Kedvenc olvasmányaim az olyan regények, melyekben kiemelt helyszín a konyha, így kapva-kaptam Samantha Vérant Sophie Valroux – Párizsi csillagok című könyvéért, aminek már a címlapja is különleges élvezeteket ígért. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy hónapokkal ezelőtt már olvastam a szerzőtől a Sophie Valroux titkos francia receptjeit, de akkor nem győzött meg arról, hogy érdemes Önöket is rábeszélnem. Címszereplője túlságosan is belemélyedt az önsajnálatba, és túlságosan hosszan tartott a gyógyulás. Most, így a második kötet után már megbocsátom ezt neki, és – ha gondolják – kövessék a sorrendet, de nem maradnak le semmiről, ha csak a most tárgyalt kötetet teszik magukévá, mivel a mozaikdarabkák igazából itt kerülnek a helyükre.
(Gondoltam arra, hogy fonetikusan leírom néhány kifejezés megfelelőjét, de az eszembe sem jutott, hogy egy olyan tudományterületre tévedek, ami önmagában is többheti tanulást igényel. Így aztán ezt kihagyom, de Önök ne hagyják ki azt az élvezetet, amit a dallamos francia nyelv képes nyújtani, és írják be a kötetben gyakrabban fellelhető szavakat egy olyan szótárba, ami meg is szólal, és akkor – amellett, hogy a jelentést is megismerik - nemcsak ízlelőbimbóik, de fülük is el lesz kényeztetve!)
De térjünk rá a regényre! Szeretett nagyanyja halála után Sophie megörökli a Château de Champvert-t, ami nem egyszerűen egy kastélyszálló, hanem egy üdülőkomplexum. A hotel mellett ugyanis még két éttermet is magában foglal; a Les Libellules vagyis Szitakötők egy osztályon felüli hely, míg a Papillon Sauvage látványkonyháját a laposabb pénztárcájú vendégek is élvezhetik. A főépület teljes alsó szintjét medencék és masszázshelyiségek uralják egzotikus növényekkel „feldobva”; a személyzet pedig az Óratoronyban kap szállást. És itt álljunk is meg egy kicsit, mert a személyzet a regény szereplőgárdáját is magában foglalja, hiszen a Château de Champvert a település szíve és lelke, de mondhatjuk úgy is, hogy a falucska lakói éltetik, a kastély pedig gondoskodik anyagi jólétükről. Ha egy pillanatra elképzeljük ezt a varázslatos környezetet, akkor abba is gondoljunk bele, milyen gigászi munkára van szükség a hely (és a falu) fenntartásához. De Sophie nincs egyedül; két fiatal nő áll mellette (teljes mellszélességgel): Jane, aki az adminisztrációs területet uralja, és Philippa, aki jobbkeze a konyhában. Nem is lenne ezzel semmi gond, minden menne a maga útján, de Sophie-nak nagyon rossz tulajdonságai vannak: konok és önfejű, azaz elképzelhetetlen, hogy teljesen megbízzon bárkiben, és képtelen bevallani, ha segítségre szorul. Gondolhatják, mekkora meló őt meggyőzni bármiről is!
Bármilyen gondja akad (persze akkor is, ha nincsen!) Sophie a konyhában és a főzésben talál megnyugvást. Még szerencse, hiszen séf…!
Azt, hogy a franciák mennyire szeretnek főzni (és – természetesen – enni is) mi sem bizonyítja jobban, mint a szókincs, amit erre a területre alkottak. Egyik kedvenc kifejezésem az „amuse-bouche”, amit mostanság az előételre alkalmaznak, (az általam ismert „hors d’oeuvre” – úgy tűnik – kiment a divatból…) szó szerinti fordításban annyit tesz, mint: a száj szórakoztatása, bár én a kényeztetést is helyénvalónak tartom. A „L’entrée” vagyis belépő már a leveseket takarja. Abban is biztos vagyok, hogy a főételre („plat principal”) is születik hamarosan valami ínyencebben hangzó kifejezés. És akkor még csak az étlap főcímeinél tartunk! Ha csak az egyes fogások hozzávalóit sorolják fel, már akkor egy képzeletbeli ízbomba-robbanást tapasztalhatunk!
A főzéshez ők is úgy kezdenek hozzá, mint egy hétköznapi háziasszony (mármint az a szerencsés, akinek megadatott egy konyhakert!), azaz reggelente kimennek az üvegházba (itt felejtsük el azokat a minikerteket, amit nálunk annak csúfolnak), frissiben leszedik az éppen beérett gyümölcsöket, zöldségeket, és ezután látnak hozzá a menüsor megalkotásához. A sajtokról, lekvárokról és az egyszerűbb konyhai feladatokról a „nagyibrigád” gondoskodik, akik hetven felett sem hátrálnak meg a munka elől; kezük gyors, szemük és nyelvük pedig éles, akárcsak a kések.
Az igazi művészet nem is az ételek elkészítésében rejlik, hanem a hozzávalók párosításában. Kinek jutna eszébe például, hogy a fügét szárított sonkával és chilipaprikával hozza össze?! Nos, ugyebár ezt tanulni kell, és erre való a CIA (no nem a hírszerzési ügynökségre gondolok, hanem az Amerikai Kulináris Akadémiára!), ahol Sophie kitűnőre vizsgázott, így biztosak lehetünk abban, hogy remekművek kerülnek ki a keze alól.
És még az összképhez tartozik egy mesebeli szereplő: Rémi, a lány gyermekkori szerelme, aki százféleképpen biztosítja őt érzései komolyságáról, és szándékai tisztaságáról, de Sophie képtelen teljesen elköteleződni, A testiség terén is csak a csókig hajlandó elmenni a férfi mégis mellette marad (hát ezért állítom, hogy ő csakis mesebeli lehet…). Akkor lázad csak fel, amikor a lány elfogadja egy jóképű és dúsgazdag (ugyanakkor taszító és gátlástalan) úriember felkérését arra, hogy a párizsi Musée D’Orsay egy különleges kiállításának megnyitóján főzzön. Pedig azon igazán nincs mit csodálkozni, hogy Sophie kapva-kap az alkalmon! Minden séf fejében megfordul, hogy egyszer elnyeri a híres Michelin csillagot (persze több is lehet belőle…), és ő sincs ezzel másképp. Itt a lehetőség! Ráadásul a kiállítás apropóját Van Gogh talán leghíresebb képe, a Csillagos éj (Sous les étoiles) szolgáltatja!
(Bár manapság eléggé közszájon forog, nem árt megismerkedni a Michelin csillagok jelentésével. Az már csak hab a tortán, hogy a Michelin Bib Gourmand-jára is fény derül: https://guide.michelin.com/th/en/to-the-stars-and-beyond-th De továbbmegyek: hogy kerül a csizma az asztalra, azaz egy gumiabroncs logója – jó eseteben – éttermek ajtajára? Ezt nem hagyhattam ki a kutatásból, és ha nem is olvassák végig a cikkeket, a rajzok önmagukért is élvezetesek lesznek - akárcsak egy jól eltalált „amuse-bouche”: https://www.cnc.hu/2017/04/a-michelin-kezdeti-evei-a-bibendum-szuletese/, https://bhpgumi.hu/magazin/cikkek/2974-bibendum-a-michelin-baba-tortenete.html)
Sophie meg sem állhatna a csillagokig, csakhogy… Csakhogy egy esés következtében (hajlamos ilyen balesetekre) elveszíti íz- és szagérzékelését. Ez még nekünk is fájdalmas veszteség, de egy séf számára maga a katasztrófa! És hogy ne csak ezzel a problémával kelljen megküzdenie, arrogáns felkérője másfajta merényletet is tervez ellene.
De – a hagyományokhoz híven – innen nem kísérem tovább Önöket, meghagyom, hogy egyedül fedezzék fel hősnőnk szerelmi életének alakulását, a kastély személyzetének változásait, Sophie múltját, és imádott nagyanyja titkos életének részletei, valamint a „csillagok állását”.
És ha ezentúl Önök nemcsak megszokásból főznek majd, hanem egy csipetnyi kreativitást is belekevernek ételeikbe, akkor a szerző elérte a célját.
