében gyakran emlegetett amerikai női magazintól kölcsönöztem.
És itt rögtön álljunk is meg egy szóra, mert lehet, hogy az USA-ban közismert ez a lap, de élek a gyanúperrel, kis hazánkban nem tud róla mindenki. A Ladie's Home Journalt 1883-ban alapították, és - bár európai testvéreinél lényegesen fiatalabb – komoly karriert elérve a mai napig megjelenik. Kezdetben 20 ezer példányt nyomtattak belőle, amely 1955-re elérte a 4,6 milliót, ami kb. 11 millió olvasót jelentett, tehát joggal feltételezzük, hogy ott, Amerikában tényleg mindenki ismeri vagy hallott róla. A kezdetekben néhány lapos kiadvány vaskos folyóirattá nőtte ki magát. A rengeteg reklám mellett (másképpen nem lehet ennyit eladni!!!) például különleges, mesterséfek által kreált receptek és persze, divat szerepelt benne. De megismertetett a legújabb konyhai szerkentyűkkel, kerttervezési ötletekkel csakúgy, mint például Frank Lloyd Wrigh építészetével; szóval, nyugodtan mondhatjuk, hogy némi ismeretterjesztést is felvállalt. A II. világháború után külön rovatot kapott a párkapcsolati tanácsadás, melyet nem önjelölt megmondóemberek szerkesztettek, hanem hozzáértő pszichológusok, méghozzá mindkét fél bevonásával. A „Megmenthető ez a házasság?” a magazin védjegyévé vált. (Ha szeretnének kicsit belelapozni, nem kell 20-30 dollárt költeniük egy-egy archív példányért, itt a link, amin ezt megtehetik: https://archive.org/details/ladies-home-journal-v-075-n-05-1958-05
A könyv két hősnője Nellie az ’50-es évekből és Alice 2018-ból. Kettejüket a ház köti össze, amelyben élnek.
Nellie középosztálybeli kisvárosi feleség. A férje, Richard egy rágógumigyár (nem vicc, tényleg!) tulajdonosa. Betegségét pozíciócsökkentő gyengeségként értékeli, és kötelezi Nellie-t is gyomorfekélye elhallgatására. Richard igazi „kirakatfeleséget” akar, olyant, aki mindig csinos (na, azért annyira nem, hogy féltékenynek kelljen lennie!) és nett, aki mindig meleg étellel várja otthon. Emellett kicsit kertészkedhet, mert az divatos, de lebarnulnia már nem szabad… És – természetesen – ő lesz az, aki megszüli majd a trón örökösét is. Richard rendszeresen abuzálja feleségét, aki a kötelező szomszédjárások alkalmával gondosan elfedi sebeit. Neki ez a természetes, de mi van akkor, ha Nellie nem így akarja élni az életét, nem tökéletes feleség szeretne lenni, hanem a saját útját akarja járni?
Alice, akit a gazdasági kényszer (előléptetés helyett kirúgták jólfizető munkahelyéről, és így túl drága lett az albérlet) juttatott a nagyvárosból vidékre, kezdetben gyűlöli új otthonát. Szeretne azonban többet megtudni a hajdani életformáról, és ebben segítségére vannak a pincében talált nő magazinok; az egykori tulajdonosokról pedig azok a levelek árulkodnak, amiket Nellie az édesanyjának írt, de sosem adott postára, hanem azokat szomszédasszonya, és egyben legjobb barátnője és bizalmasa gondjaira bízta. Ahogy kezdi megismerni elődje életét, úgy válik egyre melegebbé a kezdetben dermesztő ház is. Alice házassága nem éppen példaértékű; mindkét részről hazugságok és elhallgatások tarkítják. A Ladie’s Home Journal külsőleg egyre inkább „retrósítja”, Nellie levelei pedig egyre nagyobb belső erővel töltik fel Alice-t.
Hogy a párok között konfliktusok feszülnek? Hogy tulajdonképpen ezekről szól a történet? Ismernek már, ezeket Önökre hagyom. Karma Brown regénye igazán megérdemelne egy könyvklubos beszélgetést, de ennek hiányában egy kis önvizsgálatra kérném fel Önöket. Persze, csak a könyv elolvasása után.
Férfi és nő között az idők kezdete óta zajlik a nagy érzelmi és hatalmi játszma. Erre persze alaposan ráerősített a feminizmus, a nők „ébredése”. Hogy ezt milyen rosszul viselik a férfiak, arra jó példa, hogy az emancipált (azaz: független, sajátjogúvá váló) nőkre milyen kifejezéseket aggatnak. Az egyik, az „emancipunci” csak simán undorító, a másik, az „emancináci” pedig egyszerűen vérlázító. Előbbit gyakran hallom, utóbbit egy mostanában megjelent könyvben olvastam. De – emancipált nőként! – úgy vélem, ez csak azt jelzi, hogy egyre inkább kezdenek tartani a „nők erejétől”
Hogy a cím másik olvasatát is nyomon követhessük, Karma Brown közre is ad néhányat Nellie receptjei közül „Elsie Swann konyhájából”. Egyiknél-másiknál még el is gondolkodtam azon, esetleg elkészíthetném, ha nem lett volna szinte valamennyi recept hozzávalója a tejkonzerv, ami, bevallom, nem állandó résztvevője a spájzomnak. Így aztán úgy döntöttem, ha már mindenképpen irodalmi ihletésű ételt készítek, akkor maradok inkább a jól bevált Hannah Swensen recepteknél, ugyanis ezeket tényleg imádom, de miért is ne tenném, amikor mindegyik rendkívül egyszerű. (Nem is a krimik között van nálam Joanne Fluke könyveinek a helye, bármennyire ez a műfaja, hanem a szakácskönyveknél!) De mindenképpen óva intem Önöket attól, hogy pontosan kövessék a Swann család híres fűszerkeverékének összeállítását, mert gyűszűvirágot is tartalmaz. Ennek hatóanyaga a digoxin, amit sikeresen alkalmaznak különféle szívbetegségek kezelésére. De! Mint annyiszor, a méret a lényeg, tehát az adagolás, vagyis ne kísérletezzünk családtagjainkon, ezt inkább bízzuk szakértőkre, azaz a gyógyszergyárakra. Mint ahogy arról is lebeszélek mindenkit, hogy egyik gyógyteáját elkészítsék, mert ennek hatása, nos, mondjuk úgy, nem túl egészséges.
Minden fejezetet egy rövid idézet vezet fel, ami a korra jellemző, és hol nagyon-nagyon ódivatú, hol meglepően aktuális. Ezeket nem tudtam konkrét kiadványokhoz kötni, de ha a szerző ezeknél is Karma Brown, akkor csak gratulálok neki. Mert valljuk be, megvan annak a zamata, amikor ezt olvassuk: „Ahogyan a vámpír szívja áldozatai vérét álmukban, így tesz a női vámpír is: kiszívja az életet és elapasztja a vitalitást férfi partnerében – vagy áldozatában.” Jó, jó, ezt férfi írta és 1922-ben. De mennyit is változott a világ alig 30 év alatt! Ennek illusztrálásaként álljon itt a kedvencem 1952-ből: „Az átlagember olyan nőt vesz el, aki kevésbé intelligens, mint ő. Sok nagyszerű nő ezért nem megy férjhez. Nem kerülnek kapcsolatba olyan férfival, aki megüti a mércét, vagy nem sikerül álcázniuk kiválóságukat, hogy megnyerjenek egy kicsit kevésbé intelligens valakit.”
Dr. Clifford R. Adams még ma is szívemből szól, úgyhogy legyen ez a végszó.
