Már eddig is jónéhány olyan könyvet olvastam, amit azért nem ajánlottam Önöknek, mert nem tudtam a magam elé állított követelményt (azaz a minimum 800 szót) különböző okok miatt hozzárendelni.
A krimik esetében egyszerű a magyarázat: ha többet árulok el, már nem is érdemes elolvasni a regényt, hiszen mindenre fény derül az ajánlóból, pedig Elle Cosimano Finlay Donovan ölni tudna című könyvét könnyű szívvel ajánlom azoknak, akik kedvelik a pergős történetek, jól kidolgozott szereplőket, a kellemes humort, valamint a rejtélyek megoldását sem szeretnék a képzeletükre bízni.
Hősnőnk (egyben címszereplőnk) egy lestrapált kétgyermekes, frissen elvált anyuka (kondíciójáról egy kétéves és egy négyéves gondoskodik), aki romantikus thrillerekkel keresi kenyerét. Mivel eddig nem tudott a sikerlisták tetejére kerülni, így az a bizonyos kenyér is elégé szikkadt; olyannyira, hogy volt férje joggal követelheti magának (és menyasszonyának) a gyermekeit is. Már kapott előleget a következő könyvére, amiből idáig egy sor sem került papírra (azaz gépbe). Éppen bőszen igyekszik elhitetni szerkesztőjével, hogy jól halad, és előad egy zanzát az eddigiekből. Pechjére (vagy éppen hogy szerencséjére) az éttermi beszélgetésnek tanúja a szomszéd asztalnál ülő asszony, aki azt hallja ki, hogy maga Finlay a bérgyilkos, és azon melegében (egy cédulán) fel is béreli férje meggyilkolására egy tetszetősen kerek összegért.
Bár esze ágában sincs ilyesmit elkövetni, viszont a pénz nagyon kell (!!!), Finlay elhatározza, hogy beletekint a férfi előéletébe a közösségi portálokon. Mivel semmilyen okot nem talál arra, miért akarja felesége kiiktatni, úgy dönt, személyesen is megnézi magának. A bárban, ahová a nyom vezeti, azt kell látnia, hogy az említett úriember éppen valamilyen port kever asztaltársnője italába. Míg az kimegy a mosdóba, Finlay bedobja magát, és – miután kicseréli az italokat – elhiteti a pasival, hogy ő aztán készen áll mindenre! Innentől aztán igencsak beindul a történet, amiben hősnőnk - már csak önvédelemből is - nyomozni kényszerül.
Finlay-nek szerencsére nem egyedül kell lefolytatnia a nyomozást: remek „játszótársra” lel a férje által kirúgott bébiszitter személyében, és a férfiak sem hiányoznak. Egy sármos bárpultos és egy kellemes izomzattal rendelkező nyomozó is hősnőnk mellé áll. (Hogy ez eggyel több pasi, mint kellene? Ne aggódjanak, Elle Cosimano mindkettőjük sorsát gondosan elrendezi…)
Akadt már jónéhány olyan szerző, akit azért tettem indexre, mert regényeik jórészét káromkodással töltötték meg. Privát osztálynaplómban két hatalmas csillagos 5-öst is adtam a Cosimanonak; az egyiket azért kapta, mert egyetlen trágár szó sem került be a könyvbe, és ez – valljuk be egy olyan krimi esetében, ahol az orosz maffia is szerepelteti magát - nem is olyan könnyű! A másik kiváló érdemjegyet pedig a diszkréciójával érdemelte ki, ugyanis nem ragozza túl a természetes emberi igények kielégítésének ismertetését, a testnedvekre rácsukja a hálószoba ajtaját, nem kényszeríti ránk a kukkoló szerepét.
Ahogyan regénybeli szerkesztője, én is nagyon várom a folytatást!
