Már foglalkoztunk más könyvek kapcsán azzal a kérdéssel, hogy miért is nem egyszerű szakítani. A számtalan ok között erősen jelen van a költözés. Az egyik félnek feltétlenül új lakást/lakhatást kell találnia, hacsak nem szeretne abban a kellemetlen helyzetben létezni, hogy az egykor (talán még most is…) imádott partner folyamatosan kinézi a – hajdan – közös otthonból. Nos, ebben a (kiinduló) helyzetben találkozunk Tiffy-vel, Beth O’Leary hősnőjével. Számára sem könnyű megoldást találni, hiszen segédszerkesztőként nem keres valami sokat, és volt barátjának, Justinnak is tartozik. Szükségmegoldásként bevállal egy… ágybérletet. Ennél alantasabb nem is lehetne a dolog, csakhogy az ágy másik „lakója” állandó éjszakás egy hospice házban, a hétvégéit barátnőjénél tölti, így annak az esélye, hogy összefutnak, közelít a nullához.
Hogy a szakítás elviselhető legyen, abban Tiffy-nek két „segítsége” is akad: a barátai (Mo, a pszichológus és Gerty, az ügyvéd, valamint a szerkesztőségben a rendkívül indiszkrét Rachel); a másik a munkája. Ugyanis egy olyan könyvön dolgozik, ami a „Horgold ki magadból!” címet viseli. Ebből már sok mindenre lehet következtetni. Egyrészt: valószínűsíthető, hogy nem ennek jogdíjából fog a szerző saját szigetet venni, a másik pedig, hogy a mű „elkövetője” nem egyszerű személyiség; nevesítsük: Katherine ragaszkodik ahhoz, hogy minden beharangozó könyvbemutatón Tiffy legyen a „méretmodellje”. Máris mozgalmasabb az egyedüllét! Aztán Tiffy olyan „fészekrakó” típus, aki szereti saját képére és személyiségére szabni környezetét. Ezt az új lakás sem ússza meg, és hamarosan telítődik egy vintage-imádó, színes egyéniség apró (és nagyobb) tárgyaival. Rosszkedvében a sütésbe menekül, ennek eredményét – mintegy engesztelésként – megosztja ismeretlen bérlőtársával – post-it-eket mellékelve magyarázatként. Hamarosan ez a forma válik kapcsoltuk általános kommunikációs csatornájává és barátságuk dokumentációjává. Leonról még annyit elárulok, hogy melegszívű, de introvertált ápoló, aki igazán a szíven viseli ápoltjai sorsát. Azért természetesen számára sem mindenki egyenlő; kedvence a 9 éves cserfes és huncut leukémiás kislány és a 90 esztendős háborús veterán, aki ontja magából a saját készítésű sálakat.
Nem is kellene soha összefutniuk, csakhogy a lehetetlenre egyszer sor kerül: Tiffy elalszik és bekövetkezik a nagy TALÁLKOZÁS. Tiffy ugyan tudja mire – vagy inkább kire – számítson, hiszen lecsekkolta Leont a facebook-on (és már akkor sem volt elégedetlen a látvánnyal!), de Leon először szembesül azzal, hogy a lány, aki az ágy egyik felét birtokolja, igazi „angol rózsa”, még ha magassága meg is haladja az átlagot. Innen egyenes lehetne kettejük kapcsolatának alakulása… Csakhogy!
Ahogyan az elején már utaltam a szakítás problematikájára, akkor most a (hajdani) partner személyiségére is fordítsunk némi figyelmet. Justin tipikus bántalmazó. Az érzelmi manipuláció általa gyakorolt módszerét Gázláng-effektusnak nevezi a pszichológia; röviden annyi a lényege, hogy az egyik fél folyamatosan arra készteti és kényszeríti a másikat, hogy az ő valóságát fogadja el sajátjának. Egy idő után ez odáig vezet, hogy a bántalmazott nem bízik meg sem saját magában, se emlékeiben, és haszontalannak, tehetetlennek érzi magát. (Ha kicsit bővebben szeretnének olvasni erről, akkor javaslom ezt a közérthetően megfogalmazott cikket: https://divany.hu/eletem/2017/02/24/egyszeru_hazugsag_vagy_erzelmi_manipulacio/)
A jókedvű, szellemes és kedves Tiffy Justin szándékolt fel-felbukkanásai alkalmával rendszerint visszaesik és képtelen egy másik kapcsolatban elköteleződni. Óriási szerencséje, hogy Leon számára ismerős a helyzet; édesanyja folyamatosan rossz partnereket választott, és gyermekkora azzal telt, hogy a legrémesebb pasikat kellett (volna) apának tekinteniük. Nem ragoztam rosszul: Leon öccse, Richie – talán - ártatlanul börtönben tölti a rászabott éveket…
Mint látják, Hölgyeim, megoldandó (valamint újonnan felmerülő) probléma van bőséggel! Garantálom, hogy nem fognak unatkozni, ha kezükbe veszik ezt a regényt. „Az ágybérlő” egyszerre kedves, kellemes és tanulságos olvasmány, ami nem szűkölködik fordulatokban sem; azaz igazán nekünk való!
De amit feltétlenül szeretnék a lelkükre kötni – vagy horgolni… -, az annyi, hogy néha azért tegyék le a könyvet (vagy bármilyen könyvet), és alkossanak valamit! (Mr. Prior, a veterán furcsa hobbija sem céltalan és haszontalan elfoglaltság, de erről többet a kötetben…) Pár éve még csak csodáltam a különféle kötős-varrós-horgolós folyóiratokban lévő képeket. „Kinek van erre ideje?” – kérdeztem. Na meg pénze, hiszen a fonal egy ideje aranyáron van; sokkal olcsóbb megvenni egy-egy kész darabot, mint elkészíteni. DE! Nem kell feltétlenül ruhadarabokban gondolkodni. Egy-egy ötletes kiegészítő vagy valami a lakásba. Sőt, ha már itt tartunk, alig kell fonal az AMIGURUMIK horgolásához. Akiknek ismeretlen a fogalom, annak itt a rövid magyarázat: horgolt vagy kötött, kitömött játékfigurát és annak elkészítési technikáját takarja a hangzatos név. És akinek nincs gyereke (higgyék el, még a – sokkal – nagyobbak is tudnak örülni egy-egy darabnak), akkor ott a szomszéd kisfiú vagy kislány… (Itt jegyzem meg, hogy az én táskámban is van egy kabalanyuszi, amit a lányomtól kaptam, de tudom, ő sem dobta ki sem Büttyöt, sem Fufókát!)
És ha nem sikerül? Akkor is. Eltöltöttünk néhány kellemes órát, kiürítettük az agyunkat, mert belefeledkeztünk az alkotásba; azaz „kihorgoltuk magunkból” a feszültséget. A horgolást mindig vissza lehet bontani, és újrakezdeni az egészet vagy kezdeni valami teljesen mást. Kár, hogy csak a horgolást....
