Kelly Harms Amy Byler megkésett élete című regénye véletlenül került a kezembe, ám amikor kiderült, hogy hősnője könyvtáros (!!!), és igazán nem az az ósdi sztereotípia szerinti hajlott hátú, szódásüveg-szemüveges vénkisasszony, akkor már a szerzőé és regényéé volt minden figyelmem

Amy 3 éve, mióta férje lelépett, egyedül neveli 15 éves Cori nevezetű leányát és a 12 éves, szuperokos Joe-t. Ezalatt az idő alatt, kínkeservesen ugyan, de sikerült a felszínen maradnia úgy, hogy csak magára számíthatott, viszont önmagára bizony egyetlen perce sem maradt imádott gyermekei és teljes szívvel (+ésszel) végzett könyvtárostanári munkája mellett. Egyetlen barátnője Lena (volt apáca), egy pennsylvaniai magániskola igazgatónője, ahol ő is dolgozik, és akinek a vállán olykor-olykor alaposan kisírhatja magát. Ám váratlanul betoppan a rég nem látott férj, és helyet, időt kér magának a gyerekek nevelésében.

Összeül a családi kupaktanács (mert ez egy demokratikus család demokratikus döntésekkel!), és megszületik a határozat: Amy menjen csak el nyugodtan New Yorkba egy hétre a könyvtárosi konferenciára, a srácok meg addig megpróbálják kiismerni (és kihasználni) az életükbe visszacsöppent apjukat. Hősnőnk kezdetben hallani sem akar a dologról, de még emlékszik azokra a boldog napokra, amiket Talia nevű barátnőjével töltött a nagyvárosban. Talia azóta egy szépségmagazin főszerkesztője, és örömmel várja barátnőjét egy igazi „anyaspringára”. (Az anyaspringát ne keressék az interneten, csak zavarba hozzák vele a Google-t, „aki” azért odáig elvezet, hogy a springa svédül annyit tesz: ugrás. Ám ha a „rumspringával” próbálkoznak, akkor rögvest megokosodik, és elvezet az amish kultúrához, ahol is a serdülőkorba lépő gyerekek hétvégente szülői felügyelet nélkül „ismerkednek” a külvilággal úgy, hogy akár hátat is fordíthatnak a szigorú közösségi elvárásoknak. Ez az időszak kiválóan alkalmas a párkeresésre is; bár innen azért még messze az út a házasságig, de ez talán nem is baj. Ennek analógiájára az anyaspringa nem más, mint afféle „ereszd el a hajamat” projekt gyermeket nevelő hölgyek számára. Mert valljuk be – főleg segítség nélkül – az anyaság igen megterhelő lehet, hiszen nem lehet szabadságot kivenni a feltöltődéshez, akár krónikus alváshiány is kialakulhat, és akkor még nem is beszéltem egyéb szükségletek kielégítéséről, olyan szokásokról, amikről már azt sem tudjuk, hogy hiányoznak, hisz olyan régóta nem volt részünk benne.

Az anyaspringa kitöltésére ugyan külső segítséget kell igénybe venni, mert az anyaságba belesüppedt és összetöpörödött agysejtek csak az ágyban történő reggelizést és a magányos olvasást képesek beiktatni, de éppen erre valók a barátnők, akik – ugyan hátsó szándékkel és szingli gondolkodásmóddal, de - lelkesen állnak neki Amy újraformázásához. Az elején a New Yorkba való megérkezés nem várt bonyodalmakhoz vezet, mert a beígért lakás zárva és Talia sem elérhető, de hála egy „hozzávágott” hitelkártyának, hősnőnk egy kellemes szállodában találja magát, ahonnan egyenes az út a konferenciáig és az ismerkedésig. És mit ad Isten, az első (na jó, a második) útjába kerülő idegen egy igazi Dögös Könyvtáros.

(Drága Hölgyeim, biztosítok minden kételkedőt, hogy a Dögös Könyvtáros nem csupán városi legenda.  Olykor-olykor felbukkan, hogy örömöt szerezzen nekünk, nőnemű földi halandóknak. Onnan vagyok ebben ennyire biztos, hogy nekem is megvolt a magam Dögös Könyvtárosa. Még pályám elején találkoztam VELE, aki olyan volt, mint egy görög isten. Miután korra való tekintet nélkül valamennyi kolleginát és női olvasót olvasztott mézhez tett hasonlatossá, rövid úton ott is hagyta a pályát. Azóta állítom, hogy az a pasi, aki okos és jól is néz ki, nem marad sokáig a pult mögött. Sajnos, ezt a tézisemet azóta sem cáfolta meg senki…)

A konferencián (hiába, no, kellenek a kreditek még a munkahelyen is), Amy nemcsak bölcsen hallgat, de bevállalja, hogy megosztja egyik ötletét a többi résztvevővel; ez pedig nem más, mint a Flextológia.

(És itt meg is állok, mert nem gondoltam volna, hogy egy bestsellerben igazi szakmai gyöngyszemre bukkanok!)

Mint mondtam, Amy nem egyszerűen iskolai könyvtáros, és nem is mezei irodalomtanár, hanem könyvtárostanár, aki nem irodalomtörténetet tanít, hanem olvasásra szoktatja a gyerkőcöket. A tanulóknak letölti az általa javasolt kb 30 könyv első 15 oldalát egy-egy e-book olvasóra. Figyeltek? Nincs vizuális befolyás, hisz nem látják a borítót, és a kortárs influenszerek sem hatnak, mert senki nem tudja, miket választottak a többiek, és azokat a műveket dolgozzák fel, amiket ők jelöltek meg. Amy még arra is figyel, hogy ezt nem lehet egalizálni, sem márványba vésni, mert a tanulók érdeklődése nagyon is eltérő, függően attól például, hogy nagyvárosban vagy falun élnek; magán- vagy városi iskolába járnak, és a különbözőségeket lehetne még sorolni vég nélkül. Az ötlet csak akkor működik, ha a pedagógusok részéről is van kereslet és lelkesedés.

Sajnos, nálunk könyvtárostanárok sincsenek, ezért ha valaki könyvtáros vagy irodalomtanár létére mégis rákattanna projektjére, akkor erős támogatást kell kiharcolnia – elsőként az iskolaigazgató részéről. A kötelező olvasmányokhoz nem nyúlhatunk, kőbe vannak vésve még akkor is, ha sok mindenre megtanítanak, de az olvasás szeretetére nem. Az ajánlottak terén már nagyobb a mozgásszabadság, ezzel kell hát élnünk. Na, meg az sem árt, ha a pedagógus kellően olvasott, vagyis tud kamaszoknak szóló és kamaszokat megérintő mai könyveket ajánlani. A további buktatókat nem is ecsetelem, mert akkor alapból elvenném a kedvét mindenkinek a dologtól. De! Az elgondolás nagyszerű, és nem hiszem el, hogy szerte e kis hazában ne akadna olyan tanár (vagy könyvtáros!), aki ráérezne ennek az ízére.)

New York new yorkos megjelenést igényel, tehát, le a nagyibugyival, induljon a gyantázás valamint a manikűr, és innentől Amy bele is vághat a randik és a koktélok sűrűjébe.

Hősnőnk rendesen kihasználja az anyaspringát, de a boldog napoknak az a sajátosságuk, hogy egyszer véget érnek. Még akkor is, ha Amy számára ezek eltolódnak egészen a szünidő végéig, ám vissza kell térnie Pennsylvaniába a gyerekekhez, hátrahagyva a dögös könyvtárost. A kéretlenül előtolakodó anyai lelkifurdalást nehéz lecsillapítani, és a földrajzi távolságokat is lehetetlen lerövidíteni. Hogyan tovább? A régi kerékvágás már igencsak szűkös, ezért új utakat kell építeni. Hogy ez nem könnyű? Senki sem állította. De ha alaposan körülnézünk, akár észre is vehetjük, hogy találunk a közelünkben útépítőket (még úgy is, ha nem kapunk tőlük egy teljes dizájnergardróbot), akik olykor – rövid időre – akár még a gyereknevelést is átvállalhatják tőlünk.

Tanulság? A mártíromság senkinek nem áll jól, és ráadásul egyetlen portfólióban sem mutat megfelelően, ezért inkább egy élvezhető élet lehetőségét keressük a bezárkózással és –szürküléssel szemben.