Ezúttal eltávolodunk az angolszász környezettől, és áttesszük színterünket német területekre, nevezetesen a délnémet Stuttgartba. Az 1900-as évek első évtizede a városnak - amely egy völgykatlanban fekszik, így kissé kimaradt az általános német fejlődésből – sosem látott változásokat hoz. Az ipar rohamos fellendülése sokakat tesz gazdaggá anélkül, hogy ehhez nemesi cím is társulna. Maria Nikolai A Csokoládévilla című könyvében egy – mondhatnánk – tipikus nagypolgári család regényét írja meg.

Wilhelm Rotthmann egy csokoládégyár tulajdonosa. Felesége, Hélène elvonul a Garda-tóhoz, hogy neuraszténiáját kezeltesse. Így magára marad 9 éves ikreivel és 21 éves lányával, Judith-tal, na, meg a gyárral és annak minden problémájával. Egy rossz pénzügyi döntésének köszönhetően igencsak bajban van, ennek orvoslására úgy dönt, hogy lányát férjhez adja egy bankár fiához. Hogy Judith erről mit sem tud? Hogy mégiscsak a 20. század elejét írjuk? Hogy már régen feltalálták a szabad akaratot? Mindez őt nem érdekli, csak kerekedjen felül likviditási gondjain. Még akkor is, ha lánya szívesen vállalna részt a cég munkájában, hiszen számos jövedelmező és újító elképzelése van.

Egy napon felbukkan a városban Victor Rheinberger. Most szabadult Koblenz erődjéből, ahol két évig raboskodott. Egy mára „kihalt” bűntettet követett el: párbajozott. Ez még nem is lett volna baj, de ellenfele vérmérgezésben meghalt. Egy cellatársától kapja meg Edgar Nold címét azzal, hogy a fiatalember bizonyosan befogadja majd. Az ikreknek szerencsétlen, de neki szerencsés véletlen folytán szemtől szembe kerül Wilhelm Rothmannal, az meglátja benne a potenciált, és munkát kínál neki a csokoládégyárban. Amint találkozik Judith-tal, el van veszve, azaz nem is annyira, hiszen érzelmei viszonzásra találnak. Mindeközben igazán jó barátra is talál Edgar személyében.

A három fiatal remekül tud együtt dolgozni, nem véletlen, hiszen sok a közös bennük.  Az első mindjárt, hogy szembemennek az atyai akaratnak; egyikük sem az előre megírt forgatókönyv szerint kívánja élni az életét. A második – és esetünkben ez a fontosabb – a kreativitás. Judit örömmel kísérletezik az ízek világában, újabb és újabb, meg persze finomabbnál finomabb kreációkat hoz létre csokiból azzal, hogy a kakaót más hozzávalókkal helyettesíti. Bátor döntés ez, hiszen szigorú előírás vonatkozik a cukor és a kakaó arányára, és ezek nélkül nem csoki a csoki. Ma már tudjuk, hogy az édesszájúak nem ragaszkodnak feltétlenül a kakaóhoz, de akkoriban ez forradalmi változás volt. Victor is inkább otthon van a gépek között, mint a hadseregben, de hajlandó foglalkozni az oly unalmas könyveléssel is. Izgatják a technikai újdonságok, szívesen építi be ezeket saját elképzeléseibe. Edgar régóta tudja, hogy őt a művészet érdekli és nem a szappangyár, viszont azzal is hamar tisztába jön, hogy a portréfestésből nem lehet megélni, így új területet keres: ma úgy mondanánk, az alkalmazott grafika felé fordul. Ez az ő esetében azt jelenti, hogy egyedi kis tűzzománc reklámtáblákat készít – nem kevés sikerrel. Az ötletek sokasodnak, de a megvalósítás sem késik soká, így hamarosan készen is áll közös munkájuk eredménye: egy impozáns, sokat tudó és sokat mutató csokoládéautomata!

(Ha úgy vélik, ezzel az írónő igencsak mellélőttt, hiszen hol van az még, akkor nagyot tévednek. A Stollwerk cég - ők is németek, csak éppen Kölnben kezdték meg máig ható áldásos tevékenységüket - már 1887-ben felállította első automatáját, és 1893-ra már 15ezer működött ezekből!)

De Edgárra más feladat is vár. Akkoriban még fadobozokban kínálták a luxus nyalánkságokat; igy szerezve örömöt nemcsak az ízlelőbimbóknak, de a szemnek is, ám itt az ideje, hogy ezen is változtassunk. Jöhetnek hát a fémdobozok! Akárcsak a reklámtáblák, ezek is reneszánszukat élik manapság; nem csoda, hogy egy-egy régi darabért igencsak borsos árat kérnek a bolhapiacokon. És ez egy reklámgrafikusnak igazán idilli terep!

De bármennyire is ideálisan alakulnak dolgaik, Judith feje felett ott lebeg a rákényszerített házasság réme, Victort pedig többen is keresik…

Judith édesanyja, Hélène „jó kis firma” – mondták volna akkoriban. Letudva a gyermekszülés kötelező procedúráját, vissza-, visszatérő ideggyengeségben szenved, ami viszont azonnal elmúlik, amint kikerül a szorongató családi környezetből. A festői Garda-tó nemcsak ihlettel tölti meg. Bohém és könnyed társaságba kerül, ahol nemcsak a fűzőjét veti le, de gátlásainak zömétől is megszabadul. (Apropó, bajban vannak a fehérneműgyártók. Ugyanis a home office velünk is levetette a melltartót, és igencsak kérdéses, hogy visszavesszük-e valaha…) De folytassuk Hélène történetét. Végre hódolhat a festés szenvedélyének (meg egyéb szenvedélynek is, de ezt már Önökre hagyom…), és az sem esik nehezére, hogy idegenvezetőként keresse kenyerét. Maga az idegenvezetés ugyan még a 17. századra vezethető vissza, de szokatlan, hogy erre egy nő vállalkozzon, ám sikerének titka a kétnyelvűség, hiszen francia születésű. Kezét el is engedhetjük, mert lánya életében egyáltalán nem játszik semmilyen szerepet. Mivel az ő története is bővelkedik elvarratlan szálakban, így nem meglepő, hogy Maria Nikolai sorozatnak szánja könyvét.

A regény üdítő színfoltjai az ikrek. Igazi kis csibészek, akik mindig törik a fejüket valamiben. Az borítékolható, hogy csínyjeik végkimenetele nem mindig szerez örömet édesapjuknak, aki a porosz nevelési mintát követi – mégpedig feltételek nélkül. Hogy internátusba kerülnek-e vagy maradhatnak otthon? Hogy Judith meghajlik-e atyja akarata előtt és felvállal-e egy boldogtalan, de pénzügyileg sikeres házasságot? Hogy Victor letérhet-e a katonai pályáról, ami szintén egy zord családfő döntése?

A regény végére – szerencsére – valamennyi kérdésre választ kapunk. De Önök is érezni fogják, van még mit hozzátenni, érdemes tehát folytatást írni a kötethez. Akárcsak az Ambrózy-sorozatban Böszörményi Gyula, úgy Maria Nikolai is szerepeltet valós személyeket regényében. Hogy kicsit „merevebbek”, mint magyar társaik, az inkább köszönhető a német mentalitásnak, mint a szerző írói vénájának…

Annak bizonyságára, hogy az édességgyártók nem csak az édesszájúak számára tudnak felejthetetlent alkotni, álljon itt érdekességként ez a cikk: https://chocologia.blog.hu/2013/08/05/bahlsen_az_arany_keksz_legendaja#more5444861

Ha felkeltette érdeklődésüket ismertetőm, akkor nincs is más dolguk, mint kézközelbe készíteni egy tábla csokit vagy néhány szem pralinét (na, annál többet!), bevackolódni a fotelba és kezdődhet az olvasás.