Miután az időjárás rendesen bebizonyította, hogy most aztán ténylegesen és végérvényesen kitört a nyár, ideje, hogy az olvasmányok terén is átlovagoljunk ebbe az évszakba. Nem is találhattam volna jobb nyárindítót Mary Kay Andrews: Szervusz, nyár! című regényénél. (Bár a kiadás 2021-es, szerencsére nem „romlott meg” a napon…)
Történetünk hősnője Conley, éppen most pottyant két szék közt a pad alá, miután felmondott a szerkesztőségben, ahol (majdnem Pulitzer-.díjas) oknyomozó riporterként dolgozott, hogy átnyergeljen egy új, sokkal jobban fizető és vélhetőleg színvonalasabb online újsághoz. Ám ez utóbbi hirtelen elvesztette legfőbb szponzorát, és már megjelenni sem tudott. Miután Conley már felmondta lakását, és hátat fordított a (vélt) szerelmének is az új állás reményében, nincs más út a számára, minthogy hazatérjen (legalábbis egy időre) a napfényes Floridába, ahol nagymamája, Lorraine és nővére, Grayson a helyi sajtóorgánum, a Silver Bay Beacon fennmaradásáért harcol. Az újság, amit még nagyapja alapított, a kisváros egyetlen napilapja, és igencsak kedvezőtlen a mérlege; kevés a hirdető és kevés az előfizető, de nem is csoda, mivel manapság az USA-ban sem nagyon veszik a lapot… Lorraine győzködi a lányt, hogy szálljon be a családi vállalkozásba, és segítsen azt megmenteni.
Conley, hogy (legalább ideiglenes) döntésre jusson, elmegy a helyi bárba, hogy némi szíverősítővel támogassa meg (ilyen vagy olyan) elhatározását. Ott összetalálkozik régi barátjával és szomszédjával (ő az a bizonyos „egy fiú a házból”). Skelley viszi haza a lányt, aki az alkoholos befolyásoltság miatt már nem vezethet. Útközben észrevesznek egy autót, ami a feje tetején landolt. A sofőr segítségére sietnek, de a kocsi kigyullad, és ők tétlenül és kétségbeesetten szemlélik, hogyan válik autó és utasa a lángok martalékává.
Ez az esemény nekünk, közönséges halandóknak egy traumatikus élmény lenne, de egy újságíró számára ez hír. Igazi „első kézből származó” információ birtokában Conley siet megírni a cikket a Beacon számára, ám amikor az is kiderül, hogy az áldozat egy helyi képviselő volt, akkor válik igazi szenzációvá. Az izgalmak csak fokozódnak, amikor arra is fény derül, hogy a 77 éves képviselő egyrészt non-Hodkin limfómában szenvedett, végstádiumú rákos volt, valamint hatalmas vagyonnal bírt. Conley azt is látni vélte, hogy az öregúr már halott volt az autó kigyulladása pillanatában. Ugye, Önök is látják, hogy lesz itt mit „oknyomozni”?! Az már „történelmi” tény, hogy ilyen esetekben kihagyhatatlan, hogy valakinek ne lépjen a tyúkszemére az újságíró, aki meg - szintén törvényszerűen - perrel fog fenyegetőzni, mint ahogy az is biztos, hogy nem mindenki fog igazat mondani. De éppen ezért tarthatja magát vérbeli újságírónak hősnőnk, mert képes ezekkel a nehézségekkel szembenézni.
Hogy a hírek sebességét tartani tudják, még az újság formátumán is változtatni kell, hiszen most már nincs idő nyomdába vinni, tördelni, meg nyomtatni; fel kell venni az országos sajtó ritmusát, azaz létre kell hozni a Silver Bay Beacon online formátumát. Na, meg a közösségi portálokat is hozzá kell csatolni, és a hirdetéseket is digitalizálni kell, ahogy minden mást is.
„Akinek ennyi jó kevés…”, még ott van a lap híres társasági rovata: a Szervusz, nyár!, amit egy – enyhén szólva – idős hölgy ír és vezet – mai szemmel nézve: szánalmasan. Viszont a rovat elhagyhatatlan, mert az emberek szeretik a nevüket leírva látni egy újságban, és különben is, itt értesülhetnek a helyi eseményekről, azaz a pletykákról.
Néhány szót megérdemel az újságok mai helyzete. Itt tényleg temetni jöttem egy ceasart, vagyis meggyőződésem, hogy a nyomtatott napilapoknak leáldozott. De hangsúlyoznom kell, hogy a klasszikus újságokról beszélek, amelyek bevételi számai olyan gyors süllyedést mutatnak, amihez csak a Titanicé volt hasonlítható. Állítom ezt még akkor is, ha még mindig vannak, akik bíznak a kézbe vehető, lapozható, hajtogatható és papírszagú sajtóban: https://ofszetnyomda.hu/ki-olvas-manapsag-ujsagot/. Ha jobban megnézik a linket, azonnal kiderül, honnan ered ez az elköteleződés: legalább egy nyomda álljon ki az igaza mellett – még akkor is, ha az bizony nem teljesen életszagú.
Mert valójában ki is olvas manapság újságot? (Hangsúlyozom: nem a Blikkről és társairól beszélek, és itt elnézést kérek minden olvasójától és (újság)írójától, de kinek-kinek más oka van kézbe venni ezt a (sajtó)terméket.) Magánemberi és könyvtárosi tapasztalatom mondatja velem, hogy ez az időtöltés és ismeretszerzés egy generáció (vagy inkább néhány év!) múlva teljesen ki fog halni. Manapság az újságok fogyasztói szinte kizárólag a 60+-os férfiak táborából kerülnek ki. Ám közülük is kevesen vannak olyanok, akik az újságosnál veszik meg kedvenc orgánumukat; inkább bemennek egy könyvtárba, ahol (70 év felett) már ingyen vehetik kézbe a Magyar Nemzetet, a Népszavát és a Nemzeti Sportot (mindhárom elérhető online formában is), ugyanis ennyi maradt mára a fajsúlyos napilapokból. Ezek az urak – talán azért, mert ragaszkodnak szokásaikhoz, talán azért, mert képtelenek megszokni a számítógépes keresést, talán azért, mert ez egyfajta közösségi tevékenységnek fogják fel – minden nap betérnek kedvenc (és közeli) könyvtárukba, hogy hódoljanak szenvedélyüknek. Az ő kihalásukkal ez a rituálé is halálra van ítélve.
Amit még siratok a hagyományos újságírásban az a vezércikk és a tárca, bár előbbi túl hosszú a modern kor rohanó embere számára, utóbbi pedig nem bír hírértékkel, márpedig kizárólag a hírek miatt olvasunk manapság (online) sajtót. Mert a hírekre szükségünk van, hiszen annyira „összement” a világ, hogy nincs olyan információ, ami ne lenne ránk is ilyen-olyan hatással. Ezeket pedig zabáljuk, két pofára, ahogyan azt pestiesen mondjuk. Ma ott tartunk, hogy ha akarjuk sem vagyunk képesek a híreket negligálni, mert ott tolakodnak akkor is, ha éppen eszünkben sincs rájuk kattintani. (Ezt kedvenc újságolvasó bácsijaim sosem fogják megtapasztalni, pedig lehet, hogy kedvükre lenne…)
Szemernyi kétségünk se legyen afelől, hogy a lány fényt derít a teljes igazságra (még ha ezt már nem is publikálja), valamint meghozza az – olvasók szája íze szerinti – döntést mind a munkáját, mind a szerelmi életét illetően. Mary Kay Andrews nem az újságok terjedelmét tartotta szem előtt, amikor is kb. 450 oldalnyit megtöltött Conley kalandjaival. Tehette: amilyen tehetséges zsurnaliszta a hősnője, éppen olyan jó bestsellerszerző Mrs. Andrews, azaz eredeti nevén Kathy Hogan Trocheck.
