Júlia nem hal meg
2022. május 23. írta: KapuZs

Júlia nem hal meg

Therese Anne Fowler: Rendes környék

julia.jpgEz a regény, Therese Anne Fowler Rendes környéke egy szerelem története, és – mint azt bizonyára mindannyian tudjuk -. ezek a történetek ritkán végződnek úgy, hogy „boldogan éltek, míg meg nem haltak”.

Pedig eleinte úgy tűnik, a happy endet el sem lehet kerülni, hiszen minden, azaz mindenki adva van hozzá.

Xavier most érettségizik, de már egy ösztöndíj boldog várományosa egy zenére szakosodott főiskolán. Hangszere az akusztikus gitár, amin klasszikus zenét játszik és - mint az ösztöndíjból is ki lehet következtetni - meglehetősen tehetséges. Emellett jól is néz ki: nugátszínű bőre, bronzbarna haja és sportos testalkata teszi igazán jó pasivá. Ráadásul rendes fiú, aki nem jár buliból buliba, nem űz sportot abból, hány lánnyal fekszik le, és nem bódítja magát semmiféle szerrel. Helyette édesanyjának segít, és dolgozik is emellett, hogy ezzel is kipótolja a taníttatására szükséges összeget. Egyetlen „hibája” van csupán: félvér. Szót sem érdemel – mondhatnánk, ki foglalkozik ezzel? Hiszen immár több, mint ötven éve, hogy Malcolm X és Martin Luther King kiállt a feketék jogaiért. Azóta csak történt egy s más! Bizonyosan így van, de még mindig él az „egy csepp” vér elve, ami alapján, akiben egyetlen is akad valamelyik felmenőtől, az bizony négernek minősül. Márpedig Xavier édesanyja, Valerie fekete, és rég halott – fehér - papájától örökölte a többit. Érdekes módon az apa volt igazi polgárjogi aktivista, míg anyukája a környezetvédelem megszállott harcosa lett.

Anya és fia Észak-Karolina egy csendes kisvárosának rendes környékén élnek, rendes körülmények között, rendes szomszédokkal körülvéve.

A rendes környékkel általában az a baj, hogy előbb-utóbb felbukkan valaki, aki a többinél sokkal nagyobb, sokkal előkelőbb házat húz fel. Annyira nincs jó anyagi helyzetben, hogy mindezt egy elit környéken tegye, de itt, ahol megfizethető a telek, nem kell mást tenni, csak ledózerolni az ott álló épületet, és már fel is építheti csodapalotáját.  Csakhogy ez nem kevés földmunkával jár. De ki figyel arra, hogy ez érinti a szomszéd fájának gyökérzetét?! Még ha van is önkormányzati rendelet, az a kis kenőpénz, amit némi szemlehunyásért kifizet, nem oszt, nem szoroz a büdzsében.

Ebbe a minden luxussal ellátott, Valerie-ével szomszédos házba költözik be családjával együtt Juniper. Harmadikos a középiskolában, kiváló tanulmányi eredményekkel dicsekedhetne, de nem teszi. Hibátlan fehér bőr, kék szemek; csinos is, de nem akar koránál idősebbnek tűnni, így semmi smink és magas sarkú, de ő így is, ettől szép. Édesanyja (és Juniper, akitől nevelőapja semmit sem tagad meg) bizony megütötte a főnyereményt, amikor a lányát egyedül nevelő asszonyt, elvette feleségül főnöke, Brad. A férfi önerőből építette fel légkondi-birodalmát, és kereste meg az álomházra (plusz egy tengerparti nyaralóra és egy Maseratira) való pénzt. Mint azt sokan gyanítják már, ehhez nem volt elég a tehetség, kellett hozzá némi ügyeskedés, és egy bejáratott (ezáltal kihasználható) ismerettségi kör. Hogy az elvárásoknak még inkább megfeleljenek, a család az Új Remény egyházhoz csatlakozik, ahol a lány tisztasági fogadalmat tesz, azaz magára nézve kötelezőnek tekinti, hogy szüzen megy majd az oltár elé. Ebben hivatalosan és meggyőződésből Brad fogja támogatni. Mondhatnánk, hogy ez valóban tiszteletre méltó, de azért érdemes elgondolkodni rajta, mennyiben felel ez meg modern korunknak. És bár megteszi ezt helyettünk a szerző, aki afféle szkeptikus narrátorként kommentálja az eseményeket, nekünk, olvasóknak is érdemes kicsit boncolgatni a (hátsó) szándékokat.

De térjünk még rá arra a bizonyos fára, ami (de lehetne akár AKI is!) bizony, egyik főszereplője történetünknek; ő pedig nem más, mint egy hatalmas, vén tölgy Valerie kertjében, ami hosszú-hosszú éveken át növesztette ágait, leveleit, és gyökereit. Tette mindezt azért, hogy menedéket nyújtson a madaraknak, árnyat a melegtől szenvedőknek és nyugalmat a zaklatott lelkeknek. Immár az ő sorsa megpecsételődött: károsodott gyökérzete hosszú haldoklásra kényszeríti.

A házavató kerti parin találkozik a két fiatal, és azonnal lángra kap az a bizonyos szikra. A szerelem ugyan mindent legyőz, de először a két gyereknek kell meggyőznie önmagát, hogy működőképes lehet a kapcsolatuk.

Innentől már csak Önökön múlik, követik-e a szerelmesek sorsának alakulását, de azt előre bocsátom, hogy igazi Shakespeare-i fordulatokra számíthatnak, mivel Valerie haragja, Brad bosszúvágya és a jog, valamint végrehajtóinak előítélete kíméletlenül teszik a dolgukat; a bárd által papírra vetett emberi kegyetlenség mit sem vesztett erejéből az eltelt évszázadok alatt.  

Mint mondtam, olvashatjuk a Rendes környéket úgy, mint egy szép, de szomorú szerelmi történetet. Azonban van egy másik olvasata is. Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt lett rendőri brutalitás áldozata George Floyd. Halála hatalmas felháborodást váltott ki, ami a csendes tüntetéseket követően lázongási hullámmá nőtte ki magát. Úgy tűnik, egy új polgárjogi küzdelem vette kezdetét a Black Lives Matter Mouvement előtérbe kerülésével. Ha itt, Európában úgy hittük, hogy 57 évvel Malcolm X meggyilkolása után, 54-gyel a Martin Luther King elleni merényletet követően lecsillapodtak a kedélyek, és normalizálódott a helyzet, akkor ezt felül kellett bírálnunk: még ha MLK születésnapja 1986 óta nemzeti ünnep is az USA-ban a feketékkel szembeni faji megkülönböztetés mit sem változott. Tehát olvashatjuk ezt a regényt úgy is, mint egy fehér asszony rasszizmussal szembeni bátor kiállását. 

Kereshettem volna ide információkat és videókat tartalmazó linkeket, de az internetes böngészés, és - főként viták és pereskedés helyett! – ültessenek inkább egy fát!

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvklub50plusz.blog.hu/api/trackback/id/tr2917837499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása