Manapság új erőre kapott a kézimunka, divatosabban: a DIY vagy éppen köztes megoldásként: a hand made.

Mindig karcolta a fülemet, amikor azt hallottam/olvastam: „kezdőknek és haladóknak”. Mert mi a helyzet akkor, ha én egyik sem vagyok? Kezdőnek nem tartom magamat, ahhoz épp elég régóta űzöm ezt a műfajt, viszont, hogy profi lennék…, na, azt sem állítom. A „középsőt” nem kedvelem (a mesék középső fia például a legkevésbé szignifikáns!), így maradok a ”köztes”-nél.

A KuckóKönyvtár blogban kedvenc kolléganőim gyakorta lepnek meg szuper egyszerű ötletekkel gyerekek számára. Ez teljesen rendben is van – egy kicsiknek szóló blog esetében az lenne a baj, ha nem így lenne! -, de én ennél egy kicsit mívesebbet, vagy mondjuk úgy: tartósabbat szeretnék alkotni. Ez mindjárt az anyagválasztásnál eldől, hiszen a papír helyett általában textilt használok. (Anno a Tanítóképző Főiskolán volt egy kézműves tantárgyunk, ahol első évben papírral, másodikban fával, a harmadikban pedig fémmel dolgoztunk. Első évem kínkeservesen telt; sosem voltam elég pontos, elég tiszta és elég átlátható. Innen eredeztethető, hogy inkább máshoz nyúlok…)

Lássuk tehát, hogyan készült az én tavaszi ajtókoszorúm!

Az utóbbi években ez nagy divat lett (most éppen a koszorúra értem); hogy minden sátoros ünnep előtt aggatunk valamit a bejárati ajtóra. Minél nagyobb, annál jobb – de ez így nem igaz. Viszont legyen mutatós! Még akkor is, ha „spórolunk” a színekkel, vagyis kicsit visszafogottabb hatásra törekszünk. Lehetne akár húsvéti is; ebben az esetben nincs más dolgunk, mint néhány – színben harmonizáló – tojással egészíteni ki a már - majdnem – elkészült művünket.

Nem szégyellek ötletekért a szomszédba menni, vagyis gyakran bóklászom a Pinteresten vagy éppen a YuoTube-on, hogy megtaláljam a számomra tökéletes megoldásokat. Ez annyit tesz, hogy eleve kiejtem, ha valami túl bonyolult vagy túl sok időt vesz igénybe, vagy csak egyszerűen nem értem, hogy is kellene kivitelezni. Így aztán gyakorta előfordul, hogy az elemeket különböző forrásból merítem.

Hogy rátérjek az anyagszükségletre: a nagyobb lakás, valamint a magasabb életkor velejárója, hogy annyi feleslegessé vált ruhanemű gyűlik össze, hogy bőven van miből válogatni, tehát nem kell egyenesen a textilüzletbe szaladni (úgysincs most nyitva!), elég kinyitni azt a bizonyos fiókot vagy szekrényt, amiben ezeket tároljuk.

Első lépésként tekerjük körbe az alapot valamilyen szalaggal, és rögzítsük ragasztással vagy akár egyetlen öltéssel. Nagy örömmel fedeztem fel tavaly a Lidlben jutamadzagot; ez kellően rusztikus és könnyű vele dolgozni. (Ha inkább valamilyen selymesebb fényű anyaggal dolgoznak, a hatás elegánsabb lesz, de akkor a virágokhoz is ezt válasszák!)

A virágokhoz számtalan megoldás kínálkozott; a gondot inkább az okozta, hogy kellőképpen egyszerűt kerestem, hiszen nem elég egyet készíteni belőlük; az én koszorúmhoz egy tucatnyit használtam belőlük. Úgyhogy ezt a taktikát alkalmaztam az „árvácskámhoz”:  

És még egy – egyáltalán nem titkos – hozzávaló: egy gyöngysor. Mentségemre legyen mondva, régen elszakadt, de ha ép maradt volna sem vettem volna soha a nyakamba…

De kellett néhány nagyobb virág is. Csak felnagyítottam a képzeletbeli szabásmintát 1-2 centivel, és kidolgozottabb bibét tettem a közepükre:  

És mivel nem filccel dolgoztam, a széleket valahogy „stabilizálni” kellett, hogy ne feseljenek fel. Két megoldás adódott: az egyik a ragasztó, azaz kenjük be a szirmok szélét – tulajdonképpen bármilyen – ragasztóval, ez rögzít is és tartást is ad. Ezt a módszert a leveleknél alkalmaztam, és teljes lett a siker. De! Gondoltam, csavarok egyet a dolgon, és a szirmok szélét kicsit megperzselem. Nekem nagyon bejött az elért hatás, de figyelmeztetek mindenkit, hogy inkább a mosogató szélén ügyeskedjen, és ne féljen attól, hogy néha kézzel kell „visszafogni” az égést! És az is nagyon ajánlatos, hogy előtte (+közben és utána) nyissanak ablakot, mert a szag – hát, nem túl kellemes.

A pillangókkal aztán rendesen meggyűlt a bajom! Tavaly ugyan már született belőlük néhány, de most ezeket is egyszerűsíteni szerettem volna. Az eddigi két téglalap helyett most csak egyet varrtam egy pillangóhoz, aztán jött a hajtogatás… Mit ne mondjak, pamuttal nem olyan egyszerű origamizni, mint papírral. Csak úgy jött össze, hogy találtam egy olyan videót, ahol nem mozgásban, csak rögzített mozdulatokkal magyarázták el a készítést. Így sem lett tökéletes, de elégedett voltam az eredménnyel. 

És most lássuk azt, amivel kezdenem kellett volna, azaz a koszorúalapot. A legegyszerűbb, ha virágüzletben veszik meg, de élelmiszerboltokban is lehet olykor-olykor kapni. De bevallom, a magamét én készítettem, mégpedig akácindából. Ehhez csak annyi kell, hogy kellőképpen lusták legyünk valamennyit gondosan levágni ősszel, így aztán tavaszra még találhatunk is egy kellően hosszú darabot (legyen legalább 4-5 méteres), amit egyszerűen elkezdünk tekergetni, meg áthúzogatni. Ha Önöknek is rendelkezésére áll egy inda, akkor rá fognak érezni a módszerre, ezt nem is illusztrálom. Ha pedig nem, akkor ott a másik megoldás.

Nincs is más hátra, mint kellő elrendezésben rögzíteni a virágokat, pillangókat és a – nagyon leegyszerűsített – masnit.

Ezt így leírni sokkal gyorsabb volt, mint a tényleges elkészítés. De elárulom: nem egyetlen nap alatt végeztem. Ha akadt némi időm, elkészítettem egy-egy virágot vagy lepkét, aztán hagytam (no, nem azért, mintha maguktól is elkészültek volna…) és valami mással foglalatoskodtam. Viszont ha már összeállt, ne hagyják kihűlni a ragasztópisztolyt, villámgyorsan látható lesz az eredmény!