Ezúttal nem fogom Önöket mélyenszántó eszmefuttatásokkal terhelni, nincsenek magvas gondolatok, követendő értékek vagy éppen frusztráló megmérettetés. Van viszont egy kellemes kikapcsolódást nyújtó, szórakoztató és kedves könyv: Charlie Jonas és a Mimi kávézója.
Már csak a Mimi név miatt is kötelező volt levennem ezt a könyvet a polcról, hiszen (és ez alkalommal engedjenek meg nekem egy kicsivel több személyes megjegyzést!) imádott unokám mióta beszélni tud, engem ezzel a névvel tisztel meg. Olyannyira belerögzült a „Mimi”, hogy egy alkalommal, amikor a dadus rákérdezett, hogy „A nagymamád jött érted?”, Kristóf kikérte magának, és közölte, hogy „Nem, ő Mimi!”. Nemcsak a hiúságom lett akkor és ott megsimogatva!
Ezúttal nem a Bohémélet hölgye viseli ezt a nevet, hanem egy zöld szemű, fehér bundájú, gyönyörű macska. Susann Siebenschön asszony a férje halálát követő gyász feldolgozásában és életkedve visszanyerésében rengeteget köszönhet Miminek, így nem véletlen, hogy gondos macskaelhelyezési tervezés előzi meg – hirtelen felindulásból elkövetett – ischiai utazását. Ezen a káprázatos szigeten járt utoljára szeretett férjével, aki ott is halt meg (békésen és nyugodtan) az Epomeo hegy tetején lévő étterem teraszán. Susann úgy dönt, hogy hetvenhárom évesen még utoljára sétálgat egy kicsit ezen a Nápolytól 30 kilométerre fekvő gyönyörűséges helyen, és ismerkedik a kultúrával, ami eddig nem adatott meg számára, mert volt férje inkább kiránduláspárti volt…
Egy hűvös (azaz inkább hideg!) és esős kölni áprilisi délután (ráadásul egy csípőműtét árnyékában) úgy határoz, nekivág a nagy kalandnak, de előtte Mimi számára kiszemeli azt a kedves, fiatal tanárnőt, Leonie-t, akivel olyan jókat lehet beszélgetni, és aki biztos nem fogja elutasítani kérését, hogy erre az időre vegye magához. Siebenschön asszony legnagyobb megelégedésére a kiválasztott szitter nem allergiás a macskákra (neki magának is volt cicája gyermekkorában, bár az túl korán távozott köreikből), és különben is, ki tudna nemet mondani egy ilyen idős asszonynak, akinek – talán – élete utolsó utazása múlik ezen. Így aztán hősnőnk repülőre száll, és irány a napfényes Itália!
De Mimi – mint minden macska – igencsak öntörvényű (szinte látom, ahogy a cicagazdik bőszen bólogatnak), ráadásul Leonie és közte egyszerűen nem működik a kémia. A vérvonalából adódóan (félig német, félig francia) kínosan pedáns ifjú hölgy otthonába hamarosan beköltözik a káosz és a rettegés; Mimi a lakásban magányosan töltött órákat arra használja, hogy oltári rendetlenséget csináljon, és pótolhatatlan veszteségeket okozzon. Néhány napig bírja csak az együttlétet mielőtt Maxie-hoz, legjobb barátnőjéhez, egyben egy kávézó tulajdonosához fordulna segítségért. És megtörténik a csoda: Mimi az első pillanattól szívébe zárja a kávézót és tulajdonosát, és boldogan lakást cserél. A „személyzet új tagját” a vendégek is örömmel fogadják, és a kávé, valamint a házi készítésű, szigorúan titkos recept alapján készülő sütik mellett a macskasimogatás is felkerül az étlapra. A csajok úgy gondolják, ezzel az aprósággal nem fogják megzavarni Siebenschön asszony nyaralását, és Leonie előre gondosan felvett fotókkal illusztrálja, hogy Mimi nála kitűnően érzi magát. Szerencsére, az idős hölgy egyre tovább tologatja a hazatérés dátumát.
Ám a macskák nem a tudatos születésszabályozás élharcosai, egy aprócska baleset évente kétszer is előfordulhat velük, ha a gazdi nem kellően előrelátó, és egy napon Maxie arra nyit be üzletébe, hogy ezentúl Mimin kívül további öt kiscicával örvendeztetheti meg vendégeit.
Az én kedvenc macskámat Cicónak neveztük el, lányom fogadta be „Hátha megéri a holnapot!” felkiáltással. Csupa csont és bőr volt, a füle cafatokban lógott, és egyáltalán nem nyújtott kellemes látvány. De! Ő lett minden macskám ősanyja, és – legalábbis számomra – a legkedvesebb cica a világon. Ha estefelé mentem haza, elém jött a sarokig, felkéredzkedett, és hazáig elmesélte az aznapi történéseket, azaz életének kisebb-nagyobb eseményeit (bár – macska lévén – még az is lehetséges, hogy Homéroszt szavalt ógörögül, amit még emberi nyelven sem értettem volna, nemhogy macskául). Cicóval való bensőséges, több, mint egy évtizedes kapcsolatom alapját az biztosította, hogy „ő” sosem lakott a házban. Bár én – származásomra rácáfolva – nem vagyok az a tüchtig háziasszony (vagyis se rend-, se tisztaságmánia), azért néhány határt én is megszabok. Cicó számára ezt a határt a bejárati ajtó jelentette. Kivételt képeztek azok a napok, amikor azért volt a szobában, hogy lelket öntsön rettenthetetlen kutyámba (akinek bátorsága egy tigrisével, külleme pedig egy szürke farkaséval vetekedett), viszont rettegett a vihartól és a tűzijátéktól.
Ennyi személyeskedés után térjünk vissza történetünk hőseihez. Azok alapján, amit fent leírtam, minden a legnagyobb rendben van. De Önöknek nincs egy kis hiányérzetük? Hát persze! Egy szót sem szóltam még a férfiakról. Pedig mindhárom hölgy mellett felbukkan valaki (Maxie mellett többen is), és – természetesen – belezavarnak az idilli történésekbe. De – ahogy azt már megszokhatták – a bonyodalmakat már Önöknek hagyom, mint ahogy a végkifejlettel sem „molyolok” tovább.
Viszont néhány linkkel még tartozom. A most következők Siebenschön asszony választásának helyességét hivatottak igazolni, vagyis nézzenek rá Ischiára, erre a varázslatos szigetre: https://utazomajom.hu/hogyan-toltsunk-el-3-napot-az-amalfi-parton/, https://gabriellasailing.com/2019/05/29/egy-het-az-amalfi-parton-es-a-napolyi-obolben/. Illetve: https://sworld.co.uk/01/45213/place/ischia-es-a-kertek-la-mortella Persze eszem ágában sincs leállítani Önöket, ha tovább szeretnének kutakodni, viszont arra felhívom a figyelmet, hogy a szállásfoglalást tessenek időben megejteni, mert júniusban előfordulhat, hogy az alábbi feliratttal találkoznak: „Non abbiamo stanze in afitto”…
Az sem hagyott nyugton, hogy mennyi a realitása egy macskakávézónak, és jelenthetem Önöknek, hogy felzárkózóban vagyunk az európai trendhez, mert nálunk is megjelentek ilyen jellegű vendéglátóipari egységek: https://www.origo.hu/utazas/20161230-egyre-tobb-a-macskas-kavazo-japanban-es-euroban.html, viszont sosem lehet mindenkinek a kedvére tenni: https://hvg.hu/kultura/20130321_Macskas_helyek_budapesten
Hát így állunk ezügyben. Arról azonban meg vagyok győződve, hogy a Mimi kávézójának szerzője egy ízig-vérig kölni hölgy! Hogy ezt miből gondolom? Először is, egy angolszász sosem beszélne ekkora szeretettel egy német városról, még akkor sem, ha Köln valóban csodaszép, a dóm pedig már fogalom, másrészt olyan belső információkkal bír, mint egy őshonos, harmadszor pedig erősen kétlem, hogy egy holmi „Charlie Jonas” reggelente a helyi sajtóorgánumot, a Kölner Stadt-Anzeigert olvasná…
Ez a könyv elsősorban a macskakedvelőknek szól, de azon sem csodálkoznék, ha néhányan az ellenzék táborából átállnának erre az oldalra.
